Hogyan tovább 13.rész

13.rész

…

Idegtépő percek telnek el minden egyes piros lámpánál. Idegesen dobolok a kormányon. Gyerünk, már rég Krisz házánál kéne lennem. Nagy lendülettel a gázra taposok és éles kanyarral fordulok be az utcába, nem törődve az autósok rémült tülkölésével. Rendőr vagyok, csak nem fényképez le a radar gyorshajtásért, szirénával. Majd kidumálgatom, vagy nem. Most van nagyobb gondom is némi gyorshajtásnál.

A szívem kihagy egy ütemet, mikor Krisz piros zsalugáteres háza előtt, nem két autó áll, hanem három. Kisebb szívinfarktus után, kétszáz vérnyomással nyugtázom, hogy a harmadik autó Kateé. Úgy pattanok ki a kocsiból, mintha puskából lőttek volna ki. Már tudom, hogy semmi sem fog úgy alakulni, ahogy elterveztem. Kikeresem Ben számát a gyors-hívóból és a telefonomat a fűbe dobom, nincs időm megvárni, míg felveszi, ha van egy fikarcnyi ész a fejében, azonnal útnak indul ide, amint észleli, hogy nem szólok bele.  

Nincs is annál félelmetesebb, mikor teljes erődből feltéped a jól ismert bejárati ajtót és a nappaliba kellős közepén az a látvány tárul a szemed elé, hogy Tony egy akkora puskát fog Kriszre, amivel tekegolyó nagyságú lyukat lehet ütni bármibe. A történet ezen felvonását még komikusnak is lehetne nevezni, ha Krisz két kezében nem lenne két különböző fegyver és az egyiket nem Katere fogná. Valahogy elszállt ennek láttán a nevethetnékem és hangos fel a kezekkel kiáltással előrántottam a saját kis Jericho 941-esemet, amivel ilyen fegyverek mellett maximum nyúlra lehetne lőni.

Krisz hangos, gunyoros röhögésbe kezdett, Kate arca pedig egy árnyalatnyival még fehérebb lett, amint meglátott. Már ha ez lehetséges.

Pár percig csak csendben toporogtunk a nappaliban, megdöbbenve egymás látványától, majd Krisz tért először magához.

• Megjött a jómadár is. Tetszik a látvány Sarah? Melyik kezemmel lőjek előbb? – röhög fel ismét, nekem pedig hideg verejték kezd el gyöngyözni a homlokomon.
• Engedd el Katet, neki semmi keresnivalója itt. – morgom dühösen
• Hát pech, hogy pont átjött elküldeni a picsába Sarah. – jött az elmés válasz, nekem pedig nem sikerült összerakni a kirakós darabjait. Mi a fenét keres itt Kate? De nem szóltam semmit.
• Krisz ketten húzzuk meg a ravaszt, ha egy centit is mozdulsz. – mondtam Tonyra nézve

Krisz csak öntelten felröhögött és még erősebben szorította a fegyvert a kezében.

• Tony drága barátom, ne legyél már ennyire morcos. Kössünk egyezséget, én nem loccsantom szét a fejed és te sem az enyémet. Mit szólsz hozzá? – kérdezte Krisz mézes-mázos hangon

Levegőt sem tudtam venni, mikor Tony puskája megfordult és rám szegeződött Krisszével egyetemben.

• Hopsza, fordult a kocka. – nevette el a magát Krisz, én pedig döbbenten Tony felé pillantottam. – Figyelj Loke, ezt már biztosan nem úszod meg élve, szóval kár is próbálkoznod. Le a fegyverrel!
• A rohadt életbe. – morogtam idegesen, majd szépen lassan a földre tettem Jerichot. Nem féltem volna ennyire, ha Kate nincs itt és nem szegeződik rá egy puska, de nem volt választási lehetőségem megadóan felemeltem a kezem.

Az ember életében eljön az a pillanat, mikor makacsságát és enyhe ateizmusát félretéve rimánkodik egy felsőbb hatalom pozitív közbenjárásáért. Az én életemben is elérkezett ez a pillanat. Tiszta szívemből imádkoztam, hogy Tony tartsa magát az ígéretéhez és amint én megmozdulok, lőjön. Soha nem bocsátom meg magamnak, ha Katevel történik valami. Én túlélem. Én minden túlélek. Egy valami kivételéve. Ha Katenek baja esik abba belepusztulok.

Csettintettem.

Ez volt a jel.

