Testőr másként 2.rész

• Sarah18
• 2016. július 8. péntek

-Alex-

• Hagyj békén Jim, fáj a vállam és semmi kedvem hallgatni a hülyeségeidet. – morogtam a kényelmes paplanom alatt mérgesen, miközben Jim, a legjobb barátom és albérlettársam keresztbe tett karokkal állt az ajtóban.
• Gyerünk, Alex! Ki fogsz jönni a formából, ha egész nap csak fekszel. Valamint szerintem neked már nem a vállad fáj, kölyök.
• Menj a francba! – jelentettem ki érzelemmentes hangon
• Ráadásul a szókincsed is visszaesett egy oktávval. – közölte epésen – Gyere, mert én nem nézem tovább, ahogy kínzod magad. Minél előbb visszajössz dolgozni, annál előbb leszel túl Leán.
• Nem értem miről beszélsz. – mondtam ironikusan és kidugtam a fejem a paplan alól
• Na, most volt elég Alex Harper! – közölte dühösen és lerántotta rólam a takarót
• HÉ, mi lett volna, ha nincs rajtam semmi! – méltatlankodtam, de sok időm nem volt rá, mert azzal a lendülettel felkapott az ágyból és kifelé indult velem a lakásból.
• Jim, tegyél le, de azonnal! – kiabáltam, ritmusosan püfölve a vállát és hátát
• Nem! – vágta rá egyből
• Nincs rajtam melltartó se, csak egy fekete sort, meg egy kinyúlt fekete póló, és ha mindez nem lenne elég, kicseszettül fáj a vállam.

Nem válaszolt rá semmit, csak fogta a kulcsait és a kijárat felé vette az irányt.

• Jim Feller! Azonnal tegyél le, vagy nem állok jót magamért! – kiáltottam dühösen össze-vissza kalimpálva
• Akkor eljössz velem edzeni? – kérdezte, de továbbra sem állt meg
• Dehogy megyek!
• Jelentkezel Thomasnál munkára?
• Nem!
• Abbahagyod saját magad sajnálatát és végre talpra állsz?
• A francokat! Nekem ez így tökéletes. – feleltem makacsul, ami elég nagy hiba volt
• Akkor nem teszlek le. – közölte és kisétált a lakásunkból
• Bárki megláthat te marha! – ordítottam és tovább kezdtem püfölni a hátát

Leérve a földszintre postásunk meredt ránk kiguvadt tekintettel, miközben én továbbra is Jim hátát püföltem pizsamában, Jim pedig egy mosolygós „Jó reggelt”-et köszönt a lemerevedett emberünknek. Tátogott pár másodpercig, majd értetlen tekintettel nézett utánunk, ahogy Jim kilépett a társasház vasajtaján.

• Komolyan mondom, most már elég! Az utcán vagyunk!
• Na, ne mond!
• De, mondom!
• Meggondoltad magad? – kérdezte
• Nem! – vágtam rá konokul
• Akkor jó.

Nem tett le, hanem tovább menetelt megállíthatatlanul az egyre növekvő reggeli tömegben. Jobbról-balról érkező értetlen, kíváncsi tekintetek gyűrűjében sem zavartatta magát. Arra a helyre igyekezett, ahol egészen eddig, minden áldott nap tartottuk a reggeli edzésünket. Mindketten szerettük a Lond Every várkertet, a benne kialakított futópályát és azt az átszelő Every folyót. A reggel varázsa valahogy mindig elfeledtette velünk a mindennapok szürkeségét. A zöld lombok, a tökéletesre nyírt fű, a folyó már-már kínzóan lassú folydogálása, a híd sárgás színe mind-mind együtt járultak hozzá ehhez. Egyszóval tökéletes hely volt ez reggeli edzéseinknek.

Azonban Jim nem a futópálya felé haladt, hanem pont annak végéhez, ahol a kis sárga híd állt, alatta pedig a már ismert folyócska tehetetlenségénél fogva szaladt lefelé.  

• Miben mesterkedsz? – kérdeztem továbbra is dobálva magamat a vállán
• Mire készültök srácok? – hallottam egy ismerős hangot a fenekem felől
• Szia Krisz! – köszönt Jim és kezet ráztak
• Sziasztok! Akarom tudni, mi folyik itt? – kérdezte, de nem láttam belőle semmit, mert Jim nem volt hajlandó elengedni
• Engedj már el! – kiáltottam
• Hu, Alex, elég dühös – jegyezte meg Krisz és rácsapott a fenekemre
• Öreg, az életeddel játszol! – feleltem
• A helyzet az Krisz, hogy Alex, nem hajlandó felkelni a földről és elkezdeni újból edzeni, majd munkába állni, mert Lea összetörte a szívét. – kezdett bele Jim, de nálam ennél a pontnál szakadt el valami, teljes erőmből próbáltam kiszabadulni, közben ordítottam és ütöttem Jim hátát
• Esküszöm, megöllek! – üvöltöttem kikelve magamból
• Hajlandó vagy végre munkába állni? – ismételte meg a kérdését
• Hagyjál békén! Engedj el!
• Nem hallottam a választ! – felelte nyugodtan
• Igen, jó győztél, a francba is – feleltem dühömben
• Na, ezt akartam hallani. – sóhajtott fel elégedetten, majd átemelt a híd oldalán és elengedett.

