Kordonon túl 1.rész

• Sarah18
• 2017. augusztus 11. péntek

 

Kordonon túl

1.Rész

Alex

 

Meleg van. Nem amolyan, jaj inkább szandálban indulok az egyetemre, mert melegem lesz. Egyáltalán nem. Ez az a fajta fojtó hőség, ami nem kímél senkit sem, rendületlenül tör be az ablakon és kínoz egész álló nap. Az aszfalt felett apró sugarak rendeznek ugróiskolát, majd megunva a játékot lassan kúsznak feljebb a lábadon, erőszakosan fonva körül a bokádat.

Sehol sem jó. Nem jó az ágyon fekve háton, hason, oldalon, nem jó a sonoma tölgy íróasztal felett görnyedve, a régi, megrepedt bőrű forgós széken, a könyvtárban sem jó már. A levegő fullasztó, a ventilátor is feladta harcát a tűzforró levegővel, Trója elbukott. A lapok szinte égetnek, a bőrfotel kényelmetlen, a könyvtárban körbefutó kósza tekintetek sem arról árulkodnak, hogy tanulni vágynak.  Fejben mindenki máshol jár már, mereng az életen, a vágyott nyaraláson, a szerelmen.

Tópartra vágysz, a hűsítő víz, a barátok és az esti sörözések járnak a fejedben, de nem, nem lehet. Neked most tanulnod kell, levizsgáznod, aztán dolgozni menni és ha minden a terv szerint halad, akkor esetleg, ismétlem esetleg, kapsz egy hétnyi szabadságot, hogy kiélvezd a nyár sugarait, a Balaton hullámaival.

Most viszont vissza kell térned az ősi szagot árasztó, régi kötésű, többezer oldalas könyved fölé. Nincs mit tenni, már csak egy hét van az egyetemből és kezdődik a kínok kínja, rövidebb nevén vizsgaidőszak. A rémálmok tárhaza újult erővel csap le rád minden egyes este, mikor végig gondolod mennyi időt tölthettél volna tanulással és mindezt miért nem tetted meg. Mert érdekesebb volt a falon táncoló apró fény vagy ki kellett porszívózni, ami természetesen nem várhatott a vizsgák utánig vagy meg kellett látogatni a nagymamát, mert szegényt, már ezer éve nem láttad és ő sem él örökké. Igen. Minderre a vizsgaidőszak a legjobb időpont.

De most a latin mondás szerint kell cselekedni. AGES,GUOD AGIS. Hajtsd végre, ami a kötelességed.

Beizzítom tehát a laptopom, kinyitom a poros tetejű, asztalomon sunyin lapuló, kék kötésű könyvet és belevetem magam a tudás forrásába, hogy sikeresen levizsgázzak egy hét múlva. Nem elég csak átmenni, az a gyengék menedéke, nekem kell az ösztöndíj, barátunk pedig nem adja könnyem magát, vért kell izzadnod, ha bővebb ismeretséget szeretnél vele kötni.

Szinte észre sem veszem az idő múlását, csak lakótársam kulcsainak zörgése riaszt fel a tanulás okozta kábulatból, ahogy azok hangos csattanással érnek földet a konyhapulton. Hallom Ruth bús sóhajtását a konyhából, ahogy szomorúan tudomásul veszi, hogy bizony ma sincs semmi ehető a hűtőben. A barátnőjénél Tinánál töltötte a hétvégét és most vasárnap révén hazaette a fene, mert hát holnap mégiscsak hétfő, mégiscsak be kell vonszolni magunkat az egyetemre és végig kell ülnünk az óráinkat. Nincs mese, a szürke hétköznapok újra támadnak. Támadnának. Ha az ember nem Ruthtal lakna. Képzelj el egy cserfes, göndör fürtös, fekete hosszú hajú, napbarnított lányt, aki mindig beszél, mindig nevet és  élete összes percében valami rosszban sántikál. Ha ezt megszorzod tízzel, még akkor sem éri el azt a szintet, amit Ruth minden egyes nap überel. Folytonos életvidámsága megfertőzi az embert és lehetőséged sem lesz, depresszióba menekülni mellette. Bevallom néha, már egy kicsit sok is nekem, de türelmes vagyok, ő pedig pontosan tisztában van temperamentumának széles skálájával. Előttem tizenegy lakótársat fogyasztott el, akik úgy menekültek innen, mint patkányok a süllyedő hajóról. Nem értettem őket, miért nem tudták Ruth kibontakozásban lévő, csapongó személyiségét kezelni, ők sem értettek engem, hogy vagyok még egy év után is mosolygós lakótárs.

Megismerkedésünk pillanatában tudtam, hogy barátok leszünk, pedig szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Ő társaságkedvelő, vidám és rettentő jó humorral áldotta meg a sors, én pedig elvagyok magamban, de azért vannak barátaim, csak nem töméntelen mennyiségben, mint Ruhtnak és a humorom, hm, nos a humoromat inkább hagyjuk ki a dologból. Megismerkedésünk történetét mindketten másképp meséljük, ebben sohasem tudtunk megegyezni. Ő jött nekem? Én ütköztem neki? Lényegtelen.

 Elsős egyetemista gólyaként, elkallódva tévelyegtem a campus tömött folyosóin keresve a menza metálszürke ajtaját. Gondolataimba merülve nyitottam ki az említett ajtót és mit sem sejtve, fel sem nézve ballagtam a pult irányába. Nem számítottam rá, hogy megpakolt tálcával, folyamat a barátnőjének csacsogó lány, levesestől-mindenestől rajtam köt ki. Valószínűleg ő sem, mert azt a meglepett arckifejezést sohasem fogom elfelejti, éppen úgy, ahogy hajában lógó bolognai spagetti darabkákat sem. Sorsunk ott, abban a pillanatban, a tömött menza kellős közepén, a kockás csempén fekve összefonódott és senki az égvilágon nem lepődött meg azon, hogy két hét múlva beköltöztem hozzá.

…

Másnap reggel álmosan, elfeküdt hajjal, kék bolyhos papucsban csoszogtam ki a konyhába hét órakor. Szinte még csukott szemmel nyitottam ki, enyhén nyikorgó ajtójú hűtőnket, tej után kutatva.

• Ezt keresed? – jött az élénk kérdés a konyhaasztal irányából és Ruth vigyorogva, fel sem nézve emelte meg a müzlije mellett árván ácsorgó tejes dobozt. Kisminkelve, teljes harci díszben, felöltözve, frissen és üdén ült az asztalnál. Nyoma sem volt a tegnapi másnaposságának. Irigyeltem érte, én ilyen esetben felmosórongynak is csak erős jóindulattal lennék alkalmas.