Tony rideg kifejezéssel Krisz felé lőtt, én pedig minden gyorsaságommal Katere vetettem magam. Három lövés dördült és négy test tompa puffanása hallatszott a padlón.

Aztán csend.

Tony nagyot káromkodva fogta a karját én pedig kissé fellélegezve vettem tudomásul, hogy legalább ő életben maradt és Krisz elvétette a lövést. Sajnos vagy nem sajnos Kriszről ez nem volt elmondható. A fehér magasfényű kövön szép tócsában gyűlt a vér a feje körül. Inkább oda sem néztem.

Villámgyors sebeséggel guggoltam fel Kate fölé, és remegő kézzel tapogattam végig minden testrészét sérülés után kutatva. Csak döbbenten figyelt engem és kapkodta a levegőt.

• Ért találat, jól vagy? – kérdeztem nagyon közel hajolva hozzá, holott már tudtam, hogy semmi baja csak rettentően megijedt.
• Jól vagyok, nem fáj sehol, nem talált el. – hadarta remegő hangon.
• Az jó. – lélegeztem fel megkönnyebbülten és a sarkamat magam alá húzva tottyantam le a földre.
• Három lövés volt. – szólal meg Tony engem fürkészve
• Húzz innen Tony, mindjárt itt lesznek a rendőrök. – felelek Kriszre pillantva
• Ki fogtok adni rám körözést? – néz rám megszeppenten
• Két hónap után törölni fogom, szóval most két hónapra tűnj el, aztán utána tiszta a terep, ha a családodhoz mész. Ha valami rosszba ütöd az orrod, meg fogunk találni. Szóval nem ajánlom.
• Soha többé Loke. – leheli és a fekete dzsekimen néz egy pontot. Megtalálta.
• Menj már! – kiáltok rá, mielőtt még felhívja rá Kate figyelmét.
• Jó kölyök vagy, Sarah. – suttogja és már csapja is be maga mögött a bejárati ajtót.

Nagy nehezen feltápászkodom Kate mellől és a kanapén heverő fekete takarót terítem rá Kriszre. Kate csak dermedten pislog az élettelen test irányába. Azonnal tudom, hogy ez a kép örökre beég az emlékezetébe és bármennyire is fogják szeretni az életben, legyen bárkiről szó, ő erre napra emlékezni fog és ez csak az én hibám. Mert én öltem meg a bátyját.   Kate tekintete képtelen elszakadni Krisz holttestéről, így nem veszi észre, hogy úgy remeg a kezem, mint a kocsonya, az arcom fehérsége pedig egy frissen meszelt szoba színére emlékeztet.

Mi a francnak tett pont a bejárati ajtóval szembe Krisz egy tükröt? Kár volt belenézni. Épületes látványt nyújtok. Mint a hullák Halloween idején. Bár ez a hasonlat kissé morbid, tekintve, hogy Krisz kiterülve fekszik saját háza nappalijában. Hullaként.

Micsoda baromságok járnak a fejemben. Pedig most öltem meg egy embert. Úristen, nekem már lelkiismeretem sincs, állapítottam meg szomorúan.

Nem sokáig tudok talpon maradni, pár perc után a kanapé lábához rogyok, mire Kate egyből felkapja a fejét és immár kitisztult ijedt tekintettel néz rám.

• A francba három lövés volt. – leheli és egyből hozzám ugrik.
• Ne. –lehelem fáradtan, mikor a dzsekin után nyúl. – Mindjárt itt lesz Ben.
• Igen, persze, addig meg elvérzel. Dőlj hátra! – utasít ellentmondást nem tűrő hangon
• Kérlek Kate. Hagyj békén! – tagolom lassan, szaggatottan véve a levegőt
• Nem hal meg még egy ember ebben a lakásban. – morogja dühösen. – szóval engedj ide!

Hangja élétől minden ellenállásom szertefoszlik.

Mint egy zsák krumpli dőlök el, hangosat koppanva a padlón. Visszafojtott nyögés szalad ki a számon és görcsbe rándul a testem.

Kate szakszerű mozdulatokkal hámoz ki a dzsekimből, majd ijedten szisszen fel, mikor az oldalamra néz. Lehunyom a szemem és hallom, hogy egy hatalmasat káromkodik, majd valakivel beszél telefonon. 

