Testőr másként 7.rész

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Vakarcs boldogan nyalogatja az arcomat és türelmetlenül bököd az orrával.

–          Szalonnát csinálok belőled, ha nem nyugszol el. – morogtam, mire Jim felnevetett az ajtóban

–          Jó látni, hogy kijöttök.

Erre lusta mosolyra húztam az arcomat, amin mind a ketten meglepődtünk, aztán visszaállítottam a szokásos arckifejezésem.

–          Tegnap megijesztettél bennünket. – mondta Vakarcs után nyúlva, de nem jött össze neki, mert a kutya gyorsan kikerülte és teljes erejéből az ágyamra ugrott, mire megragadtam a bundájánál fogva, óvatosan megemeltem, mint az anyukája szokta, gyengéden, de azért éreztetve, hogy ki a főnök.

–          Vakarcs kikészítette az idegrendszerem, ne haragudj.

–          Vakarcs? – hm érdekes névválasztás

–          Valami ellenvetés? – néztünk egyszerre Jimre, a kutyával együtt, akit már letettem a takarómra

–          Jézusom, nincs. – emelte fel védekezően a kezét – még a végén mindketten nekem ugrotok.

–          Akarom tudni, hogy került a tolószéked a pincelejáróba kidurrant kerékkel?

–          Hidd el nem. – mondtam szemforgatva

–          Okés. Akkor nem is kérdezem. Itt az új széked, Lea adta kölcsön, szóval én nem tenném tönkre, hacsak nem akarsz vele beszélgetni.

–          Leától? Mit keres nála egy tolószék?

–          Régen az édesanyjának kellett. – mondta Jim szomorkásan

–          Ó. – nyögtem ki, de több nem jött ki a számon.

Elvégeztük a szokásos rutint és Jim éppen indulni készült, amikor egy pórázt rántott elő a zsebéből és az asztalra tette.

–          Előbb-utóbb ki kell majd vinni egyet, ha van kedved, elvihetnéd sétálni. – mondta és kifelé indult

–          Azt mégis, hogy képzelted? – vágtam rá egyből

–          Majd megoldod, puszi. – felelte és a tegnaphoz hasonlóan már ott sem volt

Vakarcs csillogó szemekkel nézett rám és olyan farkcsóválásba kezdett, hogy azt követni sem bírtam.

–          Ne is álmodj róla öregem, ezzel a székkel én nem megyek sehova. – néztem rá szúrósan, majd kézbe vettem az aznapi újságot. Nem kellett volna. Olyan rodeót levágott a nappaliba, hogy az összes bútor belerezdült. Kezdtem egyre jobban dühbe jönni.

–          Na ide figyelj, nem játsszuk el ugyanazt, mint tegnap. Fegyelmet fogsz tanulni kisöreg vagy azt a pórázt örök életre elfelejtheted. – mondtam az újsággal hadonászva

Azonnal abbahagyta a rohangálást és figyelmesen nézett rám, amivel teljes mértékben meglepett.

–          Ezt igennek veszem. – mondtam vállrándítva – akkor kezdődjön a játék. – mondtam és eltökélten tekintettünk egymásra Vakarccsal.

Nem tudom ki fáradt el jobban én vagy a kutya, de három óra múlva, mindketten kimerülve bámultuk egymást. Meglepően tanulékonynak bizonyult, de néha lehetetlen volt kontrollálni a futkosását, mintha egy időzítő lett volna beleépítve, ami pontban egy óra elteltével kikapcsolja az agyát és arra ösztönözi, hogy ész nélküli futkosásba kezdjen.

–          Ugye tudod, hogy jobb lenne, ha nem engem választanál gazdádnak? – néztem rá szomorkásan, mire enyhén oldalra döntötte a fejét és vakkantott egyet, mintha értené, amit mondtam neki. Eskü holnap kiviszlek, de ma hagyj aludjak egy picit, jó?  Farokcsóválás két vakkantás, elhelyezkedés a kanapén és szundi üzemmód. Semmi több. Gondolom akkor megegyeztünk. – mondtam inkább magamnak semmint neki.

Laura a szokásos időpontjában beugrott és emlékeztetett, hogy már csak egy napom van keresni valakit, aki elkísér víziterápiára. Jim szóba sem jöhetett, hiszen abban az időpontban pont dolgozott, Jasmin volt még a képben, de valljuk be az, majdnem ugyanolyan kellemetlen lett volna, mintha Leát keresem meg. Gondoltam van még egy napom, alszom egyet és kitalálom, mi lesz. Konkrétan teketóriázás nélkül átaludtam a nap további részét. Jim kézben felvivős, ágyba fektetős rutinja pedig már hagyománnyá vált.