Szó nélkül huppantam le az egyik üres székre és álmosan pislogva néztem, ahogy a müzliszemek a tálkám aljára peregnek. Ruth már megszokta, hogy reggel még akkor sem szólalnék meg, ha kitörne a harmadik világháború és épp bombatámadás elől kellene a pincébe menekülnünk. Mikor ide költöztem hetekig pánikolt, hogy miért nem beszélek reggel, mi történt, mit csinált rosszul. Kellett pár hónap mire rájött, hogy én ilyen vagyok, reggel nem szeretek beszélni.

Az enyhén lerobbant állapotú hármas metrón zötykölődve általában már megjött a hangom, de inkább hasonlított egy szőrös taxisofőrére, mint bármi másra.

Ruth mellettem ritmikusan nyomkodta a telefonját, míg én igyekeztem ébren tartani magamat, mert a reggeli kávémra már nem volt idő.

• Ki kellett volna vasalni a ruhádat. – jegyezte meg még mindig a telefon kijelzőjét bámulva
• Mit vasaljak egy rövidnadrágon és egy pólón? – kérdeztem vissza vállamra kapva a kedvenc táskámat leszálláshoz készülődve.
• Elszomorító, hogy még kérdezed is. – forgatta a szemeit rosszallóan. Hogy fogsz így bárkit is találni magadnak, ha még arra sem veszed a fáradtságot, hogy kivasald a ruhádat, kivedd a füledből a fülhallgatót és körülnézz végre.
• Nem vágyom semmi ilyenre. – mondtam már az egyetem felé sétálva. De igazság szerint ez hatalmas hazugság volt. Kira óta olyan egyedül voltam, mint a Szahara botanikuskertje. Szép lassan az idő múlásával téglafalat építettem magam köré, hogy a kapcsolatokból eredő minden fájdalom elől megvédjem magam. Akkor ez jó ötletnek tűnt. Ma már tudom, hogy masszív egy fal lett belőle, mert kijönni onnan szinte a lehetetlenséggel egyenlő.

Nem mondom, hogy nem próbálkozom. Hajjaj, próbálkoztam én már annyi lánnyal, de mindegyiknél éreztem, hogy hosszú távon nem menne vele és most minek lépjek bele egy olyan kapcsolatban, aminek pontosan tudom, semmi jövője. Ruth szerint csak gyáva vagyok újra megnyílni. Lehet benne igazság, de fogalma sincsen arról, milyen elveszteni valakit, akit mindennél jobban szerettél, arról meg pláne nincsen sütnivalója, hogy milyen fáradságos utána bárkivel is bármilyen kapcsolatot kialakítani.

Kira két éve halt meg autó-balesetben. Húsz éves voltam akkor és gyakorlatilag az egész világom apró darabokra tört. Egy év kellett hozzá, hogy tudatosítsam magamban, ő nincs többé, nem ugrik nevetve az ölembe, nem csóválja a fejét a szarkasztikus megjegyzéseimre és további egy év, hogy kiheverjem az orvosi egyetem kijózanító elutasítását és kitaláljam, mi legyen az életemmel.

Így kötöttem ki egy gyógypedagógiai egyetem nagy előadójában álmosan pislogva Ruth mellett, aki szokásához híven gyors jegyzetelésbe fogott, amit tíz perc után úgyis meg fog unni és nagy sóhajtás után mérgesen súgja majd oda, hogy lehetetlen leírni a ppt-diák tartalmát ilyen iram mellett. Nekem ilyen irányú ambícióim nem voltak, pontosan tudtam, hogy pszichológiából bőven elég lesz a könyv és a segítő ppt.-re támaszkodva bebiflázni Skiller, Freud és a többiek felettébb érdekes kísérleteit és a belőlük levezetett még érdekfeszítőbb következtetéseket. Esküszöm életem legérdekesebb órái lettek volna ezek az előadások, ha nem vagyok tudatában annak, hogy ezer gyötrelmes oldalból kell levizsgáznom a közeljövőben. Így hát inkább lustán elnyúltam a kényelmetlen székemen és körbenéztem, hátha látok ismerőst, akit beszélgetésre tudok invitálni magam mellé. Ruth ilyen szempontból alkalmatlannak bizonyult, mert nem képes halkan beszélni és ezzel ő is tisztában van, így inkább kihagyjuk azt az élményt, hogy a tanárnő miattunk állítsa meg lenyűgöző előadását Freud álomelméletéről. (Megtörtént zavarba ejtő élmény)

Enyhén elfog a nevethetnék, ahogy látom szaktársaim arcára kiülő több árnyalatban előforduló leplezetlen unalmat. A leghátsó sorból mindig tökéletesen belátni, ki éppen mivel múlatja az idejét, a Trónok harca negyedik kötetét olvassa, rejtvényt fejt, beszélget vagy a telefonját nyomkodja elmélyülten, viszonylag ritkán vannak azok az emberkék, akik szorgalmasan jegyzetelve isszák a tanárnő minden szavát.

Mirjam enyhén felvont szemöldöke alól küldött felém egy „jó lenne inkább figyelni” pillantást, mire kapott egy százwattos mosolyt és egy laza kacsintást, amit Ruth ki is szúrt egyből.

• Szóval, mióta vagytok jóban azzal a zsidó lánnyal? – vetette rá magát egyből a témára, ahogy vége lett az előadásnak és a B épületszárny irányába sétáltunk egy kiscsoportos pedagógia órára.
• Előre mondom, ne gondold túl, csak ő is benne van a csoportunkba, akikkel majd bemutatjuk a portfóliót.
• Szóval csak csoporttárs? – nézett rám fürkészően
• Igen. 
• Akkor mire fel az a bensőséges vigyorgás az előbb?
• Túlgondoltad. – morogtam szemforgatva
• Pedig nagyon szép lány. – jegyezte meg rám vigyorogva
• Ruth, most hagyj békén! – szólaltam meg felháborodva, Mirjam zsidó és nem mellesleg van egy komoly udvarlója
• No lám miket tudsz. – tette csípőre a kezét – Ezt is az egyik csoportmegbeszélésen mondta? – kiáltott utánam, mert épp ott hagyni készültem. Hálát adtam az égnek, hogy nem egy korosztály érdekel bennünket és ő kisgyermekkor pedagógiáját választotta, míg én maradtam a felnőttkornál. Néha tényleg az agyamra megy és bármikor kellemetlen helyzetbe tud hozni, de ettől függetlenül szeretem, hiszen tudom, hogy csak azt akarja, hogy végre boldog legyek.