• Eszedbe ne jusson aludni! – rivall rám és megrázza a karom, mire azonnal kipattannak a szemeim. – Maradj itt, keresek valami rongyot, mert elvérzel.
• A francba, pedig most akartam maratont futni. – lehelem fáradtan
• A francba, francba, francba Sarah térj magadhoz! – ráz fel ismét a szendergésemből, majd a golyó ütötte lyukra szorítja a talált rongydarabot, az én számat pedig hangos üvöltés hagyja el. – Jól van, legalább ezzel ébren tudlak tartani.
• Köszi. – nyögöm a szőnyeget markolva.
• Nem lehet igaz. Elhagylak, hogy talán akkor nem nyírnak ki, erre nem beszerzel egy golyót, amit nekem szántak? Te teljesen idióta vagy. – morogja, aggódva figyelve minden mozdulatom. – Mi a fenét kerestél itt?
• Ezt én is kérdezhetném tőled. – morgom elakadó hangon. Én dolgoztam. Tökéletesen megterveztem az egészet, erre idejöttél a „bumm” kellős közepébe. – nézek dühösen rá
• Nem közölted a szándékaid.
• Nem mintha te közölted volna. – vágok vissza ingerülten.
• Sosem tudsz kimaradni a bajból. – néz rám mérgesen
• A munkámmal jár. – közlöm ugyanolyan hangon
• Nem, a temperamentumoddal jár. – javít ki doktornénis stílusban
• Azért neked már igazán nem kell aggódnod, nem érint ez a dolog.
• Meg akartalak védeni.
• Azzal, hogy elhagysz? Ó te és a csodás ötleteid. – morgom szinte füstölögve a dühtől, majd a mellkasomhoz kapok, mikor nem sikerül maradéktalanul oxigénhez jutnom.
• A fenébe is, tarts ki. – mondja elcsukló hangon. Nem veszíthetlek el. Hallod?!
• A zsebem. – lehelem erőlködve. Olyan mintha az élet kicsusszanna az ujjaidon. Hiába kapok utána, már alig érem él.
• Mi van a zsebeddel? – kérdi értetlenül, majd gyorsan a dzsekim zsebébe túr.

Lehunyom a szemem és figyelem mikor döbben rá a dologra. Soha nem hallottam még ilyen cifrát káromkodni. Pedig mikor vele éltem számtalanszor lett volna rá alkalma. A mostaniban benne van minden érzelme, a félelem, a düh, a kétségbeesés. Minden.

 Ingerülten falhoz vágja az altatóm dobozát, majd a szabad kezével az arcomhoz hajol, hogy lehúzza a bőrt a szemem alatt és górcső alá vegye a kitágult pupillámat.

• Hogy jutott eszedbe altatót szedni? A te szervezeted ezt már narkóként kezeli és totál rákattan. Mennyit szedtél be belőle?
• Nem számoltam. – suttogom halkan
• Nem számoltad? Ugye most csak viccelsz velem? – kiabál idegesen. Mióta szeded? – rázza meg a vállam, mire éles fájdalom hatol az oldalamba és élesen felnyögök.
• Mióta közölted, hogy nem szeretsz. – lihegem levegő után kapkodva
• Mi a fenének hiszel el mindent, amit mondok. – simít végig gyengéden az arcomon

Csak egy értetlen „mi?” hagyja el a számat.

Többre már nem futja. Utoljára még ránézek és a lelkembe vésem arcának összes vonását. A nevetőráncát a szája szegletében, a szeme kékségét. Elraktározom, hátha egy másik életemben, majd eszembe jut és újra megtalálom, hogy rendbe hozzam életem összes hibáját. Életem összes baklövését, amit ellene követtem el.

Aztán jön a jól ismert fekete massza, amit enyhe megkönnyebbüléssel fogadok.

Kórházszag vesz körül, befurakszik az orromba és tüsszentésre késztet. A gépek csipogását sem kell már hallanom, ahhoz, hogy tudjam megint itt kötöttem ki. Kinyitom a szemem. Majd tüsszentek egyet, majd levegőhöz kapkodva kapok az oldalamhoz. Késszúrás ehhez képest semmi.  Kate fürkésző tekintetének kereszttűzében felhúzom a kórházi köntöst és szemügyre veszem az oldalamon éktelenkedő kötést.

