11.RÉSZ
– Mi? Ki az az Eleanor? – értetlenkedett Ben közelebb gurulva a monitorhoz
– Kate exe. Azt mesélte, hogy részeg volt és autó-balesetet szenvedett. Frontálisan ütközött egy szembe jövő autóval.
– Igen? És ebből miért következtetsz arra, hogy megrendezett volt a baleset?
– Olvasd el Eleanor aktáját. – mutattam a tálcára tett ikonra
– Eleanor rendőr volt? – kapta fel a tekintetét Ben
– Igen. Ezt a részletet lefelejtette Kate. – mondtam az orrom alatt morogva. Olvasd tovább. Azt írja, hogy már akkor nyomoztak a drogkartell után és Eleanor aktájában
– az van írva, hogy elütötték. Nem pedig az, hogy frontálisan ütközött valakivel. – fejezte be helyettem a mondatot Ben. Valaki megmásította Krisz aktáját, de arra nem gondolt, hogy Eleanor aktájában is megtegye ugyanezt.
– Eleanor fedett ügynök volt, ezek szerint kevesen tudtak róla, hogy ő rendőr. – mondtam erősen gondolkodva, egymás után rakosgatva össze a mozaik apró darabkáit. Rájöhetett valamire Krisszel kapcsolatban, lebukott, Krisz pedig megölte.
– Vagy csak simán nem nézett a lába elé és elütötte egy autó.
– Akkor miért van más írva Krisz aktájába?
– Nem tudom.
– Viszonyuk is volt. – gondolkodtam hangosan. Mi van ha Eleanor rájött Krisz bizniszére és találkozni szeretett volna vele, hogy többet derítsen ki. Kriszt azt hihette újra össze akar jönni vele és mivel erkölcstelen ilyenbe simán belement volna, aztán rájöhetett Eleanor szándékára és elütötte, hogy hallgasson.
– Várj Eleanor él?
– Igen. Kerekesszékes lett, de él.
– Miért hagyta volna életben, ha azt akarja, hogy hallgasson? – kérdezte Ben nem értve a dolgot
– Én sem tudom. De ezt csak egy valakitől kérdezhetjük meg. – mondta összeszorított fogakkal
– Azt ne mond, hogy el akarsz menni Eleanorhoz. – rázta meg Ben a fejét vonakodva
– De ezt fogom tenni. – feleltem eltökélten
– Még ma? – nézett az órájára csatát vesztetten
– Nem. Beszélnem kell Katevel, majd holnap ruccanok ki. – mondtam felállva a forgószékemből és a bőrdzsekim után nyúltam.
– Unk. nem pedig ol. – vágta rá karba tett kézzel.
– Mi? – néztem rá értetlenkedve
– Én is megyek. Ruccanunk, nem pedig ruccansz. – mondta ellenkezést nem tűrő hangon és kifelé tolt az irodából, hiába forgattam a szemeimet bosszúsan.
…
– Kicsim, itthon vagy? – kiáltottam a lakásunkba érve. Lerúgtam a fekete sportcipőmet és felakasztottam a szarvasagancsos kulcstartónkra a slusszkulcsom. Fáradt voltam, éhes és rettentően zavart, hogy Kate miért nem mondta el, hogy Eleanor is rendőr volt.
A hálóban vagyok. Jött a válasz nem sokkal később.
– Jól vagy? – kérdeztem aggódva, mikor megpillantottam, hogy az ágyon fekszik még mindig a kórházi fehér ruhájában.
– Aha, csak húzós nap volt. 3 órán át műtöttünk egy srácot, aki vonat alá esett és az lenyisszantotta a bal lábát.
– Ú- horkantottam fel szörnyülködve. Sikerült a műtét végül?
– Aha. Elvileg még messze van attól, hogy lábra álljon, de egyszer talán, ha kitartó lesz sikerül neki. – felelte álmosan, míg én kinyitottam a nyikorgó hálószoba szekrényünk ajtaját és átöltöztem egy kinyúlt pólóba meg a kedvenc felhőkék rövidnadrágomba. – Neked milyen napod volt? – kérdezett vissza felém mosolyogva
– Csodás. – rebegtem leverten. Éhes vagy? Mert én pokolian, szóval összeütök valamit.