…

• Jól vagy? – kérdezte Mirjam aggódó tekintettel, miközben a Városliget felé tartottunk. Egyikőnknek sem volt már több órája, így Mirjam felvetette az ötletet, hogy élvezzük ki a nyár első sugarait és üljünk ki napozni.
• Persze, csak keveset aludtam.
• Mindig keveset alszol vagy most valaki kiélvezhette a kitüntetett figyelmedet?
• A jövő heti pszichológia vizsga van ilyen áldott helyzetben. – néztem rá mosolyogva
• Azt hittem a barátodnál voltál vagy valami hasonló. – nyílt tekintettel kukkantott rám, egyáltalán nem jött zavarba, szinte semmitől sem. Órákig képesek voltunk bármiről elbeszélgetni, legyen az történelem, élet vagy egyetem. Szőkés-barna haját lazán hátrafogva, zsebre dugott kézzel sétált mellettem. Senki nem mondta volna meg róla első látásra, hogy rendkívül vallásos zsidó családból származik. Úgy öltözködött, mint bárki más az egyetemen. Farmer és póló. Semmi extra, mégis állandóan körül lengte egyfajta egzotikus báj. Én pedig meglepően vettem észre, hogy már egy ideje bámulom.
• Nincs barátom. – feleltem kibillentve magamat a méla szemlélődősből. Magamban hozzátettem, hogy semmi pénzért nem kellene barát nekem. Köszönöm szépen maradnék a gyengébbik nem mellett, de ezt jobbnak láttam nem előhozni.
• Hogyhogy nincs barátja egy ilyen szép lánynak? – nézett rám gyermeki döbbenettel a szemeiben.
• Hát köszi, de nincs nekem most időm ilyesmire.
• Ó, ez a lehető legrosszabb kifogás, amit csak mondani tudtál. – nevetett fel egyből
• Hé! – méltatlankodtam fejcsóválva – Ez az igazság!
• Hát persze, majd azért egyszer avass be. – nézett rám enyhén oldalra billentett fejjel. Ott jó lesz? – mutatott a domb tetejére. Biccentettem és pár másodperc múlva már elnyúlva feküdtünk a Városliget puha fűje között a napsütésben.
• Mióta ismered az udvarlódat? – kérdeztem a fejem alatt összekulcsolt kezekkel.
• Állítólag már három éves koromban bemutattak minket egymásnak, de én nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy tényleg életem minden percében ott volt velem. Mindkét család, már a kezdetektől fogva egymásnak szánt bennünket. – mondta az oldalára fordulva. Mi volt ez a fintor?
• Semmi. – mondtam váll rándítva. Szóval a szüleid döntése volt, nem pedig a tied?
• Tiszta szívemből szeretem Mordechájt, Alex. Mondhattam volna, hogy nem akarom őt, de az hazugság lett volna. Egymásnak vagyunk teremtve.
• Ebben ennyire biztos vagy? – emeltem meg kétkedve a szemöldököm.
• Tudom, hogy furcsállod, de ezt érzi az ember. – mosolygott rám kedvesen
• Képzeld bejárok egy előadásra a BTK-ra. Zsidó vallás és kultúra. – néztem rá vigyorogva
• Oh, jaj ne. – szomorodott el egyből
• Mi az?
• Te nem vagy zsidó, mármint nem azt mondom, hogy nem ismerheti meg bári a vallásunk, de te annyira más elveket vallasz, hogy azt is csodálom, kibírtak azt a másfél órát. Félek is megkérdezni, hogy mi a véleményed.
• Nem foglak megbántani Mirjam. Mindenki abban hisz, amiben csak szeretne. – emeltem fel védekezően a kezeim. Egyáltalán nem áll szándékomban megsérteni sem téged, sem pedig a vallásod.
• Annyira szabadon gondolkodsz mindenről, hogy gondolom, nem voltál elragadtatva semmitől sem.
• Érdekes vallásod van annyi biztos.
• Jaj, de óvatosan fogalmazol Alex. – nevetett fel Mirjam, majd nagy sóhajtással dőlt hátra a fűbe- Mond már!
• Nem tetszett, hogy minden a férfiak körül forog és a nők gyakorlatilag teljesen háttérbe vannak szorulva. – pillantottam rá, várva a reakcióját
• Tudtam, hogy ez lesz az első kritikád, de a hierarchiában mindenkinek megvan a maga helye. Külső szemlélő számára ez fura lehet, de ha ebben nőlsz fel szinte fel sem tűnik.
• Akkor sem tudom felfogni, hogy vagytok képesek elfogadni az ilyen mértékű elnyomást. – csóváltam meg a fejemet. Meg kitaláltok magatoknak különböző parancsokat, mit szabad szombaton, mit nem, aztán hoztok még egy parancsot, amivel lényegében kibújtok az előző parancs alól. Ennek semmi értelme.
• Ez attól függ, miben hiszel, mennyire tartod be a szabályokat, mennyire vagy vallásos. Minden csak a hited kérdése. Nem tudom elmagyarázni Alex, ez csak a hit.
• Hit, hit. – morogtam enyhén gúnyosan
• Nehogy, azt hidd, hogy a te vallásodban több értelem van. Abban hisztek, hogy egy ember, akit Jézusnak neveztek keresztre lett feszítve, amit eddig még fel is lehet fogni, na de hogy feltámadt ezek után az már erős túlzás. Csak azért, hogy megváltsa a világot a bűneitektől.
• Én ezt nem is állítottam. – mondtam összehúzott szemöldököm alól tekintve rá. Szinte meg sem hallotta, amit mondtam, csak tárgyilagosan hozta fel az újabb példát.