Hatalmasat sikítottam, majd hangos loccsanással érkeztem meg a langyos vízbe. A halak, békák és egyéb élőlények fejvesztve menekültek, míg én igyekeztem kitornázni magamat a mocsár és nád közül. Nem sok sikerrel. Vizesen, csöpögve, egy adag mocsárral a testemen sétáltam ki a vízből, míg Krisz és Jim a hídnak dőlve szemlélte próbálkozásaimat. Megfontoltan, lassú léptekkel sétáltam a híd irányába, magamban a bosszú gondolataival.

• Kösz Jim, ez most tök jól esett, úgy érzem kitisztultam és megszabadultam mindentől, nem is volt annyira rossz – mondtam vidáman mosolyogva, mikor mellé értem
• Tényleg? – kérdezett vissza csodálkozva
• Persze – feleltem és átkaroltam, de ő sem számított rá, hogy mindezt azért teszem, hogy hátralökjem. Átesett a híd oldalán és hozzám hasonlóan, ő is zajosan érkezett meg a vízbe.

Krisz hangos nevetésbe kezdett mellettem, mire én sem tudtam visszafojtani, így most már ketten nevettünk a jó öreg sárga hídon.

• Amúgy van egy békanyál a hajadban. – nézett rám mosolyogva
• Ha tovább bőszítesz neked is lesz egy. – feleltem rákacsintva
• Hogy van Lea? – kérdeztem mintegy mellékesen, tovább bámulva Jimet, aki a sásba ragadt cipőjét igyekezett kicuppantani.
• Mint te.
• Szóval élvezi az életet és boldog?
• Nem, otthon ül, alszik, mindenkivel bunkó és gőze nincs hogyan tovább.
• Kösz, ez jólesett. – feleltem szemforgatva
• Igazán nincs mit. Szóval mikor jöttök rá, hogy titeket egymásnak teremtett a sors?
• Ne dramatizáld túl. Különben meg barátja van.
• Az egy idióta. – nyugtázta Krisz
• Egyetértünk.
• És nem szereti, mert téged szeret.
• Aha, én meg láttam a pápát a Tescóban.

Nem válaszolt csak felhúzott szemöldökkel nézett rám.

• És az a két féleszű? – kérdeztem érdeklődve
• Noelnek bűntudata van, hogy rád lőtt, Lea pedig tüntetőleg nem szól hozzá egy kukkot sem. Konor pedig hozza a formáját, hisz ismered.
• Aha, nem normális egyik sem. – jegyeztem meg karba tett kézzel
• Na, legalább igyekeznek megóvni Lea testi épségét.
• Azzal, hogy lelövik a testőrét? Brávó. Ehhez csak gratulálni tudok.
• Azt mondta nem látott tisztán. Ne legyél mérges rá.
• Akkor vegyen fel szemüveget a hülyéje. Értelmi fogyatékos mindkettő. – morogtam a fogaim között, miközben Jimnek sikerült a fél cipőjét kibányásznia a sárból, bár ha használni akarja valaha azt a cipőt, akkor szüksége lesz annak talpára is.
• Tény, hogy nem okosak, de legalább igyekeznek megvédeni Leát.
• Kár, hogy nem sok sikerrel. – nyugtáztam felhorkanva – Amúgy kit rendelt ki mellé Tomas?
• Téged.
• Hogy érted, hogy engem? Én nem is dolgozom jelenleg.
• Pontosan ez a lényeg. Amíg te fekszel, addig Lea a saját testőreivel van és nincs mellette senki.
• Várj, várj miért nem osztott be valaki mást Thomas? Teljesen meghibbant?
• Már alig vártam, hogy megkérdezd. – dörzsölte Krisz elégedetten a tenyerét. Azért, mert a mi kis Leánk kijelentette, hogy senki mást nem hajlandó elviselni csak téged. De mivel te még lábadozol és kerülöd Leát, mint a veszedelem, ezért jelenleg senki nem vigyáz rá, a magán testőrein kívül.
• És ezt velem mégis mikor akartátok közölni? – kérdeztem felháborodottan kalimpálva a kezeimmel
• Erre akartam felhívni a figyelmedet, mikor kijelentetted, hogy neked tökéletes az ágyban fekvés és sajnáltatás – közölte bosszúsan Jim, mellénk érve.
• És mégis mi az istenért nem ezt mondtad ki egyszerre? – kérdeztem felháborodva
• Ő… nem ezt mondtam? – kérdezte elgondolkodva
• Hát nem! – vágtam rá
• Na, mindegy is, most már tudod, szóval kapd össze magad és jelentkezz Thomasnál. – húzta ki magát a mondat közben
• Szerintem ideje lenne, ha mindketten lefürödnétek, mert iszonyú büdösek vagytok, mellesleg Alex, sebét is ki kéne tisztítani szerintem. – mondta Krisz befogva az orrát, hátha úgy nem érzi a szagunkat.
• Egyetértünk – jegyeztem meg és Jimre sandítottam – Vagy szeretnél még egyszer beledobni a vízbe?
• Ha ragaszkodsz hozzá. – nyilvánította ki Jim mosolyogva a frappáns válaszát.
• Szia Krisz, már itt sem vagyunk – feleltem, majd az albérletünk felé kezdtem el kocogni
• Sziasztok! Sok sikert Leánál Alex! – kiáltotta még utánam, mire én csak egy íves középső ujj felmutatással reagáltam.