– Ehetünk. – válaszolt fürkésző tekintettel.
A konyhába slattyogtam és kipakoltam minden hozzávalót, ami egy jó kis lecsó elkészítéséhez szükséges.
Belefeledkeztem a paprika pucolásába, miközben erősen gondolkodtam Eleanoron és az aktáján, így észre se vettem Kate mikor ült fel a konyhapultra és mióta néz ilyen kitartóan. Enyhén megijedve ugrottam egyet, mikor megláttam, de gyorsan realizáltam, hogy csak ő ül ott.
– Rossz lelkiismeret? – nézett rám a lábait lóbálva, karba tett kézzel.
– Nekem nem. – feleltem tovább lépve a szalonna vagdalására
– Sarah, ki vele, mi bánt?
– Miből gondolod, hogy bánt valami? – néztem rá értetlenséget színlelve
– Egyrészről azért mert ismerlek, másrészről nem kaptam meg az üdvözlő csókomat, nem bújtál oda, és nem mellesleg akkora lendülettel estél neki az előbb annak a paprikának, hogy félő volt, hogy az ujjad bánja kárát. Szóval mielőtt lebököd magad, azelőtt mond el légy szíves mit tettem.
– Nem tettél semmit Kate, csak hosszú és fárasztó napom volt a papírmunka rengetegben.
– Akkor most megtisztelnél az igazsággal is? – nézett rám korholó tekintettel a körmét rágva
– Ne rágd a körmöd. – mondtam miközben letettem a konyhakést az asztalra.
– Miért?
– Mert sebes lesz és fájni fog. – feleltem közelebb araszolva hozzá, majd egy gyógy puszit nyomtam az ujjára. Átható tekintettel simítottam végig az arcán.
– Hm, ezt ne csináld. – mondta mosolyogva
– Miért?
– Mert el fogok aludni tőle és még meg szeretném várni, mit akarsz kérdezni.
Frusztráltan sóhajtottam fel hátrébb lépve két lépést.
– Miért nem mondtad el, hogy Eleanor is rendőr volt? – néztem rá kérdőn, egyből a lényegre térve
– Tudtam, hogy rá fogsz jönni, túl okos vagy te rendőrnek. – mondta a kezeit tördelve. Magam sem tudom, miért nem mondtam el már az elején. Azt gondoltam, azt fogod hinni, hogy csak a rendőrökre bukom vagy valami olyan következtetést vonsz le, ami teljesen téves.
– Hát most azt a következtetést vontam le, hogy nem voltál velem őszinte
– Sajnálom. Csak nem könnyű közölni azzal a lánnyal, akit szeretsz, hogy az exed is rendőr volt, ráadásul ugyanolyan fedett ügynök.
– Miért? Ezt most nem értem. –csóváltam meg frusztráltan a fejemet és háttal a hűtőnknek dőltem.
– Nem igazán tudom megmagyarázni, azt hiszem csak akartam legalább egy részletet Eneanorból, ami csak az enyém és nem tudja más. Mindenki tudta, hogy megcsalt, mindenki tudta, hogy lefeküdt Krisszel és mindenki tudta, hogy autóbalesete volt. Annyira vágytam rá, hogy legalább egy dolog legyen, amit csak az enyém.
– Kate, te még mindig szerelmes vagy Eneanorba? – kérdeztem összeszorított ajkakkal
– Erre a kérdésre már válaszoltam Sarah. Nem. Nem szeretem Eleanort, de a történtek ellenére sem tudom utálni. Beléd vagyok szerelmes, veled élek, veled lakom együtt. Ha Eleanorba lennék szerelmes, akkor nem veled szeretném eltölteni életem minden egyes percét. Szóval kérve kérlek, ezt a kérdést ne tedd fel még egyszer. – mondta összekulcsolt kézzel könyörögve
– Csak meg kellett kérdeznem. – válaszoltam váll rándítva
– Honnan tudtad meg?
– Megnéztem az aktáját az őrsön.
– Okosabb lettél?