Másnap egyedül ébredtem, Vakarcs nem volt sehol, amit erősen furcsállottam, de mivel még mindig tartottam magam a helyzethez, miszerint továbbra sem vagyunk barátok, nem kezdtem el a nevét kiáltozni. Legurultam a konyhába, ahol Jim a szokásos tevékenységét végezte, evett és újságot olvasott.

–          Szia köszönt, amint a látóterébe értem.

–          Morogtam egyet, amit akár köszönésnek is lehet venni, majd csatlakoztam hozzá egy tál müzlivel. Láttad Vakarcsot? – kérdeztem, mintha a lehető legkevésbé érdekelne merre is van

–          Igen. – jött a felelet az újság mögül.

–          Meg is fogod mondani?

–          Ja, persze, a Berrys kávézóban.

–          Mit keres a kutyám a Berrys kávézóban? – kérdeztem replikázva

–          A kutyád? – kérdezett vissza sejtelmes mosollyal Jim

–          Igen, az, a fenébe ne nézz így.

–          Pedig azt hittem, egy jajj, várj, hogy is fogalmaztál, a kanapédát szétszedem, a gatyádat összeszőrözöm és őrületbe kergetlek az ugatásommal, kutyákat te aztán soha nem kedveled meg.

–          Most mit vársz erre, mit válaszoljak?

–          Semmit. Menj és hozd el a Berryből. – mondta vállrándítva

–          Azt már nem. – vágtam rá egyből. Nem megyek sehova.

–          Örökké nem maradhatsz a házban. – közölte lazán, folytatva a müzli kanalazását.

–          Mit keres a Berryben? – kérdeztem meg újból

–          Ha elmész, megtudod. – felelte mosolyogva, majd a mosogatóba tette a tálját és menni készült.

–          Jim, hova mész? Ma nem is dolgozol.

–          Ja, bocsi, elfelejtettem szólni, hogy Jasminnál leszek egy kicsit. De a szokásos időben jövök és segítek.

–          Rendben, de mi lesz Vakarccsal?

–          Ha nem mész el érte ott marad.

–          Ugye tudod, hogy átlátok a hülye kis terveden.

Csak egy vállrándítás volt ismét a válasz.

–          Valahogy rá kell bírni, hogy kitedd a segged a levegőre. – kiáltotta még visszafordulva az ajtóból, majd elment.

Jim

–          Alex, meg fog ölni, amikor hazajön. – nevette el magát Jasmin, mikor bepattantam mellé a kocsiba

–          A te ötleted volt! Kikérem magamnak kisasszony. – feleltem én is nevetve

–          Ez vagy nagyon jól, vagy pokolian fog elsülni, de ha ez utóbbi, akkor mindkettőnek megint összetörik a szíve.

–          Ennél jobban? – kérdeztem égnek emelt tekintettel és a gázra tapostam.

 

Alex

Idegesen gurultam ide-oda a nappaliban, leverve egy csomó mindent a komódról. Újságok, kulcsok repültek szerte-széjjel, de ez akkor nem érdekelt.  Nyitottam-csuktam az ajtót, majd a folyamat kezdődött elölről. Aztán arra gondoltam, a francba is legyen, most mi rossz történhet velem, ezt aligha lehet überelni.

Felvettem a kabátom, majd legurultam a rámpán és elindultam a Berrysbe, a tőlünk két saroknyira lévő kávézó felé. Semmi nem változott rajta, kék alapon fura sárga csillagok díszítették a falát, amire hiába is keresünk megfelelő magyarázatot, nem találunk. Ez fért bele a költségvetésbe. – mondta mindig Jim, akárhányszor megkérdeztem tőle.

Némi habozás után behajtottam az ajtón.  Tom, a csapos jókedvűen integetett felém, azt hitte a régi Alex jött be az ajtón, így kissé meglepődött, amikor egy mosoly nélkül köszöntem és nekiszegeztem a kérdést, hogy hol van a kutyám. Tom védekezően maga elé emelte a kezét és a hátsó szobák felé mutatott, ahol régebben annyit feküdtünk a szőnyegeken, ittuk a sört és vízi pipáztunk. Azok a régi szép és gondtalan évek. – sóhajtottam magamban egy nagyot

Nekimentem az ajtónak, hogy végre kinyíljon, de bár ne tettem volna. Bent Lea ült és elmélyülten vakargatta Vakarcs kobakját, ő pedig elnyúlva szundikált az ölében. Áruló. A nyikorgásra mindketten felkapták a fejüket, aztán csak bámultunk egymásra, mint akik igyekeznek az emlékezetükbe vésni a másik vonásait. Legalábbis én ezt tettem, semmit nem változott Lea, ugyanolyan gyönyörű volt, mint azelőtt és ezzel még mindig nem volt tisztában. Fogyott ugyan valamennyit, az arca is vékonyabbá vált, de én sem voltam már ugyanaz. Dühös lettem Jimre, hogy mindent kitervelt és dühös voltam Leára is, hogy belement.