• Meg a szeplőtelen fogantatás. Ugye nem hiszed el, hogy Mária csak úgy teherbe esett és megszülte a világmegváltótokat.
• Mirjam.
• Igen?
• Nem akartalak megsérteni, te kérdezted a véleményem és én egy szóval sem mondtam, hogy elhiszem ezt.
• Tudom, ne haragudj. Én sem akartalak megsérteni.– nyugodott le pár perc után. Keresztény vagy nem?
• Megkereszteltek és megbérmáltak, ha ez azzal jár, hogy keresztény vagyok akkor legyen, de hogy elhiszem e ezt az egészet? Hogy azt kérded, hiszek e benne? Akkor az rá a válaszom, hogy nem. A kereszténységemet a családom választotta nem pedig én.
• Akkor miben hiszel? – néz rám kérdőn nagyra nyitott szemekkel
• Sok mindenben hiszek. – vontam vállat lazán. Egyet tudok érteni a reinkarnációval, olyan értelemben, hogy hiszem, ha nem végezted el azt a feladatot, amit elrendeltek számodra, ha nem valósítottad meg önmagadat, akkor újra visszatérsz egy új testben.
• egy csirkeként, ha az volt a feladatom, hogy ne egyek csirkehúst és pedig nonstop csibeburgert ettem? – nézett rám kérdőn, majd kacsintott egyet, jelezve, hogy csak viccel.
• Nem egészen. – csóváltam meg a fejem mosolyogva. Emberi testben. Kapsz egy újabb esélyt, hogy önmagad lehess és véghez vidd életed nagy feladatát.
• Látod, mondtam, hogy te rendkívül szabadon gondolkodsz mindenről. – jegyezte meg a felhőket bámulva – Ha nem lennék echte zsidó biztos megfontolnám a te álláspontodat is.
• Ezt attól függetlenül is megteheted. – vetettem fel reménykedve
• Hjaj Alex, még mindig nem érted. – sóhajtott fel bánatosan. Ebben nőttem fel, a zsidó vallás összes parancsa legyen az tórai vagy rabbinikus, mindet a magaménak tekintem, hiszek a Megváltóban, szeretem a hébert és a Tóra olvasása is megnyugtat. Nem térek át csak azért egy másik világfelfogásra, mert az könnyebb.
• Úgy véled az én nézetem könnyebb? 
• Hát igen, mert csak élvezned kell az életet és rájönnöd, mit kell véghez vinned, miközben kihasználod élted minden egyes percét.
• És szerinted ez egyszerű? Nézz körül Mirjam, ki él mostanában csak úgy önmagának? Az emberek belekerültek egy mókuskerékbe, amiből nem tudnak kilépni és nem tudják élvezni az életet, így önmagukat sem fogják tudni megvalósítani, mert a megvalósítás nem azt jelenti, hogy sok pénzed van, nyakig ülsz a munkában, minden reggel dolgozni mész, hogy eltartsd a családot, vagy otthon ülsz a három gyerekkel és lesed minden kívánságukat. Nem. Ezek az emberek nem élvezik az életet, vannak boldog pillanataik, de az édeskevés. Szabályokat állítottak maguk köré, ebben élnek és ha megszegik a szabályokat még örülnek is, mert végre rosszul érezhetik magukat. De örülnek neki, mert végre valami érzelem, külső behatás éri őket. Még ha ez az érzelem az önvád, önmarcangolás vagy szomorúság is.
• De a szabályok kellenek, Alex. El sem tudom képzelni mi lenne az emberekkel szabályok nélkül.
• Valószínűleg végre ennyi idő után szabadok lennének és levetkőznék a gátlásaikat. – sóhajtottam egy hatalmasat
• Én ezt nem így gondolom.
• Nem baj. Nem is kell. Minden ember más és más. De azért majd gondolkodj el rajta.
• El fogok, ha te is megpróbálod megérteni a zsidó vallás tanításait. Nem kell követned vagy elfogadnod, csak értsd meg mit miért teszünk.
• Igyekszem Mirjam, de ha a fene fenét eszik is, én akkor is oda megyek szombaton, ahova akarok, eruv ide vagy oda és akkor is azt a személyt fogom szeretni, aki tényleg tetszik, nem pedig azt, akit a szüleim jelöltek ki számomra. – mondtam miközben levertem az apró elkallódott fűszálakat fekete sortomról.
• Majd egyszer megérted, Alex. Majd egyszer megérted. – motyogta csukott szemmel békésen heverve
• Hogy voltál képes megtanulni héberül? Az a sok krix-krax. – kérdeztem megtörve a közénk ékelődő csendet.
• Kiskorom óta beszélem, és egyáltalán nem olyan nehéz, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Tudtad például, hogy a magyar nyelv is rengeteg szót vett át a nyelvünkből?
• Komoly? Mondj párat! – kértem kíváncsian
• Na például a meláhá, nálunk annyit tesz munka, míg ti lerövidítettétek melóra. Mázál, nálunk szerencsét jelent, ti mázlinak nevezitek így szlengesebben. – Ne nevess, a kedvencemet még nem is hallottad, mosolygott rám kedvesen. – A bűvészek használják általában az abrakadabra kifejezést. Ez igazság szerint héber/arám eredetű szó á-bárá-ke-dábrá azaz „amiképpen a Teremtő mondta.
• Miket meg nem tudok tőled. – csóváltam a fejem szórakozottan
• Látod milyen hasznos, ha a társaságomban vagy? Végre tanulsz valamit, nem csak fekszel a széken egy előadáson.
• Hé, kikérem magamnak! – mondtam tetetett méltatlankodással a hangomban, aztán mindkettőnkből kitőrt a nevetés.