– Igen. – válaszoltam az enyhén csípős kérdésre. Holnap elmegyek hozzá. – tettem hozzá kissé félve
– Hogy mit csinálsz? –kikerekedett szemekkel döbbenten nézett rám.
– Holnap elmegyek Eleanorhoz, beszélnem kell vele Kriszről.
– Miért, mit tudtál meg? – összehúzott szemöldökkel kétkedve tette fel a kérdést Kate miután leugrott a konyhapultról és ideges járkálásba kezdett a konyhában
– Semmi konkrétat.
– Nem akarsz belevonni, igaz?
– Ameddig nem tudok semmi biztosat addig nem.
– Persze, hagyj csak ki belőle, elvégre nem az én bátyám tör az életedre és nem az én exemhez készülsz látogatóba. – legyintett dühösen. Majd csípőre tett kézzel megállt előttem.
– Lehet ezt nem most kellene megbeszélnünk. Fáradtak vagyunk és éhesek, együnk, addig mindketten lenyugszunk. – Kikerültem Katet és a félbehagyott lecsóhoz léptem. Hallottam, ahogy mögöttem idegesen kifújja, majd beszívja a levegőt.
– El fogod mondani Eleanornak, hogy együtt vagyunk?
– Nem hiszem, hogy jól jönnék ki belőle, csak felteszek neki pár kérdést Kriszről.
Nem szólt hozzám semmit vacsora közben. Csak elmélyülten rágcsálta a kenyérhéjat a gondolataiba merülve. Fáradt volt, láttam a szemében, hogy legszívesebben csak lehunyná a szemeit és szeretne arra ébredni, hogy minden tökéletesen rendben van. Nem fenyegetett meg a bátyja és boldogon éljük az életünket. De ez nem így van és ez ellen már nem tehetünk semmit.
Túlságosan félt, így nem hagyja nyugodni gyakorlatilag semmi sem. Félek, hogy egyszer csak túlcsordul benne a feszültség és az egész forró lávaként temet maga alá. Ki kell találnom valamit, amivel levezetheti a feszültséget, amit Krisz, én és ez az egész helyzet kelt benne.
Csendben felkel az asztaltól, megköszöni a vacsorát, majd monoton ritmusban a mosogatóba teszi a virágmintás koszos tányérjait és a hálószobánk irányába csoszog. Csak hallgatom, ahogy a papucsa enyhe surrogással ér a szőnyeghez. Elmosogatok és utána megyek.
Már az ágyunkban van nyakig betakarózva, levetett kórházi ruhái szépen katonás rendben összehajtogatva fekszenek a sarki fotelon. Fáradtam nyúlok el mellette, a párnába temetett fejjel békülékenyen mondom neki, hogy nem szeretnék veszekedni. Semmi válasz, csak az óra ritmusos kattogása hallatszik. Elaludt.
Hatalmas sípoló hangra riadok fel reggel. Ki akarok ugrani az ágyból, de a lábam beleakad a takaróba és hangos puffanás kíséretében az ágy melletti padlón landolok. Csak az ébresztőóra idegesítő csengése volt az. Elég komikus látványt nyújthatok, a lábam az ágyon belegabalyodva a takaróba, a többi testrészem pedig ernyedten fekszik a padlón jómagam, pedig hangos káromkodás közepette fogom a fejemet. Kate ijedten ront be a szobába, észre se vettem, hogy nem fekszik már mellettem. Erre a látványra hangos nevetésbe kezd az ajtófélfának dőlve.
– Mit csinálsz Sarah? – kérdi vigyorogva
– Megcsodálom a padlószőnyeg gondos munkával készített szövésmintáját. – felelem a jól ismert szarkazmus kíséretében.
– És szép?
– Abszolúte. –felelem aztán én is lusta mosolyra húzom a számat. Segíts légyszi, mert beakadt a lábam. Nevetve szabadított ki, én pedig immár teljes testfelülettel hason feküdtem a szőnyegen.
– Van egy rossz hírem. – mondta az ajkát rágcsálva
– Nem szeretném hallani.
– Apa bocsánatot szeretne kérni és ki kell érte mennünk az állomásra.