• Nem fogod elhinni, de egyetlen jelentős szervedet sem érintette a golyó. Szerintem te nem is vagy ember.
• Hát úgy látszik még nem jött el az én időm. – nézek rá semleges arckifejezéssel, mintha nem meghalni készültem volna pár nappal, órával ezelőtt, ki tudja azt már.
• Hogy érzed magad?
• Kicsit kótyagos a fejem és fáj az oldalam, de semmi extra dolog nincs.
• Oké, akkor hogy érzed magad valójában? – teszi karba a kezét
• Mindjárt szétmegy az oldalam. – nevetem el magam. Rossz döntésnek bizonyult, mert a fájdalom újabb hulláma szántotta végig az oldalamat.
• Nem kaphattál több morfiumot. Még ennyit se adhattak volna, amennyi jelenleg a szervezetedben van. – mondja kényelmesen hátra dőlve az ágyam melletti széken
• Remek. – nyögök fel fájdalmasan, miközben nagy levegőket veszek. Áruld már el, mi a fenét kerestél Krisznél? – vonom kérdőre felhúzott szemöldökkel
• Beszélni akartam vele.
• Miért?
• Hogy hagyjon minket végre békén.
• Miért?
• Mit miért? Beakadt a lemez? – néz rám kissé idegesen
• Mi az, hogy minket?
• Hát téged meg engem.
• Kate, nem vagyok hülye. Pontosan tudom, hogy mit értesz a minket szó alatt, azt nem értem miért használod még mindig.
• Hagyd abba! – szól rám figyelmeztetően
• Oké. – rántok vállat lazán.
• Nem te műtöttél ezek szerint? – kérdezem nagy nehezen váltva témát
• Családtagot, rokont, ismerőst, párt nem műthetek. Befolyásolná a józan ítélőképességem. – feleli bólogatva
• Én egyik csoportba sem tartozom pedig. – rántom meg a vállam, mire kérdőn néz rám. – Az ex szó nem volt a felsorolásod között.
• Mert nem vagy az exem. – feleli összehúzott szemöldökkel. – Hogy a fenébe lehet valaki még így is elképesztően szexi? – morfondíroztam magamban, miközben értetlenül bámultam a szemeibe.
• Ó, szóval már ezt a címet se kapom meg. Ezek szerint mi nem is ismerjük egymást és soha nem találkoztunk. – legyintek sértetten, mintha egyáltalán nem érdekelne a dolog
• Te teljesen hülye vagy Sarah. – jegyzi meg epésen. – Ugyanúgy szeretlek, mint mikor belibbentél az életembe. De, ha nem mondom azt a lakásomban azon a délutánon, hogy nem szeretlek már, soha nem mész el és hasonló sorsra jutottál volna, mint Eleanor. Bármennyire is fájdalmas volt a gondolat, azt hittem majd feladod és ennyi volt. Megtanulsz nélkülem élni, elfelejted Kriszt és boldogan élsz egy csinos lány mellett. De te nem voltál képes nyugodtan ülni a fenekeden, hanem elkezdtél a maffiával tárgyalni, kihallgattad még egyszer Kriszt és megmentetted az életem, azzal hogy elém ugrottál.
• Várj ne ilyen gyorsan. – intek felé grimaszolva. – Te csak megjátszottad az egészet?
• Igen. – biccent helyeslően
• Tudod, te mennyire fájtak nekem a szavaid? Hogy hetekig azt sem tudtam miért vagyok a világon?
• Pontosan tudom Sarah, Ben minden egyes percedről beszámolt nekem.
• Hogy mi van? – döbbenek le, meredten, kitágult szemekkel nézve rá. Ben be volt avatva? Hát én mindjárt kinyírok valakit. – lehelem dühösen összeszorított fogakkal.
• Azért állj meg egy szóra! – kapta fel a vizet és heves monológba fogott. – Ez nem csak neked volt nehéz Sarah. Életem legnehezebb dolga volt kiadni az utadat és kimondani, hogy nem szeretlek többé. Nem csak neked ment rá erre a kapcsolatra az életed, ezt azért ne felejtsd el. Mert nem én fekszem minden második hónapban a kórházban, nem engem hoznak be minduntalan a sürgősségire és nem te számolod a perceket a műtő előtt, hogy mikor hozzák ki azt az embert, akit a legjobban szeretsz, abból a tetves helyiségből. Lehetőleg élve. – vágja hozzám kiabálva Kate, miközben a kigördülő könnycseppeket törli le az arcáról. – Nem én nem tudok soha elnyugodni a fenekemen, nem én kockáztatom minden bevetésen az életem, de én vagyok az, aki a műszakja minden percét köröm rágva tölti, hogy vajon, mikor hazamegy lesz e valaki, aki várja. Vagy pedig agyonlőtték és éppen elvérzik valahol.