Ruth

• Nyugodj már meg Alex, ez csak egy vizsga, nem most kell életed nagy döntését meghoznod. – szóltam rá vidáman, a kanapén kínjában fetrengő barátnőmre.
• Te ezt nem érted! Ez egy előre hozott pszichológia vizsga. – dohogott a fejére húzott takaró alól
• Túl komolyan veszed, már egy hete csak azt tanulod, gyakorlatilag nem mentél sehova az egyetem kívül. Én egy hetet eddig egy vizsgámra se készültem. – dobtam le magam lazán a kanapé mellett álló puha fotelba
• Tudom és egyikőnk sem lepődik meg sosem, mikor te még utóvizsgahéten is az egyetem felé baktatsz. – jött a csípős válasz pár másodperc elteltével
• Köszi. – morogtam enyhén sértődötten
• Ingerült vagyok.
• Gyorsan letudod, és este már jöhetsz is velünk ünnepelni. – rikkantottam nagyot, hátha kizökkentem az nyugtalanság hullámai közül
• Mit ünneplünk? – jött a fásult, cseppet sem lelkes kérdés
• Ő. Izé. Lényegében semmit, csak úgy mondtam. Egy mezei ivás lesz a haverokkal. – vakartam meg a fejem zavartan
• Kit kértesz haverok alatt?
• Hát ott lesz Tina, Beki, Jack, Linda és Alice is. – tettem hozzá utoljára hagyva a legkecsegtetőbb nevet, de Alex csak egy hangos nyögéssel reagált. – Most mi van? – kérdeztem karba tett kézzel
• Az az Alice?
• Igen az az Alice, akivel minden áldott alkalommal flörtöltök, ha részegek vagytok, de amúgy egyikőtökben sincs annyi kurázsi, hogy randira hívja a másikat.
• Nincs kedvem randizni. – jött a nyikorgás a párna alól
• Nem kérdeztem. – vágtam rá csípősen. Szedd össze magad, tudd le a vizsgádat és szedd fel Alicet végre, én azt sem bánom, ha csak megdöntöd, csak tegyél végre valamit és szállj ki az önsajnálat kádjából. – feleltem felállva a fotelből. Végig simítottam puha, selymes szoknyám szegélyén, hogy mindenhol jól álljon és indultam a konyhába kávét főzni. – Undorító vagy! – jött Alex kiáltása a nappaliból, amire eszem ágában sem volt reagálni.
• Csak egy fájdalmasabb dolog van annál, amikor saját tapasztalatainkból tanulunk – mégpedig az, ha nem tanulunk belőlük. – morogta Alex mikor utolért a konyhában és fájdalmas arccal huppant le az egyik székbe, míg én a kávégép összeszerelésén fáradoztam.
• Ezt ki mondta és hogy jön ide? – tettem fel a kérdést hátra pillantva a vállam felett. Alex karikás szemmel, fáradtan bámult ki a fejéből. Rövid fekete farmernadrágot és egy hozzá illő égkék inget viselt, ami ezúttal sem volt kivasalva. Túlhajszolta magát, mint minden vizsgaidőszakban, egyetlen előnye volt ennek az ő számára. Mire ő befejezte a szemesztert az én szenvedésem csak akkor kezdődött. Mindig előbb végzett szinte mindenkinél minden vizsgájával és nekem elhihetitek maximum a hármas volt a legrosszabb jegye, abból is csak néha fordult elő pár. Tehát mondhatjuk, hogy rendkívül sikeres volt az egyetem, a szerelmi élete viszont hagyott némi kivetnivalót maga után. Mikor megismertem két éve gyakorlatilag annyira maga alatt volt, hogy azt hittem pszichológiai eset, aztán rájöttem, hogy csak összetörött a szíve a barátnője halálát követően. Nem is tudja magáról, hogy milyen kifinomult, zseniális stílussal rendelkezik, a humora rendkívül egyedi, a lazasága pedig irigylésre méltó. Bárcsak tudná ő is mennyire értékes és hogy a fél egyetem lánybandája titkon szerelmes belé. De ő nem néz, csak zenét hallgat, szoros lófarokba köti szőke haját és se lát se hall emberként jár ki és be az előadásokra.
• Archibald MacLeish és Alicere vonatkozik. – mondta intellektuálisan felém pislogva
• Ki az az Archibald és miért mondod ezt Alicere?
• Amerikai író és költő. Sok Alice volt már az életemben és még mindig nem tanultam belőle, hogy az olyan lányok, mint Alice csak megégetnek. Soha semmi jó nem sül ki belőle.
• Neked most úgysem kell komoly kapcsolat. Csak megdugod és ennyi. – fogalmaztam meg nemes egyszerűséggel a véleményem
• Basszus Ruth, ne már. Ne legyél ennyire…
• lényegre törő?
• Vulgáris. – puffogott Alex mérgesen karba tett kezekkel nézve rám. – Nem tudok úgy lefeküdni bárkivel is, hogy nem érzek iránta semmit.
• Az pont jó, mert Alice iránt érzel.
• De nyomában sincs semmilyen elsöprő erejű szerelemnek.
• Nem is kell, hogy az legyen. Azt inkább kerüld el, amíg instabil lelki állapotban tengeted mindennapjaid. – vágtam rá egyből, miközben kiöntöttem a kedvenc pöttyös csészémbe, a forrón gőzölgő kávém.
• Nem is értem miért nem irodalom szakra mentél. Ezek a megfogalmazások simán beleillenének valami rossz szappanoperába.
• Nagyon vicces vagy Alex, de nem tereled el a témát bármennyire is szeretnéd.
• Ez nem lenne fair Alicevel szemben. – hajtotta le a fejét búsan. – Ő sokkal többet érez irántam, mint én őiránta.
• És? Az jó neki is, ha végre megkap. – tártam szét a karjaim hevesen
• De másnap rémesen fogom érezni magam, amikor elmagyarázom neki, hogy ennyi volt. Mert ő biztos kapcsolatot akar majd, nekem pedig nem hiányzik ilyesmi az életemből.
• Ó, dehogynem! – vágtam rá egyből szemforgatva, majd nagyot szürcsöltem a kávémból megégetve ezzel a nyelvemet. Vagy inkább a zsidó lány kegyeit keresed? Láttam, hogy romantikus sétán voltatok- emelgettem a szemöldököm kihívóan.
• Nem akarom megbántani Alicet és már mondtam, hogy hagyj békén Mirjammal. Csak jó barátok vagyunk, akik közösen dolgoznak egy projekten és elbeszélgetnek közbe-közbe.
• Akkor közöld vele az elején, hogy semmi komoly szándék nem vezérel. – emeltem fel a kezem védekezően a Mirjamos kirohanására.
• Ne már, az meg milyen már? – méltatlankodott felhúzott orral
• Haladj a korral Alex, a 21. században élünk, erkölcsnek már nyoma sincs az emberekben.
• Már akiben. – tette hozzá összehúzott szemöldökkel
• Jó, te az őskövületségeddel kivétel vagy. – rántottam meg a vállam megadóan. – Mellesleg nem akarlak megijeszteni, de ha tovább üldögélsz a szerelmi életeden sopánkodva, lekésed a vizsgádat. – mutattam az órára, jót mulatva Alex reakcióján. Mint amikor a vadlibák fejvesztve menekülnek egy puskalövést követően a tó felszínéről, úgy sprintelt Alex a bejárati ajtó irányába és se szó, se beszéd jól becsapta maga mögött, jelezve, hogy elment.

Én pedig hangos sóhajtással vettem tudomásul, hogy Alex soha nem változik, a kávém viszont kihűlt.

Alex

 

• Hallottam majdnem elkéstél a vizsgádról. – hajolt közelebb hozzám Alice. Ajka szinte súrolta a fülemet, de a rémesen hangos zenétől szinte alig értettem meg mit mond. Enyhén kellemes bizsergés futott végig a gerincemen, amikor még közelebb húzódott hozzám, de ez nem volt semmi más, mint testi vonzalom. Rövid selymes szoknyát viselt mely tökéletesen kihangsúlyozta hosszú lábait. Felül egy egyszerű, de csinos topp volt rajta, csak semmi fellengzősség.  Sötétbarna göndör fürtjeit szabadon engedte és minden adandó alkalommal nagy sóhajtással simította hátra.

Péntek volt, az egyetemisták 90%-a itt vezette le a hét fáradalmait, a dübörgő zene ritmusára, enyhén becsiccsentve. Na jó nem enyhén. Nem is lehet ezt felróni nekik negatívumként, hiszen jómagam is köztük voltam, pedig pontosan tisztában voltam vele, hogy nem alkohollal kéne megoldanom a gondjaimat. De sarokba dobtam a realitáskedvelő, mindig erkölcsös és komoly énemet, hogy teret kapjon össze-vissza csapongó, kalandokból élő vad énem.

Enyhén kavargó fejjel vettem tudomásul, hogy Ruth éppen mindenkit megszégyenítő tánclépésekkel vonaglik a táncparkett közepén Tinával. A többiek pedig jó követők lévén engedelmesen rángatták magukat Ruth körül, mintha bármit is számítana, hogy ott vannak e vagy sem. Nem éppen az igaz barátok pozícióba tartoztak nálam, de ezt pár pohár sör után már nem nagyon tartja számon az ember. Inkább jót mulat rajta, ahogy részeg csirkék módjára tántorognak, abban a hiszemben, hogy kívülről tökéletesen szexi táncot lejtenek.

Én Alicevel együtt a pultnál ültem enyhe bódulatban. A szívem és az agyam még vívta a végeláthatatlan csatáját, amikor én már tudtam, hogy Alice ma nálam alszik. Nem is morfondíroztam tovább ezen, az alkohol adta lökettel közelebb hajoltam hozzá és javasoltam, hogy szívjunk egy kis friss levegőt.