– Nem. Nem. Nem. Nem. – motyogtam egyre hangosabban a lábaimmal és a kezemmel a padlót ütve. Nem akaroooooom. – kiáltottam az ágy mellett kínlódva. Miért nem mehetek be csak simán az őrsre, mint minden egyes nyugodt reggel. Miért?!- rimánkodtam kétségbeesetten.
– Hát szombaton nem szoktál menni. – teszi hozzá Kate kedvesen, majd az ágyról hason fekve tekint le rám
– Basszus, tényleg, szombat van.
– Akartam mondani, már tegnap is, hogy el vagy tájolódva. Eleanor csak hétfőn élvezheti a társaságod.
– Miért nem lehet nekem egy könnyű életem veled? – kérdezem teljesen elterülve az ágy mellett
– Unalmas lenne, hisz te mondtad, hogy neked muszáj élned.
– Bohó voltam és fiatal. – nyögöm keservesen
– Gyere, öltözz fel, lassan indulnunk kéne. – nézett az órájára
– Szerintem én nem megyek sehova, további életemben itt megtalálsz az ágyad mellett, fekve.
– Hjaj, de szeretlek Sarah. – nevette el magát Kate. Soha nem volt még olyan barátnőm, mint te.
– Még szép, megismételhetetlen vagyok, ami sajnos az apukáddal történő találkozásról nem mondható el.
– Tudom, tudom, de mégiscsak az apán. Nem küldhetem el a fenébe, pedig megtenném azok után, amit művelt. De békülni akar, szóval tényleg fel kéne kelned. Ígérem, ha elmegy, kiengesztellek.
– Menjünk el fürödni, nem messze Alice-ék farmjától van egy nagy tó. – lehelem beletörődve
– Amit csak szeretnél. – mondta és egy puszit nyomott a fejem búbjára.
Hárman ülünk feszengve a jó öreg kocsimban. Kate és én elől, hátul pedig Kate apukája, Jorg. A levegő fülledt, az utakon tömött sorok állnak. Baleset történhetett, Katet is behívták dolgozni, de nem tudunk haladni, pedig már csak 4 km-re vagyunk a kórháztól. Látom az arcán, hogy ideges. Mennie kellene, de nincs rá lehetőség, ugyanakkor itt hagyni sem szeretne, kettesben az apjával. Senki nem szól, csak várjuk, hogy történjen végre valami. Alattomos, fojtogató csend telepedett a kocsira. Nem jó előjel.
Mindketten tudjuk, hogy ki fog szállni az autóból és a munkahelyére siet. Még húzza az időt, nem tudja, hogy közölje velem, hogy pár órát az apjával kell, hogy töltsek. Feszeng az anyósülésen, míg én ráérősen dobolok az ujjaimmal a kormányon. Ugyanarra gondolunk, látom a pillantásából. Mi lesz, ha az apja begurul? Megint.
Nem bírom tovább, hogy kínlódik, így megtöröm a kocsi fullasztó csendjét.
– Kate, ha gyalog mész előbb odaérsz.
– Nem lesz gond? – néz rám kétségbeesetten
– Megleszünk. – szólal meg Jorg hátulról. Én csak bólintok beleegyezésképpen, Kate pedig már pattan is ki az autóból és rohanni kezd a munkahelye irányába.
Nem tudom, mit mondhatnék Jorgnak, azt sem tudom, hogy fogom kibírni, amíg Kate vissza nem jön. Mit fogunk csinálni? Nyugtalan vagyok, csupa ideg és enyhén haragszom Katere, annak ellenére, hogy vajmi kevés beleszólása volt a történtekbe.
– Nem ül előre? – teszem fel a kérdést a visszapillantó tükörből nézve rá. De. – jön a hirtelen válasz és már mellettem is ül. Fehér inget és egy szürke térdig érő nadrágot visel. Mereven ül mellettem, egyenes testtartással. Néha-néha ideges, kimért pillantásokkal néz körbe. Mintha mondani akarna valamit, de minduntalan inkább meggondolja magát.
– Nyugodtan tegezz. – szólal meg nem sokkal később.
– Rendben. – biccentek, tudomásul véve
– Nagyon meleg van. – jegyzi meg mintegy mellékesen, csakhogy mondjon valamit
– Vihart mond estére. – válaszolok, mint egy jó időjárásjelentő.