Nem te vagy, akinek a családja elé kell állni azzal a hírrel, hogy Krisz nincs többé és nem te vagy az, aki még azután is pokolian szereti azt a lányt, aki asszisztált hozzá. Pontosan tudom, hogy Krisz milyen ember volt, de hiszem, hogy senki nem érdemel ilyen halált, bármit is tett azelőtt. Azt is tudom, hogy erről nem te tehetsz, mert nem így képzelted el, de megtörtént és egyetlen másodpercig sem hibáztatlak miatta.

Szóval nehogy azt hidd, hogy csak neked fáj Sarah. Nehogy azt hidd, hogy csak te akarsz a porba hullani vagy örökre a takaró alatt maradni. Mert ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem így van. De én nem maradok az ágyban, én felkelek és teszem a dolgom tovább.

• Kate?
• Mondjad. – veti oda nekem szipogva, pár perccel a kirohanása után, melyre ezidáig nem sikerült válaszolnom. Csak pislogtam meglepetten és újra tudatosult bennem, mennyire könnyebb élete lett volna nélkülem.
• Sajnálom.
• Hát én is. – feleli a könnyeit törölgetve. – Most megyek, neked pihenned kell, nekem pedig lenyugodnom. Mellesleg nem szabad felzaklatnom téged, ez volt az utasítás, amit most megszegtem, szóval tényleg megyek.  
• Kate?
• Hm? – fordul vissza kérdőn az ajtóból
• Visszajössz? – kérdezem a világ összes reményével a hangomban.
• Szeretnéd? – néz vissza rám maszatos arca mögül
• Igen. – bólogatok hevesen
• Akkor holnap jövök.

3 hónap múlva

• Most együtt vagytok? – kérdi Ben a nagymamám háza előtti lépcsőn ülve
• Nem. – felelem és újabb ütést mérek az öreg tölgyfa kivágott törzsére
• Barátok vagytok?
• Nem.
• Akkor most ti milyen kapcsolatban is vagytok?
• Semmilyen. – felelem
• Akkor ezt én most nem értem. – jegyzi meg grimaszolva, serkenő borostáit simogatva
• Nem kell mindennek nevet adni Ben. Az csak túlbonyolítja az életet.

…

• Szia! Bejöhetek? – hallom meg lentről Kate vidám hangját.
• Gyere csak! A padláson vagyok. – kiáltok le hozzá és visszamászom az emlékeimhez egy hatalmas kukás zacskóval a kezemben.
• Azta, de kipucoltad ezt a helyet. – tátja nagyra a száját és vigyázva húzza be a fejét, nehogy lefejelje a gerendákat. – Mikor utoljára itt jártam, még tele volt mindennel.
• Kellett a hely. Mondjuk még van egy saroknyi ramaty ott, de az már az utolsó kör lesz.
• Jól vagy? – kérdezi törökülésbe helyezkedve a matracomon
• Ezt most az oldalamra érted vagy a rohamosan nekem csapódó emlékekre? – kérdezek vissza, miközben én is kényelmesen elhelyezkedem Katevel szemben.
• Mindkettőre.
• Mindkettőt kordában tartom. – vigyorgok felé bólintva
• Az jó.
• Aha.
• Sarah, kérdezhetek valamit?
• Ki vele.
• Megtudtad, ki rakott a kocsidba poloskákat? – kérdezte a kezeit tördelve
• Igen.
• És? Ki volt az? – néz rám kérdőn
• Nem kellene a múltat felidézni Kate. Jobb ha egyes dolgokat nem tudsz, könnyebb lehet az életed.
• Nekem most nem könnyebb Alex. Bocs Sarah.
• Alex? – nézek rá kérdőn. Így hívják a barátnődet? – kérdezem kissé feszülten
• Nem. – vágja rá egyből, grimaszolva
• Akkor?
• Nem mondom el. Jobb, ha egyes dolgokat nem tudsz, könnyebb lehet az életed. – vág vissza vállrándítva.
• Beszéltem azzal az emberrel, aki bepoloskázta a kocsim. Megbeszéltük a dolgokat és sajnálja, mint sok más dolgot az életében.
• Végighallgatta?
• Mit?
• Tudom, hogy tudod, hogy mire gondolok.
• Állítólag kikapcsolta a jeltovábbítót, mikor meghallotta mi történik. – felelem az államat vakargatva
• És te elhiszed neki.
• Igen.
• Miért?
• Mert még soha nem láttam embert, ennyire zavarban.
• Az apám volt az, Sarah? – kérdezi komoly tekintettel

Csak bólintok egyet.