Igazi művészetnek számít, enyhén ittasan, úgy leszállni egy bárszékről, hogy ne a padlón köss ki, elterülve mindenki szeme láttára. Izgultam is rendesen, hogy vajon ezúttal is beégek e, de hál’ istennek gond nélkül érkeztem meg a talpamra, ami sajnos Aliceről nem volt elmondható. Hangos bakkerozás kíséretében kaptam utána, de már késő volt, öblös koppanással fejelte le a feketére lakkozott fa padlót. Aggódva hajoltam le hozzá, nem történt e nagyobb baja és nem kell e a sürgősségire futnunk. Nem mintha, bármelyikünk képes lett volna ebben az állapotban a futásra, de nem is volt rá szükség, mert vigyorogva nézett rám a földről és miután felsegítettem biztosított róla, hogy semmi baja, a púppal a fején, meg ráérünk holnap törődni.

• Biztos jól vagy? – kérdeztem, amint kiértünk a szórakozóhelyről. Lazán a falnak dőltem, hogy legalább valami biztos pont legyen az életemben.
• Persze, nem érzek semmit. – nevette el magát Alice és szintén megtámaszkodott a falban.
• Ki kellene józanodnunk. – motyogtam az ég felé fordított tekintettel.
• Felhívjam anyukádat? Az mindig olyan vicces, mikor megrázod magad és két másodperc alatt próbálsz nem részegnek tűnni.
• Jaj, de kis vicces valaki. – néztem rá kacéran.
• Mint mindig. – vigyorodott el nagyképűen. Miért is akarsz kijózanodni?
• Félő, hogy valami olyat csinálok, amivel megbántom törékeny kis szívedet másnap.
• Hm, szerintem túlélem. – rántott vállat lazán. És mi lenne az? – kérdezte közelebb hajolva hozzám.
• Hát, mondjuk a falnak löklek, megcsókollak és haza viszlek. – néztem bele éjfekete csillogó szemeibe.
• Ebben a sorrendben kérem. – suttogta és már fonta is a nyakam köré a karjait.

 

Másnap pokoli fejfájással ébredtem fel Alice mocorgására. Minden testrészem kegyelemért könyörgött, számban vattaháború dúlt, Alice pedig ragaszkodóan ölelte körül sajgó derekam. Nem túl gyengéden fejtettem le magamról a kezeit és a mosdó irányába vonszoltam magam, hogy kiigyam a csapból az összes létező vizet. Legszívesebben gyorsan letusoltam volna és visszafeküdtem volna aludni, de egy dolog megakadályozott ebben. Mégpedig az ágyamon elterülő sötét hajú lány, aki szerelemes tekintettel nézett rám. Percek alatt levert a víz, úristen, hogy mászom én ki ebből. Feltételezésem szerint fogalma sincsen róla, hogy ennyi volt, pedig én előre szóltam. Mondjuk, lehet nem akkor kellett volna közölnöm, amikor részeg, de hát istenem, én sem vagyok tökéletes. Most viszont tökéletes, fatális bajban vagyok. Nem akarom összetörni a szívét, nem akarom megbántani sem, senki sem érdemli azt, hogy egy egy éjszakás kaland után kidobják. Utáltam magam.

Idegesen simítottam végig a hajamon, majd nagy sóhajtással ültem le az ágyamra.

• Figyelj Alice, ne haragudj rám, de nekem most semmi komoly nem fér bele az életembe.
• Neked is szia, Alex. – morogta, mikor rájött, hogy épp kidobni készülöm. Majdnem hangosan felszisszentem, amikor megláttam a homlokán éktelenkedő kék-zöld foltot, de volt annyi lelki nyugalmam, hogy ne tegyem. Csak benzin lett volna az amúgy is égő helyzetre.
• Este próbáltam elmondani, hogy…
• Csak dugni akarsz. – fejezte be a mondatot és sértődötten kapkodta fel magára a ruháit. Én pedig ismét idegesen simítottam végig a hajamon. Nem akartam, hogy ilyen feldúltan rohanjon el. Tudtam, hogy össze fogom törni a szívét és ezt most premier plánban néztem végig a szemeiben.
• Tényleg sajnálom Alice, de jobbat érdemelsz nálam. – mondtam szomorúan
• Ja, ismerős szöveg. – vetette oda és már trappolt is ki a szobából. Nem sikerült utolérni. Hangos csattanással vágta be maga után az ajtót.

Ruth kezében megállt a kávéscsésze és kikerekedett szemekkel bámult rám. Másnaposságáról csak az elfogyasztott kávémennyiség árulkodott semmi több. Makulátlan haj, arc és öltözék. Míg én mosogatórongyként kifacsarva huppantam le a fotelba, elfeküdt hajjal, gyűrött arccal, kinyúlt ujjatlanban.

• Tudja Alice, hogy mi van a homlokán? – kérdezte Ruth komoly pillantás kíséretében.
• Még nem. – motyogtam vissza meredten bámulva a tévénk fekete képernyőjét.
• Hogy került rá?
• Lefejelte a padlót a bárban.
• Az előbb kissé viharosan távozott. – állapította meg a poharába kortyolva
• Na, ne mond, nekem fel sem tűnt.
• Mr. Szarkazmus, legalább jó volt az este?

Nem válaszoltam rá, csak bambán bámultam rá.

• Ezt nem tudom értelmezni. – mondta fürkésző tekintettel
• Nem emlékszem semmire. – említettem, lehajtott fejjel

Pár másodpercig próbálta visszatartani, kirobbanni készülő nevetését, ami végül gejzír módjára tőrt ki belőle. – Bocs, ne haragudj. – mondta, amint kiröhögte magát. Úgy érted végre lefeküdtél Alicével és nem emlékszel semmire?

• Úgy.
• Kezdem azt hinni, hogy reménytelen vagy.
• Ezzel nem segítesz. – morogtam mérgesen
• Tudom, bocsi. Volt egyáltalán bármi köztetek?
• Egyikőnkön sem volt ruha és arra emlékszem, hogy mikor kerültek le. A többire nem.
• Az felettébb sajnálatos. – mondta ismét nevetésre görbült ajkakkal
• Na jó, te csak röhögsz rajtam. – mondtam sértetten és kivonultam a nappaliból. Ne haragudj, jött még a kiáltás utánam, de nem vágytam másra csak, hogy visszafeküdjek ismét az ágyamba.