Hülyén érzem magam, így amint kiérünk a dugóból a gázra taposok. Jorg biztonsági öve megfeszül, keze pedig kapaszkodót keresve matat.
– Heves vérmérséklettel áldott meg a sors. – lélegzik fel, mikor beparkolok Kate háza elé
– Nem állítanám. – becsapom magam mögött a kocsi ajtaját és felfelé indulok a lépcsőházba.
– Szeretnék bocsánatot kérni a múltkori kirohanásomért. – töri meg Jorg a közénk ékelődő csendet. Ülünk a kanapén egy unalmas meccset nézve a tv-ben. Se őt, se engem nem érdekel túlzottan, de inkább bámuljuk a képernyőt, minthogy beszélgetni kelljen.
– Rendben. – válaszolok félvállról
– Tudom, hogy Krisz rosszat tett, de akkor is a fiam.
– Rosszat tett? – nézek rá enyhén felkapva a vizet – Megölt egy csomó kölyköt és majdnem engem is.
– Tudom. Sajnálom. – feleli bűntudatosan. Liza erősködött, hogy jöjjek el.
– Miért szerinted nem volt indokolt?
– Miért kérjek bocsánatot valami olyan miatt, amiről nem tehetek. Nyers vagyok, ilyen a modorom. – rándítja meg a vállát lazán, nekem pedig lüktetni kezd a szemem felett egy ér. – Csak megkérdeztem milyen volt Krisszel, erre Kate a nyakamnak ugrott.
– Nem gondolja, hogy illetlenség ilyet kérdezni, amikor pontosan tudja, hogy a munkámat végeztem? Nem önszántamból voltam a fiával, hanem mert oda vezényeltek és ha nem tud annyit tenni a lányáért, hogy elfogadja a döntését a párkapcsolatát illetően akkor a hiba nem bennem van.
– Az isten szerelmére, mégiscsak mondhattál volna nemet, viszont nem tetted és letartóztatták a fiam. Pont, hogy Kate érdekét veszem figyelembe. – vágta rá egyből. Eleanor is volt Krisszel meg te is, csak neked megbocsátotta Kate, amit nehéz elfogadnom.
– Én nem csaltam meg Katet, azért azt ne felejtsük el, Eleanor pedig igen. – ugrottam fel idegesen a kanapéról
– Te ezt mondod. Bizonyítani pedig nem tudod. – vágta oda nyersen.
– Magának nincs is mit.
– Mondtam, hogy tegezz.
– Nem fogom. – válaszoltam villámló tekintettel. Szóval ezért jött? Hogy kifejtse a véleményét, megmondja a magáét, egy olyan dologról, amiről fogalma sincs?
– Nem, azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. – feleli lehajtott fejjel
– Jól halad. – vetem oda foghegyről
– Csípős a nyelved és kihozza belőlem.
– Ha megvádol azzal, hogy megcsaltam Katet, amit nem tettem, jogosan van paprikás hangulatom.
– Jó, akkor nem tetted, de ez nem változtat azon, hogy lecsukattad a fiamat.
– Maga szerint nem jogosan van börtönben? – nézek rá elképedt tekintettel
– Senki sem érdemli meg, hogy egy olyan helyen kelljen lennie.
– Látja ebben nem értünk egyet, mert a fia viszont megérdemli, hogy ott rohadjon. – vágom a fejéhez dühösen. Fogalma sincsen hány gyerek élete szárad a lelkén.
– Mindenki követ el hibákat. – védi továbbra is csökönyösen a fiát
– Hibákat? Maga a gyerekéleteket hibának nevezi?
– Jobb, ha megyek. – morogja az orra alatt és az ajtó irányába indul.
– Egyet értünk.
– Fogok taxit ne fáradj a kocsival. – mondja és már ott is maradok egyedül füstölögve a nappali közepén.
…
– Sarah? – jött az izgatott kérdés az ajtó felől. Kate hazaért és egyből a keresésemre indult. Elterülve feküdtem a padlón, lábaimat a falnak támasztottam, olyan volt mintha tarkó állást csináltam volna, csak a fenekem a padlón volt a lábaim pedig a falon. A kezemben egy hideg sörrel bámultam a fehér falak apró repedéseit.