–          Ez kinek az ötlete volt, csak hogy tudjam, kit öljek meg legelőször. – morogtam kék szemébe nézve

–          Az enyém. – mondta rezzenéstelen arckifejezéssel – Szóval gyerünk, ugorj nekem. Az is jobb, mint a száműzetés az életedből. – közölte egy grimasszal az arcán

–          Lea.

–          Igen? Mit szeretnél mondani nekem négy keserves hónap után? – nézett rám sértetten, karba tett kézzel.

–          Hogy add vissza a kutyám. – mondtam komoran

–          Ennyi? Semmi mást? – szaladt fel a szemöldöke

–          Sajnálom. – sütöttem le a szemem – Vakarcs gyere! – mondtam, de a kutya meg sem mozdult, csak bánatosan bámult rám.

–          Tudod mit? Nem! Nem adom vissza a kutyádat. – mondta eltökélten

–          Ezt, hogy érted? Lea ne játssz! – figyelmeztettem hideg hangsúllyal

–          Ez már régóta nem játék Alex. De nem kapod vissza Vakarcsot, ha nem töltöd velem a napot.

–          Most csak viccelsz velem ugye?

–          Nem, teljesen komolyan mondom.

–          Itt kell ülnöm veled a nap hátralévő részében szótlanul, hogy végre megértsd, nem lehetünk együtt. Hát ez remek. – morogtam idegesen végig simítva a hajamon.

–          Nem fogod kibírni, hogy nem szólj egy szót sem, mellesleg elég gyerekes dolog lenne.

–          Akkor gyerekes vagyok. – morogtam ismét és beljebb gurultam

–          Ne emeljelek ki? Nem kényelmetlen? – kérdezte Lea, fél óra hallgatás után

–          Nem. – mondtam rezzenéstelen arccal.

Vakarcs egy kis idő elteltével váltogatni kezdte a helyét, egyszer hozzám bújt, máskor Leához simult oda.

–          Most nézd meg Vakarcs, láttál te már valaha ennyire makacs embert? – kezdte el a kutyus füle tövét vakargatni, mire elégedett morgás hagyta el Vakarcs száját. – Boldog lehetne, de inkább búskomorságba menekül, olyan lett, mint egy jéghegy, akihez ha hozzáérsz, bumm megfagysz. – mutatta a kezével a robbanást színpadiasan.  Ez aztán a szar helyzet kutyus.

–          Hagyd abba Lea! – mondtam miközben a szemem sem rebbent.

–          Hagyd abba Lea. Nem lehetünk együtt Lea, mert én tolószékben ülök, és ez sérti az önbecsülésem. Nem tudok járni Lea, így már boldog sem lehetek, találj egy kedves valakit, aki boldoggá tesz, Lea… – szólalt meg a hangomat utánozva.

–          Na, most volt elég, tartsd meg a kutyát. – mondtam dühösen és kifelé kezdtem el gurulni.

Abba a pillanatban valaki bezárta az ajtót.

–          Bocsi srácok. – hangzott kívülről Tom hangja, majd az egyre távolodó léptei

–          Baszdmeg. – káromkodtam el magam – Mosdóba kell mennem. – néztem Lea szemébe

–          Dehogy kell. – mondta ő kajánul vigyorogva

–          Miért csinálod ezt? – kérdeztem, mert tényleg nem értettem a dolgot.

–          Hogy kiderítsem, miért lettél ilyen. Jimen és néhanapján Jasminon kívül senkit nem tűrsz meg magad mellett. Mit tudnak ők, amit én nem tudok? Miért zártál ki az életedből egy hülye indokkal. Tudod, hónapokon keresztül ramatyul éreztem magam, mert lássuk be miattam ülsz abban a rohadt székben. Aztán rájöttem, hogy hiába érzem magam egy utolsó senkinek, ugyanúgy szeretlek és ettől függetlenül is te jársz minden egyes nap minden egyes rohadt percében a fejemben.