-Lea-

• Nem fogod elhinni kivel találkoztam ma sétálás közben! – újságolta Krisz belépve a felettébb drága lakásomba
• Nem érdekel Krisz, inkább most menj el. – feleltem a takaró alól
• Aha, azt teszem már két hete. De most az egyszer nem hallgatok rád, ugyanis Alexszel és Jimmel találkoztam. – jelentette be Krisz büszkén és lehuppant az ajtó mellett található barna fotelba
• Alexszel? – kérdeztem vissza felülve az ágyon
• Wáó! Hogy mire képes egy aprócska név! Ilyen gyorsan sohase ültél fel már azon az ágyon.
• Ha.Ha hogy van? Mit csináltak? Mikor jön vissza? – bombáztam a kérdéseimmel
• Nyugalom, csak lassan a testtel. – nevette el magát és lassan terült el a fotelban
• Krisz! Ne húzd az agyamat! Mond már légy szíves. – kérleltem bevetve kiskutyanézésemet
• Ezt a nézést ne nekem tartogasd Princesszin. Hát visszatérve Alexre, elég dühös volt, aztán pedig elég vizes.
• Ezt hogy érted? – kérdeztem értetlenkedve
• Úgy, hogy Jim beledobta az Every patakba a Lond Every várkertben. – felelte a bajsza alatt mosolyogva
• Úristen és jól van? Nem esett baja? – kérdeztem aggódó rémült hangon
• Kutya baja, viszonzásképp pedig Jim is fürdött egyet.
• Ezek szerint összevesztek valamin? – faggattam tovább
• De érdeklődik valaki. Vajon miért is? Ó, már megvan, mert totál bele vagy esve! – csapta össze a tenyerét Krisz, mintha egy új földrészt fedezett volna fel
• Nem igaz! Már megint sok szappanoperát néztél! – feleltem sértődötten
• Na, ez a nem igaz. Nem hiszem el, hogy nem jössz rá min veszekedtek. – emelte a plafonra a tekintetét.
• Rólam? – kérdeztem félénken tapogatózva
• Hát, többek között.
• És kiderült miért kerül ennyire? – sóhajtottam egy hatalmasat
• Ez nem nyilvánvaló? – kérdezte Krisz furcsa grimasszal az arcán. – Ő elmondta, hogy szerelmes beléd, te meg álltál ott kukán, legalábbis az elmondásod szerint. Nemde?
• – feleltem szomorúan- Mégis mit mondhattam volna? Együtt vagyok Freddel. – temettem bele kétségbeesetten az arcomat a párnámba
• Várj, nem értem a kérdést, mit mondtál volna Alexnek vagy mit mondtál volna Frednek?
• Kérlek szépen, most az egyszer menj el, Krisz!
• Persze, megyek, mint mindig. – nyugtázta Krisz sértődötten. – De ugye nem felejtetted el a húgod holnapi szülinapját?
• Bakker! – kiáltottam és felpattantam az ágyból
• Mindjárt gondoltam. – felelte pökhendien- Ajándék?
• Szerinted, így néznék rád, ha vettem volna? – replikáztam
• Akkor?
• Mi akkor? – értetlenkedtem
• Veszünk neki valamit? – kérdezte
• Ünk? Mi az, hogy -ünk? – húztam fel a szemöldököm
• Nem mehetsz egyedül. Nincs normális testőröd, apádra meg vadásznak. – kötötte az ebet a karóhoz
• Ugye, ezzel nem azt akarod mondani, hogy magammal kell vinnem azt a két drágaságot is odakint? – azzal az ajtó irányába mutattam a kezemmel
• Néha nagyon szőkén tudsz viselkedni Lea, de pontosan azt akarom mondani. Eltaláltad. – felelte Krisz mosolyogva
• Na, az kizárt. – szögeztem le
• Pedig, nincs más lehetőség. Hacsak…
• Hacsak? –kérdeztem vissza, sürgetve ezzel a mondata befejezését
• Hacsak fel nem hívod Alexet, hogy segítsen be egy kicsit. – fonta össze Krisz elégedetten maga előtt a kezeit
• Hívom. Fel. – tagoltam neki dühösen és a fejemre húztam a takarót
• Inkább kockáztatod, hogy lepuffantanak? – nézett kérdőn rám Krisz
• Igen. – feleltem teljes meggyőződéssel a takaró alól
• Ha ezt megtudja Alex, nagyon, de nagyon mérges lesz. – dünnyögte Krisz és kisétált az ajtómon