– Oh, Sarah. – sóhajtott fel bánatosan Kate, amint észrevett. Mellém telepedett törökülésben és gyengéden simított végig az arcomon. Anya felhívott, mikor apa hazaért és elmesélte neki, hogy megint egy köcsög volt. Sajnálom. Nem szabadott volna egyedül hagynom benneteket.
– Menjünk el a tóhoz. – válaszoltam csukott szemmel
– Haragszol?
– Dehogy haragszom. – fújtam ki a levegőt könnyedén. Csak most el szeretnék felejteni mindent legalább arra a kis időre, amíg elmegyünk. Mellesleg egy kicsit becsiccsentettem. – vigyorodtam el Katere nézve
– Hát ez feltűnt. – hajolt közelebb, hogy egy puszit nyomjon az orromra. Én vezetek. – jelentette ki nyakig belemerülve a szekrénybe a bikinifelsőjét keresve.
– Ez egyértelmű volt, én nem vagyok beszámítható állapotban. – vigyorogtam még mindig ugyanott fekve
– Miért, mikor vagy? – jött a csipkelődés a szekrény aljáról
– Haha, de vicces valaki. – feleltem felkászálódva a földről. Megálltam Kate háta mögött vigyorogva, csak a formás feneke látszott ki a ruhahalomból, én pedig hálát adtam az égnek, hogy jó pillanatban voltam jó helyen. – Ha most nem indulnánk éppen, lennének terveim. – mondtam a fenekébe markolva, mire hangos sikítás és nevetés volt a válasz.
– Ne a fenekemmel foglalkozz, hanem rakodj be a táskádba. – jött az instrukció Katetől
– Azon már túl vagyunk princessin. – leheltem csókot a háta hajlataiba.
– Hogy fogok én veled így bírni? – Már a kocsikulcsot kereste és indultunk is Alice-ék háza irányába.
– Majd kiderül. – válaszoltam elterülve az anyósülésen, kezemet a combján nyugtatva
– Nincs tapogatás. – mosolygott a szemüvege mögött, az útra koncentrálva
– Ez még nem az volt. – derültem egy nagyot, míg beljebb vándorolt a kezem
Kate felszisszent és feddő pillantással nézett rám.
– Ha nem akarsz közúti balesetet, akkor vigyázz, hogy hova nyúlsz. – szidott meg félmosollyal az arcán
– Igenis, kapitány. – kiáltottam fel szalutálva
– Hosszú délutánunk lesz. –sóhajtott fel fejet csóválva
Imádom ezt a tavat. A nyugodt vízfelszín fodrozódását, a nádasból jövő békák kuruttyolását, a hűsítő víz érzését a bőrömön. Lustán élvezem, hogy a víz tetején lebegek, bámulom az egyre gyülekező felhőket a fejem felett. Egyedül vagyunk, fél órája mehetett el az utolsó család is, a víztől elnehezülten ültették be a gyerekeket az autóba és egy utolsó búcsú pillantás után haza indultak.
Kate a parton elmélyülten olvas egy könyvet. Egy lányról szól, aki elvesztette minden hozzátartozóját a háborúban, felemésztette belül a lelkét, de galériát nyitott és sikeres lett, aztán kapott egy ismeretlen levelet, mely szerint az öccse életben van. Iránba indul megkeresni, ahol még mindig pusztít a pokol.
Füttyentek egy nagyot Katenek, aki a szemüvege mögül néz vissza rám enyhén megbillentett fejjel. Integetek, hogy jöjjön be, de csak megcsóválja a fejét és a hátam mögött gyülekező fekete felhők felé mutat, majd jelentőségteljesen a kocsi felé mutat. Most rajtam a sor, hogy megrázzam a fejem. Már csípőre tett kézzel, szexi bikiniben áll a parton és hangosan kiálltja, hogy ne hülyéskedjek. Úgy teszek, mintha nem hallanám hívón intek felé, hogy jöjjön itt mondja el.
Látom a mellkasa emelkedéséből, hogy nagyot sóhajtott, majd a rozoga mólóról a tóba vetette magát.