 

 

• Alex! Al? – hallottam, ahogy valaki gyengéden fel szeretne ébreszteni és lágyan simít végig a hajamon. Ruth még sose jött be a szobámba, amikor alszom, szóval egyből kipattantak a szemeim, hogy mégis ki a fene szeretne felébreszteni ilyen kedvesen. – Nyugi, csak én vagyok. – szólalt meg Mirjam egyből, amint meglátta, hogy ébren vagyok és enyhén megijedtem. Biztató mosolyt küldött felém és óvatosan helyet foglalt az ágyam legszélén. – Ruth engedett be. – jegyezte meg védekezően.
• Pfu, de megijedtem. – fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt és nagy nyújtózkodás után a fejemhez kaptam, mert a fájdalom még mindig nem tűnt tova. Sőt megnövekedett intenzitással hasított bele az agytekervényeimbe.
• Amint látom, ma nem fogunk projektmegbeszélést tartani. – nézett rám féloldalas mosoly kíséretében.
• Óh, a projektmegbeszélés!- fogtam a fejemet szomorúan nézve Mirjamra.- Ne haragudj teljesen kiment a fejemből, hogy mára beszéltük meg, hogy átjössz átbeszélni a beadandót.
• Nyugi Alex, nem kell úgy nézni, mintha életed legfontosabb dolgát felejtetted volna el. Bárkivel előfordul, hogy bulizni megy és másnap…hát nincs túl jól és elfelejt dolgokat. – fejezte be a mondatot némi gondolkodás után.
• Ahj, most annyira hülyén érzem magam. – morogtam arcomat a kezemmel takarva el. Tényleg ne haragudj, de tudod mit, gyorsan felöltözöm és nekiállhatunk. – mondtam és kipattantam volna az ágyból, ha nem szédülök meg rémesen. Mirjam erősen tartott meg, hogy nehogy a földön kössek ki, majd gyengéden az ágyra ültetett.
• Szerintem ez most nem a legjobb ötlet. – válaszolta, amint fekvő helyzetbe tornáztam magam. Nagyon fehér vagy, ne hozzak be egy kis vizet? – nézett rám aggódva
• Van egy ásványvíz az ágyam mellett, lehajolnék érte, de egyelőre még forog a világ. – feleltem az arcomra tapasztott kézzel. Gyengéden a kezembe nyomta az említett palackot, én pedig kiittam az egészet, Mirjam nem kicsi megrökönyödésére.
• A dehidratáció, az dehidratáció. – motyogta a fejét vakargatva és zavartan álldogált egyik lábáról a másikra, amit én nem tudtam hova tenni. Aztán rájöttem mitől jött zavarba. Csak egy kinyúlt ujjatlan volt rajtam melltartó nélkül, meg egy régi bokszer. Vigyorogva enyhén megemelt szemöldökkel néztem rá.
• Ő, izé, bocsi. Csak mi nem igazán alszunk így és én még nem láttam egyetlen lányt sem ilyen kevés ruhában, ezt a mi vallásunk nem igazán tolerálja. – mutatott zavartan az öltözékemre. Magamra húztam a takarót, hogy visszanyerje eredeti színét és ne paprikavörösen álldogáljon az ágyam mellett.
• Az emberek 90%-án strandoláskor kevesebb van. – jegyeztem meg mosolyogva
• A családom nem tűri, hogy olyan helyekre járjak, szerintük ott gyökerezik a színtiszta prostitúció.

Hirtelen bukott ki belőlem a nevetés, amit Mirjam nem értékelt túl sokra.

• Bocsi, bocsi, de ezt ugye nem hiszed el?
• Alex én is szívesen mennék el strandolni, de a családom vallási hovatartozása ezt teljes mértékben elutasítja. Mi inkább a konzervatív zsidó családokhoz tartozunk.
• Szerintem te nem.- vágtam rá egyből. Múltkor rövid farmersortban jöttél egyetemre. – mondtam kitárt karokkal
• Átöltöztem a lánymosdóban. – felelt váll rándítva és az ágyam szélére ült.

Komolyan csóváltam meg a fejem, jelezve, hogy ezzel nagyon nem értek egyet.

• Alex, ettől függetlenül te úgy öltözöl a házadban, ahogy csak szeretnél, miattam ne takarózz be vagy öltözz át. Itt én vagyok a vendég és miattam igazán nem kell. Csak meglepődtem, de ebben a meglepődésben nem volt semmi elítélés. Szóval félre ne értsd. – hadarta egyből mentegetőzve
• Nyugi Mirjam, nyugi. – csitítottam kedvesen. Otthon hogy öltözöl? – kérdeztem ülésbe tornázva magam. Már sokkal jobban voltam és rendkívül érdekelt, hogy élhet nap, mint nap Mirjam. Azt hiszem túlságosan is.
• Általában hosszú szoknyában vagyok. – mosolyodott el az érdeklődésemen.
• Te? Szoknyában? Ugye most csak viccelsz velem?
• Dehogyis. 
• De te nem is vagy szoknyás. Mindig farmerban vagy valami nadrágfélében vagy, mint én.
• Az egyetemen nem szeretnék csak egy zsidó lány lenni. Sokan nem fogadják el még manapság sem a vallásom, mellesleg sokkal kényelmesebb a nadrág és jobban érzem magam benne.
• Akkor miért nem azt hordod otthon is? – tettem fel széttárt karokkal a kérdést
• Mert vallásos zsidó családból származom. – ismételte önmagát tanítónénis stílusban.
• A saját akarat nálatok nem szerepel a palettán, igaz? – grimaszoltam egy nagyot
• Alex. – mondta ki Mirjam dorgálóan a nevemet.
• Meg sem szólaltam. – emeletem fel védekezően a kezemet. Azért nem ástam el teljesen magam ugye? Ti is szoktatok szórakozni járni? – kérdeztem enyhén zavarban.
• Fura, de azt hiszem, kezdünk elvilágiasodni. Tudod, mi ultra ortodoxok, nem igazán vagyunk semmilyen hasonló tevékenység mellett, mint buli, pia, strandolás, a férfiaknál még megbocsájtják, de a nőknek tilos. Viszont jelenleg egyre inkább szemet hunynak felette. Szóval Alex Harper igen, néha előfordul, hogy mi mélyen elnyomott zsidó nők is eljárunk bulizni, főleg ha fiatalok vagyunk. – viccelt a fejét ingatva közben. Már korántsem olyan rossz ám a helyzet, mint régen. Nem kell szegregáltan a busz hátsó felébe vonulnunk, nem bánnak velünk kutya módjára a férfiak, ez már nem az a világ, csak megtartották a tóra összes parancsát és kicsit merevek, de ismétlem, ez évről-évre kezd alábbhagyni.
• Előttem nem kell mentegetőznöd Mirjam. – mondtam komolyan nézve rá. Amúgy cuki a pólód. – mondtam a Tom és Jerrys pólójára pillantva.
• Jaj, hagyjál már, felkaptam az első pólót, ami szembe jött velem. – legyintett mosolyogva
• Nálatok járkálnak a pólók? – kérdeztem színlelt döbbenettel
• Jelentem az összes agysejted elpusztult a tegnapi buliban. – közölte tárgyilagos hangon
• Nem baj, legalább most már nem csak szemtelen, hanem eszetlen is vagyok. – vigyorogtam nagyot a saját poénomon
• Ez nagyon rossz volt. –grimaszolt csillogó szemekkel
• Hozom a formám. – válaszoltam glóriát rajzolva a fejem fölé. Tudod min gondolkodtam?
• Meglepő, hogy képes vagy ilyesmire. – cukkolt karba tett kézzel, mire egy ronda grimaszt kapott válaszul. Na mondd!
• Hogyhogy nem láttalak, még olyan palásttal, takaróval vagy mifenével a fejeden?
• Takaróval? – nevetett fel hangosan. Nem hordok takarót a fejemen, csak reggel az ágyban. – viccelt kedvesen somolyogva
• Haha, tudom, hogy értetted mit szeretnék.
• Kendőt általában csak otthon hordok, de nem mindig, ha nincsenek nálunk vendégek vagy zsidó férfiak, papa megengedte, hogy ne hordjunk, mamán azonban mindig rajta van.
• Majd egyszer mutasd meg, hogyan áll. – kértem vigyorogva
• Arra várhatsz, bár ha eljössz velem a zsinagógába, láthatsz benne. – incselkedett kacéran.
• Hogyne! Aztán ehet a lelkiismeret-furdalás, amikor fellángol miattam az egész kóceráj.