• Miért tette?
• Ezt vele kéne megbeszélned, jobb, ha tőle hallod.
• Sarah!- ejti ki figyelmeztetőn a nevemet
• Krisz megzsarolta, ő rájött ki a fia, de nem volt választása, meg kellett tennie. Amint meghallotta, hogy szeretkezünk, kikapcsolta a készüléket. A többit jobb, ha vele beszéled meg, mert nagyon szeret téged Kate, csak fogalma sincsen ezek után, hogyan fejezze ki.
• Köszönöm, hogy elmondtad.

Csak lazán megrántom a vállam, mintha ez a téma sem érdekelne. Pedig minden dolog érdekel, ami vele kapcsolatos. Főleg, hogy ki a bánat az az Alex.

Mintha olvasna a gondolataimban rávágja.

• A húgom jelenlegi partnere. Sokat beszél róla, és véletlen ezért szólítottalak így.
• Ki? –tettetem, hogy nem értem
• Alex.
• Alex, mint lány név? – nézek rá kérdőn
• Pontosan. – helyesel vigyorogva
• Húha, ez elég váratlan. Nem valami Patrikkal volt együtt?
• Én már nem tudom a nevét, annyi pasija volt, hogy felhagytam a nevük megjegyzésével, de újabban leszbikusnak tartja magát.
• Megnéztem volna anyukád arcát, amikor megtudta. – vigyorgok a bajuszom alatt
• Azt én is. – mosolyog rám vidáman
• Nem voltál náluk, mióta… – jobbnak láttam nem befejezni a mondatot.
• A temetésen láttam utoljára őket.
• El akartam menni a temetésre. – mondtam egy pormacskát nézegetve a sarokban
• Említette Ben, hogy nem engedtek ki a kórházból.
• Aha.
• Mondjuk, így legalább nem keltettem közfelháborodást. – rántottam meg ismét a vállamat.
• Ne csináld Sarah.
• Mit?
• A vállrándítást. Úgy teszel, mintha nem érdekelne, pedig én pontosan tudom, hogy érdekel, szóval kár a gőzért.
• Oké.- rántom meg megint a vállam, mire mindketten elmosolyodunk. – Bocs, alapvető szokássá vált.
• Majd rájössz, hogy előttem már felesleges. – jegyzi meg, majd az ágyra mutat kérdőn. -Miért van fent itt egy új matrac?
• Itt aludtam.
• Miért nem a nappaliban, úgy láttam az már kész.
• Az volt a terv. Csak olyan üres volt és annyira csendes, hogy inkább felhoztam ide.
• Értem. Miért mentél el Bentől? Ameddig kész nem leszel a házzal, igazán maradhattál volna.
• Már nem bírtam tovább hallgatni, ahogy babaprojektbe fogtak a túlsó szobában Alicevel. – forgattam a szemeim, mire Kate hangos nevetésbe kezdett.
• Azt meg tudom érteni. Segítsek? – mutat mosolyogva a szemeteszsák irányába
• A babaprojektben? – nézek rá döbbenten
• A rakodásban. – forgatja a szemeit grimaszolva
• Hát, ha van kedved hozzá, szívesen fogadom. – válaszolok és a ramaty fel indulok araszolva, nehogy beverjem a fejem.

Pár perc múlva tanácstalanul álldogálunk egy furcsa festmény előtt, ami az előbb akadt Kate kezébe.

• Ezt tényleg te festetted anno?
• Fiatal voltam és bohó. – felelem teljesen zavarban
• Ki volt a lány, aki portrét állt? – néz felém vigyorogva, élvezi a zavaromat.
• Egy középiskolai évfolyamtársam.
• Elhagyta szegény a ruháit. – mondja tettetett részvéttel a hangjában
• Jól van ám, most már hagyd abba a cikizésem. – felelem és nagy slunggal hajítom a kukászacskóba az említett festményt.
• Miért dobod ki? Ez ahhoz nagyon jól sikerült. – néz rám megbotránkozva
• Miért kiteszed?
• Ő. Miért ne? – vigyorog kihívóan
• Kate, nyughass!
• Oké. – neveti el magát. Kezd érdekelni az a halom dolog itt, hátha találok még egyéb pironkodtató dolgokat is.
• Szerintem én a helyedben nem igazán néznék oda, csak szórnám bele a zacskóba gondolkodás nélkül a ramatyaim. – felelem nagyot nyelve, mert a szemem megakad egy felettébb kínos eszközön, Kate kezétől jobbra.