– El fogunk ázni. – közli hozzám úszva
– Annyi még belefér. Kell egy kis őrültség az életedbe. – válaszolok és közelebb húzom magamhoz
– Kis? Te bőven túlteszel a kis őrültség fogalmán. – Csipkelődik a bajusza alatt motyogva.
Nem törődöm vele, csak gyengéden az ajkához érek.
– Mit csinálsz? – kérdezte mikor sikerült szóhoz jutnia
– Szerinted? – kacéran csókoltam meg, miközben kibogoztam a bikinifelsőjét.
– Mi? Nem. – vágta rá egyből és a kezem után nyúlt. – Bárki megláthat! – néz körbe feszengve
– Senki sincs itt Kate. – csitítom betapasztva a száját az enyémmel. Mosolyogva viszonozta, miközben igyekezett hátra lökni magát. Érezte, hogy veszélyben van. Nem számított rá, hogy elengedem, arra pedig végképp nem, hogy mindezt azért teszem, hogy a kezemben maradjon a felsője.
– Basszus Sarah! – kiáltott a melleihez kapva, nyakig merülve a vízben. Add vissza! – nézett rám olyan „komolyan mondom” tekintettel. Kacéran intettem nemet a fejemmel, majd egy jól irányzott dobással a mólóra dobtam az említett felsőrészt. – Úristen, hogy én, de megverlek, mondta bosszúsan miközben a part felé úszott. Tudtam, hogy meztelen felsőtesttel nem fog kimenni, próbálta elérni bikinijét, de pár másodperc után rájött, hogy ez bizony nem fog sikerülni. Durcásan pillantott rám és ultimátumot adva, közölte, ha nem hozom vissza neki, soha többet nem beszél velem.
– Nekem más terveim vannak. – vigyorogtam felé úszva
– Ne is álmodj róla. – mutatott be dühösen. És kalimpálni kezdett, nehogy közelebb tudjak menni.
– Csak közlöm, hogy így minden kilátszik. – mutattam a mellei irányába hangosan röhögve, mire ijedten merült bele nyakig a vízbe. Gyengéden átkaroltam a derekát és közel húztam magamhoz, hátát a fa móló oldalának döntve, ügyelve, hogy nehogy megsértse az a bőrét.
– Utállak. – morogta a nyakam hajlatába temetett arccal
– Dehogy utálsz. – mosolyodtam el. Gyengéden magam felé fordítottam az arcát és forró csókot leheltem az ajkára. Nem kérette sokáig magát, a nyakamat átkarolva viszonozta a csókot. Lágyan simítottam végig oldalának puha bőrén, majd az alsója után nyúltam. Hozzám préselődött kemény bimbója és heves csókja arról árulkodott, hogy tökéletesen levetkőzte a kezdeti szégyenlősségét. Semmivel sem törődve csókolóztunk, a kezem utat talált a maradék ruhadarabja alá, mire hangos nyögés hagyta el a száját és a móló oldalába kapaszkodott.
Ekkor hangos reccsenés kíséretében megérkezett a már előre bejósolt vihar. Mi pedig ijedten néztük a felettünk tornyosuló szénfekete esőfelhőket. A szél másodpercek alatt támadt fel, így gyorsan kellett cselekednünk.
– Mondtam, hogy esni fog. – közölte Kate, na ugye, hogy megmondtam tekintettel.
Szó nélkül nyomtam egy utolsó csókot sós ízű ajkára és felhúztam magam a mólóra, hogy bikinifelsőjét visszaszolgáltatva az autó felé tudjunk futni. Alig szállt ki Kate a tóból, mintha a vihar pont erre várt volna, úgy elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntenék. Már nem lehetett látni a nádast sem, csak a viharos erősségű szél susogásából lehetett sejteni, hogy ugyanott van, ahol utoljára láttuk.
Villám gyorsasággal kaptam fel Kate törölközőjét a partról, ráterítettem, majd maratoni futókat megszégyenítő sebességgel száguldottunk az autónk irányába.
Bevetettük magunkat a kocsiba és hangos lihegés közepette vettük tudomásul, hogy végre van tető a fejünk felett.