Hangos nevetése betöltötte az egész szobámat és vidám hangja visszaverődött az ablaküvegről, hogy lelkem minden porcikáját magához ölelje.

• Hidd el, én is megnéznélek kendőben, a Teremtőhöz imádkozva, vagy ahogy teljesen elveszetten, megdöbbenve vagy megbotránkozva nézel végig rajtunk.
• Miért lennék megbotránkozva?
• Nem egészen olyan egy imádság a zsinagógában, mint nálatok az istentisztelet.
• Abban biztos vagyok. – forgattam a szemeimet, jelezve, hogy biztos nem bírnám ki. Ő csak megértően kacsintott egyet és kíváncsian nézett körbe a szobámban.
• Ha nem tudnám, hogy gyógypedagógiát tanulsz, azt mondanám a btk-ra jársz töri szakra. – mondta a térképeimre mutatva
• Szeretem a történelmet, annak ellenére, hogy a 60%- át elmásították az éppen hatalmon lévő uralkodók.
• Ezt hogy érted? – nézett rám fürkészően
• Vegyük például a mi példánkat, de semmi politikai visszhanggal, ez csak példa. – hangsúlyoztam egyből. Amikor szavaztunk a bevándorlók betelepítéséről, az eredmény alig érte el a kívánt többséget, hogy érvényes legyen a döntés, a médiában és plakátokon mégis azt hirdetik, hogy nagyon sikeres szavazáson vagyunk túl és, hogy az ország 90%a nemmel szavazott. Holott ez hazugság. Na mármost teszem azt, 50 év múlva, majd a kicsik azt tanulják, hogy az Orbán kormány idején, 2017-ben volt egy bevándorlásról szóló szavazás Magyarországon, ahol egyöntetűen eldöntötte a NÉP, hogy nem kívánnak menekülteket befogadni.
• Értem már mire akarsz kilyukadni. – mondta szomorú mosoly kíséretében. Honnan tudhatjuk akkor, hogy mi igaz és mi a hamis a történelemben.
• Azt hiszem sehonnan. Hit kérdése. –vigyorodtam el erre. Vagy elhiszed vagy nem.
• És te elhiszed? – nézett rám kérdőn
• Van, amit igen, van, amit nem. De ahhoz, hogy szeressem, nem kell tudnom mi a teljes igazság. Mert ha Olaszországba utaznék, biztos nem érdekelne, hogy a Kolosszeum körül milyen elmásítások keringtek, csak nézném, hogy te jó ég, itt több ezer évvel ezelőtt éltek, elmentek mellette és én ezt csodálhatom most meg teljes valójában.
• Imádom, ahogy gondolkodsz. – mondta elmerülve a személyes tárgyaim nézegetésében
• Én inkább a furcsa jelzőt használnám magamra. – kacsintottam rá vigyorogva
• Fáj még a fejed?
• Úgy érzi magát, mintha átmentek volna rajta úthengerrel.
• Megmasszírozzam? – érdeklődött kedvesen
• Hogy? – kérdeztem, magamban pedig egyből leizzadtam és a vérnyomásom is emelkedésnek indult
• Megmasszírozzam a halántékod? Ha fájt a fejem, anya mindig megmasszírozta és sokkal jobb volt utána.
• Legyen.– egyeztem bele mosolyogva. Mellém mászott az ágyra és közelebb hajolt az arcomhoz, ujjait gyengéden a halántékomra helyezte és lágy körkörös mozdulatokkal simított végig rajta. Egyszerre csapott meg Mirjam illata megrezegtetve érző neuronjaim minden egyes porcikáját. Lehunytam a szemem, hogy jobban kiélvezzem a közelségét. Csak pár centire volt az ajkamtól, éreztem, ahogy aprón, szabálytalanul veszi a levegőt. Elképzeltem, ahogy puha ajkai az enyémhez érnek, aztán rájöttem, hogy mindent elrontanék vele, így inkább nem is mocorogtam felé tovább. Az elveit, a vallását, a szerelmét nem adná fel értem. Csak a barátságunkat tenném tönkre. Igyekeztem ellazítani az izmaimat, nehogy megsejtse, mi játszódik le bennem. Olyan érzés volt, mintha közelebb jött volna az ajkamhoz, de biztos vagyok benne, hogy csak a képzeletem űzött csúfot belőlem, mert amint észbe kaptam már távolodott is el tőlem.
• Köszönöm, nyoma sincs a fájdalomnak. – mondtam kinyitva a szemeimet, mikor érzékeltem, hogy Mirjam távolabb húzódott tőlem.
• Ne kamuzz. – jött a nevetés és már az ajtó kilincsét szorongatta. – Most mennem kell, hétfőn beszéljünk, hogy mikor csináljuk meg a projektet, mert elnézve a többieket ők nem sokat fognak beletenni a jegyükbe.
• Azt én is észrevettem. – morogtam dühösen. Muszáj menned? – néztem rá könyörgően
• Szia Alex! – nevetett fel és már kifele is indult.
• Kikísérlek. – kiáltottam utána, de már csak a bejárati ajtó után értem utol. Akkor kereslek hétfőn!- szóltam utána rekedt hangon.
• Oké. – jött a válasz
• Nézz hátra Mirjam! – ugrattam viccesen. Hátranézett, de nem számított rá, hogy ujjatlanomat felrántom és mindent látni fog. Igazság szerint nem tudom, miért csináltam, de tetszett, ahogy egyből elvörösödött és hangos hülye vagy Alex mondat kíséretében bevágta maga mögött a lépcsőház tömör ajtaját. Nem akartam megsérteni a hitét, de be kell láttatnom vele, hogy másképp is lehet élni. Szabadon, korlátozó szabályok nélkül.