Alex, mi a baj? Miért vágsz ilyen képet?

–          Begörcsölt a lábam. – szűrtem a szavakat a fogaim között, miközben teljes erőmből markoltam a székem karfáját.

Lea egyből felpattant, kiemelt a székből a szőnyegre rakott és gyorsan masszírozni kezdte a lábam, úgy ahogy Jim szokta ilyen esetekben, míg én eltakartam az arcom és számoltam a perceket, mikor szűnik már a fájdalom. Egyre egyenletesebben kezdtem el lélegezni, ahogy múlt a fájdalom.

Belefeledkeztem a pillanatba, olyan volt, mintha együtt lennénk, és nem azt éreztem, amit kellett volna. Azt éreztem, amit akkor érzel, amikor a kiszemelted masszírozza a lábad.

–          Jobb? – nézett rám kérdőn

–          Sokkal. – feleltem szelíden – Köszönöm. – mondtam és a falhoz csúsztam és megtámasztottam a felső testem. 

–          Szívesen. – mondta és ő is nekidőlt a falnak velem szemben.

–          Hogy van Krisz? – kérdeztem néhány perc hallgatás után

–          Ne is hozd elő, az agyamra megy. Kitalálta, hogy neki azonnal barátot kell szereznie, így minden nap vakrandikat szervez magának, ami mind egytől egyik tragédia. Aztán pedig nekem sipákol naphosszat, hogy senki sem szereti.

–          Tipikus. – nyugtáztam félmosollyal. És Noel meg Konor?

–          Már nem dolgoznak nekem. Noel egy bárban kidobó fiú, Konor meg nyitott egy húsboltot Brinxtonban.

–          Most csak viccelsz velem? – néztem rá döbbenten

–          Nem, tényleg húsboltot nyitott, hidd el, jobban megy neki, mint a testőrködés. – mondta mosollyal az arcán.

–          De, akkor most ki figyel rád?

–          Senki. Már nincs rá szükség, most, hogy Tomas börtönben van, a pénzét pedig lefoglalta a bank.

–          Azt sosem tudhatod, kinél szakad el a cérna. – kontráztam rá, miközben elmélyülten tanulmányoztam Vakarcs bundáját, mintha jobb dolgom nem is lenne az életben.

–          Ennyi erővel, soha ne menj ki az utcára, mert nem tudhatod, mikor esik rád egy tégla vagy csap el az autó… Nagyon óvatos lettél. – szólalt meg pár perc néma csend után

–          Nem kellene?

–          Ennyire talán nem.

–          Meglehet. – egyeztem bele bágyadtan

–          Emlékszel, amikor elmentünk bungee jumpingolni?

–          Azt sose felejtem el. Megbotlottál az egyik kötélbe, és kilöktél a semmibe. – nevettem el magam

–          Életem második legszörnyűbb pár másodperce volt, mert elfelejtett megnyugtatni a srác, hogy mindenki ki van biztosítva. – mosolygott fejcsóválva – Tudod, most is kilöknélek gondolkodás nélkül.

–          Hé, mit vétettem? – kérdeztem játékosan

–          Még kérded?

–          Nem. – mondtam elkomorodva – Sajnálom.

–          Hiányzol. Hiányzik a hülyéskedésed, meg az olcsó dumáid.

–          Lea, kérlek ne.

–          Értem. – mondta szomorúan. – Tehát ha kinyitja Tom az ajtót, nem fog változni semmi? Ugyanúgy távoltartási végzés van ellenem?

–          Nem.

–          Melyik nem?

–          Nincs is távoltartási végzés ellened amúgy sem.

–          De van, csak nem törvényes.

–          Holnaptól be vagyok írva víziterápiára, nem tudom, mostanában mivel foglalkozol vagy hogy ráérsz e egyáltalán…

–          Igen.

–          Mi igen? Még nem is tettem fel a kérdést.- néztem rá meglepődve

–          Elmegyek veled. Segítek.

–          Izé. Oké. Holnap 10 órakor lesz a …

–          Tudom.

–          Mi az, hogy tudod? – néztem rá meglepődve

–          Laurával ismerjük egymást és mindenről tájékoztatott.

–          Már megint a hátam mögött zajlik minden. – morogtam

–          Nem igazán volt már választásunk, mivel te úgy döntöttél kivonod magadat a forgalomból.

–          Most erre mit mondjak?

–          Mondjuk, hogy igazad van Lea, sajnálom, egy hülye voltam.