Lebuktam, mert egyből odakapta a tekintetét és nagyra nyitott szemekkel, két ujja közé csippentette az említett eszközt és kihívóan nézett felém

• Azonnal dobd a zacskóba! – morgom paprikapirossá változva
• Nem tartod meg? Lehet jól jöhet még. – kínoz tovább szemrebbenés nélkül
• Dobd ki!
• Hm, már ilyen fiatalon is ilyen eszközt használtál? Az a fránya kamaszkor. – csóválja a fejét színpadiasan. Élvezi, hogy az idegeimen táncolhat.
• Basszus, ha nem dobod ki, legalább a nevét mond ki. De inkább dobd ki.
• Hogy az istenbe fért ez beléd 17 évesen? – vizsgálgatja még mindig két ujja közé fogva
• Kate! – kiáltok rá idegesen
• Mi az? Érzékeny téma?
• Igen.
• Zavarban vagy, hogy az exed a régi vibrátorodat tartja?
• Az agyamra mész. – lehelem a kezembe temetett arccal
• Szerintem ez vicces.
• Szerinte meg nem, Kate. Dobd ki végre!
• Elég sokat használhattad…
• Na szevasz. – morogtam mikor még be se fejezte a mondatát és a lejáró felé indultam.
• Jó, jó, oké túllőttem a célon. – kiáltotta. – Nézd már ki is dobtam. – mondta és hallottam is a vibrátor csapódását a zacskóban. Aztán a zacskó zörögni kezdett, mi pedig lefagytunk. Pár percig csak zacskó zizegése hallatszott, meg az én szívem van kalimpálása, bár az utóbbit csak én hallhattam.

Majd mindkettőnkből egyszerre tőrt ki a nevetés.

• Nem hiszlek el. – nevetem hangosan és kivágom a zacskót a padlás ablakán. Zörögjön csak kint.

Kate dörgően nevetve vergődik a matracomon. Oda vetette magát a hatalmas röhögés közepette.

• Hagyd már abba! – nevetek én is tovább
• Nem megy. – lihegi két kacagás között
• Hagyod abba! – mondom játékosan, mellé térdelve a matracra és igyekszem befogni a száját. Harsány visítás kíséretében igyekszik lefogni a kezem, miközben tovább nevet és a derekamat öleli a lábaival.

Pár perc után mindkettőnkből kifogy a szusz, nekem pedig az oldalam is sajogni kezd, így elfáradva dőlök félig rá.  Hangosan lihegünk mindketten. Aztán észbe kapunk, hogy az előbb birkóztuk le egymást és most gyakorlatilag egymáson fekve szuszogunk. Szó nélkül néz a szemembe, majd a számra. Én sem szólok semmit, csak meglepődve tapasztalom, hogy Kate magához húz és megcsókol.

• Húú. – huhogok zavarban, mikor pár perc után némi levegőhöz jutva hátrébb hajolok. Pezseg a vérem és alig bírok magammal.
• Nem volt olyan, mint régen? – néz rám kérdőn rágva a száját. Még mindig sejtése sincs róla ez milyen szexi tud lenni.
• Nem. – ingatom a fejem, mire fájdalmas grimaszba torzul az arca. – Ez annál sokkal jobb volt, úgy pezseg a vérem, hogy huuuu. – mondom nagyot sóhajtva, mire újra visszatér a csillogás a szemébe.
• Tényleg?
• Tényleg.
• Miért hajoltál el? – kérdezi meg nyíltan, ami éppen a fejében jár
• Mert megijesztett a hevesség és a vágy, amit érzek. Félő volt, hogy letépem rólad a ruhát, te meg megfázol a matracon. – bököm ki kerek perec, minden egyéb köntörfalazás nélkül.
• És az baj? – rágja tovább a szája szélét
• Nem akarom, hogy megfázz. – vigyorgok a poénomon.
• Javíthatatlan vagy. – csóválja a fejét szemforgatva. – Nem arra értettem.
• Tudom, de kihagyhatatlan volt.
• Gyere közelebb.
• Miért? – kérdezem mosolyogva
• Mert annyira felhúztál, mint még soha.
• Látod, mit tesz, ha az ember nem szexel pár hónapig. – bólogatok tudományosan
• Úristen, de szeretlek. –nevet fel és minden további nélkül magához ránt.