–          Lea. – ejtettem ki figyelmeztetően a nevét

–          Okké, akkor holnap. – mondta vállrándítva és kinyitotta az ajtót, mire én egy nagyot néztem. Nem zárt be minket, elég volt, hogy te azt hidd. Ne morogj, fura szokásod lett.

–          Lea?

–          Igen?

–          Nem vagy vicces.

–          Miért, nem értelek. Most nem is mondtam semmit.

Köhintettem egyet és a tolószékre mutattam, meg a lábamra.

–          Jézusom bocsi, teljesen kiment a fejemből. – nevette el magát. Már fogta a hasát annyira nevetett.

–          Örülök, hogy te jól szórakozol. – nevettem fel én is.

Hát örültem a kis együtt töltött időnek. Mondta mikor a kutyával együtt kigurultunk a Berrys elé.

–          Hagy kisérjelek el hazáig. – kérte egyik lábáról a másikra állva

–          Ha téged ez megnyugtat, vontam meg a vállam.

–          Érted jövök, jó?

–          Hogy mondod?

–          Holnap, a terápia előtt érted jövök, rendben?

–          Oh, hm, rendben. – egyeztem bele némi hallgatás után

Amint kinyitottam az ajtót Vakarcs berobbant a nappaliba és mire én is begurultam, már a kanapén aludta az igazak álmát.

–          Ne álldogálj ott, inkább gyere be. – szóltam hátra Leának, aki már negyedszerre készült eljárni a népi totyogóst az ajtó előtt.

–          Figyelj, nem akarom, hogy udvariasságból hívj be vagy ilyesmi. – mondta még mindig az ajtóban

–          Lea az isten szerelmére, ha ezt az egészet kiterveltétek inkább örülj egy kicsit, csukd be az ajtót és tedd le a segged a kanapéra. – mondtam szemforgatva

Nem válaszolt, csak tette amit mondtam és csendben simogatni kezdte Vakarcs bundáját.

–          Ne haragudj, mostanában ingerültebb vagyok a kelleténél. – mondtam és lefékezve a kocsit a kanapéra ültem át.

–          Ez, nagyon jól ment. – mutatott a tolókocsira döbbenten

–          Volt időm tökéletesíteni. Mellesleg nem kérhetem mindenben Jim segítségét. Elvégre neki is megvan a saját élete, a  maga ügyes-bajos dolgaival.

–          Igen. Mit szólsz, hogy együtt vannak Jasminnal? – nézett rám fejét a kanapén nyugtatva

–          Tudtam róla, hogy tetszik Jimnek a húgod, már a szülinapján, aztán azon az éjszakán, amikor…  akkor hallottam, hogy Jasmin számon kéri Jimet, mikor viszi már el randizni.

–          Ez Jasminra vall. – biccentett egyet Lea. – Hideg van.

–          Aha, nincs valami jó idő. – helyeseltem bólogatva

–           Most nézd meg Alex. – kezdett bele Lea hatalmasat sóhajtva.

–          Mi az?

–          Négy hónappal ezelőtt, bármit megadtam volna, hogy újra láthassalak és beszélhessek veled. Most itt ülök a kanapédon és gőzöm sincs mit mondhatnék.

–          Túl sok minden történt. – mondtam magam elé meredve

–          Tényleg nem tudom, mit mondhatnék. – szólalt meg lehajtott fejjel, bámulva a kanapén ronda varrását.

–          Mondd, ami eszedbe jut, amikor rám nézel.

–          Nem lehet.

–          Miért?

–          Mert elfogytak a szavak. Legszívesebben addig ütnélek, míg kegyelemért nem könyörögsz, addig, amíg vissza nem változol a régi Alexé, aki nem volt ennyire merev.

–          Miért nem teszed meg?

Csend. Csend. Csak néz és nem válaszol.

–          Mert nem tudok járni. – morogtam ökölbe szorított kezekkel

–          Nem erről van szó. – védekezett

–          Dehogynem. Látod erről beszéltem. Nem valami hímes tojás vagyok basszus. Nem kell rám reggeltől estig vigyázni! – kiáltottam dühösen

–          De kell. – suttogta erőtlenül

–          Miért gondolod ezt? – kérdeztem sértetten

–          Hogy nehogy megöld magad. – mondta ki kerek perec a szemembe nézve. – Azt hiszed, nem látszik a szemedben, hogy szerinted már nem köt ide semmi sem? Azt hiszed képes vagy palástolni, hogy feladtad és már nem találod azokat az okokat, ami maradásra késztet? Akkor nagyon rosszul tetted, mert nem vagyunk se vakok, se hülyék.

–          Ez nem igaz! Nem tudom, honnan veszed, de ez hülyeség. – feleltem karba tett kézzel

–          Tényleg, akkor mondj egy okot vagy hogy mit szeretnél csinálni. – szegezte nekem a kérdést

De nem találtam rá a választ.

–           Látod erről beszélek. – ugrott fel egyből – Nincsenek terveid!

–          Neked lennének a helyemben? – vágtam hozzá dühösen

–          Lennének! Tudod, hány ember él tolószékben? Rengeted! És képzeld, jön még egy nagyon fontos információ, boldogok Alex. Élvezik az életet. Te élvezed?

–          Igen. – mondtam dühösen

–          Óh, tényleg? És ez miben nyilvánul meg? Hogy naphosszat ülsz az ablak előtt és bámulsz kifelé? Mi meg kétségbeesetten próbálunk itt tartani.

–          Tökmindegy. – morogtam elfordulva. – Ja, ti aztán próbáltok. – jegyeztem meg epésen

–          Igenis próbálunk, szerinted miért kapott hirtelen egy kutyát Jim? Hát azért, hátha megszereted és lesz legalább egy tetves okod itt maradni. Hogy végre valami ide kössön, és csinálj valamit. Ne csak bámulj, mint egy szobor és keresd az okokat, miért maradj itt, amiket nem találsz.

–          Ez nem igaz.  

–          Igen ezzel aztán rendkívül meggyőztél. – tette karba a kezét

–          Azt hiszed olyan egyszerű ebben a székben? – szegeztem neki idegesen a kérdést.

–          Nem. Pontosan tudom, hogy pokoli nehéz abban a székben létezni. Úgy, hogy feladtad az életet meg még nehezebb.  – felelte dühösen, majd amikor meglátta Jim kocsiját a felhajtóra tolatni felkapta a kabátját és kiviharzott.

Én meg ott maradtam a kanapén, mert nem tudtam utána futni, hogy megmondjam, egyetlen oka van annak, hogy még életben vagyok. De az az ok épp most viharzott ki az ajtón.

Jim belépett és csak bámult rám tanácstalanul.

–          Nem hagyod, hogy segítsünk.

–          Ne kezd el te is. – néztem rá mérges arckifejezéssel

–          Azt hittük jó ötlet lesz. – zsebre dugott kézzel dőlt neki az ajtófélfának

–          Nem jött be.

–          Mostanában semmi sem jön be, ami veled kapcsolatos. Nem jött be a kutyus, nem jött be Lea, fogadjunk holnap a víziterápiára is azt fogod mondani, hogy nem jött be.

Közelebb jött és letérdelt elém.

–          Kérlek Alex, mondd meg, mit tegyek, hogy az jó legyen neked, hogy végre boldog legyél. – nézett rám szomorúan

–          Engedj el. – suttogtam egy hosszú csend után.- Ez nem élet. Minden nap csak egy újabb kínlódás. Csak engedj végre el, mert ez így pokolian rossz. Jim tovaszállt minden, nincs több erőm, nincs okom, nincs semmim. Pontosan tudod, hogy lehetetlen nekem ebben a székben élnem. NEKEM. Nekem dombok kellenek, amiket meg tudok mászni, magasság kell, amit le tudok győzni, lábak kellenek, amik elbírnak. Enélkül én semmi vagyok. – mondtam miközben nekem is és neki is könnycseppek kezdtek el legördülni az arcán. – Értsd meg, nekem ez már nem megy, igaza van Leának nincs célom, nem akarok semmit, kérlek szépen, ne tarts itt, mert én nekem nem megy az élet. Nem élhetek lábak nélkül, úgy ahogy nem élhetek oxigén nélkül sem.

–          Harcolj még, kérlek. – mondta sírva

–          Már nincs miért, Jimi, járni akarok, futni, szaladni, rohanni, mindketten tudjuk, hogy ez csak egyféleképpen tud megvalósulni. Ha elengedsz. Szóval kérlek, engedj el és ne próbálj visszatartani, mert már nincs értelme.

A kezébe temette az arcát és úgy kezdett el zokogni, mint még soha azelőtt. És csak hajtogatta, hogy nem tehetem, nem tehetem.

–          Szabad akarok lenni végre. Szabad. – leheltem elcsukló hangon

Nem szólt rá semmit, csak kifújta az orrát és felment a szobájába.