A madarak délutáni hangversenyére ébredek fel, amit éppen a padlásablakban rendeztek meg. Kate aprókat szuszog szorosan hozzám simulva. Semmi sincs rajta, így gond nélkül legeltethetem a szemeimet. Kissé távolabb húzódok tőle, hogy felvegyem a pólómat és egy takarót terítsek rá. Felébred és lusta vigyorra húzza a száját. Elvette tőlem ezt a szokásomat.  Én is a takaró alá bújok a hideg elől és játékos puszit nyomok az orrára, mire cuki morgás hagyja el a száját.

• Most már a morgásomat is lopod? – nézek rá feddőn
• Soha.– leheli halkan suttogva. Most fordult elő először, hogy alulra nem vettél fel semmit szex után. – mondja a fenekembe markolva, belőlem pedig kitör a röhögés.
• Minek, úgyis mindjárt lekerülne. – vigyorgom öntelten
• Ó tényleg? – néz rám kacéran
• Tényleg. 
• Szóval most hogyan tovább? – néz rám kérdőn. Már nyoma sincs a fáradtságnak a szemében.
• Hát, Jack felajánlott egy munkát Irakban. – felelem az oldalamra fordulva, közelebb bújva hozzá. Egyből távolabb húzódik és szomorú tekintettel kezd el fixírozni. – Vagy befejezem a házat, hozzám költözöl, elfogadom Jack másik ajánlatát a titkosszolgálat egy másik osztályán, lesz egy macskánk, megkérem a kezed, összeházasodunk Hawaiin és boldogan élünk. – vigyorgom a bajuszom alatt.
• Akkora seggfej vagy! – kiáltja el magát. A frászt hoztad rám.
• Tudom, de én élveztem.
• Nem megyek hozzád. – mondja makacs hangon. Most rajtam volt a sor, hogy döbbenten üljek fel és kérdőn nézzek rá.
• Ugye, milyen rossz érzés? – vigyorog vidáman dőlve hátra.
• Basszus, majdnem megállt a szívem. – teszem a kezem a mellkasomra
• Bocsi, kihagyhatatlan volt.
• Oké megérdemeltem. – egyezek bele hozzá bújva. Szóval benne vagy?
• Benne, pontosan ebben a sorrendben szeretném.
• Komolyan? Biztos vagy benne? – érdeklődöm kedvesen
• Soha semmiben nem voltam még ilyen biztos.
• Egyet kérhetek?
• Hallgatlak. – néz felém fürkésző kék tekintetével
• Haladjunk lassabban. Mert ez most megint úgy jött, mint..
• Mint mikor, azt mondtam, hogy nem szeretlek. – fejezte be a mondatot bólogatva
• Aha, hasonlóan.
• Nagyon hiányoztál. – nyom egy puszit az arcomra.
• Te is nekem. – mondom mosolyogva
• Annyira jó látni, hogy végre mosolyogsz.
• Miért eddig nem tettem? – kérdezem nagyra nyitott szemekkel
• Olyan nem is tudom, milyen volt a kapcsolatunk. De egyszer sem mosolyogtál közben, úgy, mint régen. Pokoli rossz érzés volt, hogy már nem tudlak boldoggá tenni.
• Pedig de. – felelem szolidan.
• Megint nem tudom, mi jár a fejedben. – sóhajt fel frusztráltan. Pedig olyan jól beletanultam
• Majd igyekszem mondani. – felelem váll rándítva, mire egy feddő pillantást kapok. Szeretlek. – lehelem egy csókot nyomva a szájára
• Én is szeretlek Sarah Loke, az összes fura tulajdonságoddal együtt.
• Kate Loke elég furán hangzik.
• Mert a Mrs. Sarah Roston az nem?
• Most akkor ki vesz el kit? – nézek rá kérdőn
• Szerintem ezt ráérünk még kimatekozni, okoskám. Mellesleg az előbb valami lassan haladást emlegettél. No, meg nehogy azt hidd, hogy nem szeretnék romantikus, rendkívül kreatív lánykérést. – vigyorog öntelten.
• Jogos, jogos. – bólogatok mosolyogva. Olyan kreatív lánykérést kapsz, hogy el sem tudod képzelni. – emelgettem a szemöldököm sunyin, mire félelmet imitálva rántott a takaró alá.

-Vége-