– Ez jég? – jött Kate döbbent hangja mellőlem, miközben kifelé mutatott az autóból, melynek tetején kavics nagyságú jégdarabok rendeztek futóiskolát.
– Aha. –jött az értelmes válasz tőlem. Kate ázott verébként gubbasztott az anyósülésen, víztől csöpögve, fejéra tapadt hajjal. Hangosat tüsszentett, mire ijedten pillantottam rá és azonnal gyújtást adtam a kocsira, hogy be tudjam indítani a fűtést.
– Nem lesz semmi bajom, nyugi. – nézett rám mosolygó kék szemekkel. Nem győzött meg, ezért hátra másztam és egy takarót nyomtam a kezébe, a száraz ruháival együtt.
– Öltözz át, nem venném a lelkemre, ha miattam fáznál meg.
– Te meg törölközz meg, mert még mindig csöpögsz. – vágott vissza, miközben szőke haját tekerte be egy törölközőbe.
– Azt kiabáltad a partról, hogy vihar lesz igaz? – kérdeztem a hátsó ülésről
– Igen, de aztán meg elvontad a figyelmem és elfelejtettem. – nevetett fel hangosan kacagva.
Hátra kezdett el mászni, az orra alatt alattomosan mosolyogva.
– Miben mesterkedsz, kérdeztem a takaró alatt vacogva.
– Te is fázol, én is fázok, szóval gondoltam teszünk ellene. – felelte és az első ülésre dobta a bikinijét, amire meglepődve enyhént felvont szemöldökkel reagáltam.
– Hova tűnt a megláthatnak duma? – vigyorodtam el
– Úgy szakad, hogy az orromig se látok el, nem gondolod, hogy így belátnak a kocsiba ugye? – villantotta rám száz wattos mosolyát és egy csókot nyomott a számra. Kihámozott a takaró alól, kibújtatott a felsőmből és kényelmes lovagló ülésben helyezkedett el rajtam.
– Nem mondom, hogy ágyban nem lenne kényelmesebb, de ez is megteszi. – lehelte két csók között.
– Nagyon gyakorlottan csinálod, szexeltél már máskor is autóban? – vigyorogtam alatta immár felső nélkül.
– Persze! – vágta rá egyből. Most veled. – tette hozzá aztán, mintha élete viccét mesélte volna el. Gyakorlottan csinálom, mert az előbb voltál szíves, kicsit, hogy is mondjam…
– Felhúzni? – segítettem ki vigyorogva
– Ezt a szót kerestem. – nevette el magát és ismét az ajkamhoz hajolt. – Fázol még? – kérdezte pár perc után
– Cseppet sem. – feleltem és magamhoz rántottam, éreztetve, hogy fejezze be a dumálást.
…
Ben mellett ülök feszengve, egy régi, kopott, túlságosan is alacsony kanapén, a várostól messze, egy eldugott, enyhén lepukkant kis farmon. Idefele jövet háromszor tévedtünk el, ha nem többször, mire megtaláltuk az enyhén aljnövényzettel benőtt bekötőutat. Olyan volt, mintha évek óta nem járt volna itt az égvilágon senki, de ez gyakorlatilag lehetetlennek minősül. Nekik is élni kell valahogy, boltba menni, bevásárolni, létezni.
Tipikus farm volt, ugyanolyan mint, amik Texas majdnem minden négyzetméterét kitöltik. Hintaszékes veranda, a szúnyoghálós ajtó előtt fekvő hiperaktív kutya. A ház mellett elterülő végtelen földek és egy összedőlni készülő fészer. Minden stimmelt. Kivéve egyetlen egy dolgot. A rámpát, mely egyáltalán nem illett a környezetéhez. Frissen lakkozott, csillogó fa rámpa, úgy nézett ránk, mintha biztosítani akarna róla, hogy ő bizony még ebben a környezetben is boldog.
Egy erős testalkatú, temperamentumos nő nyitott ajtót nekünk. Gyors kontyba fogott barna haja és zöldeskék apró, mélyen ülő szemei voltak. Egykor bizonyára egy jellegzetes szépség jellemezhetve, mely még most is meg-megcsillanni látszik, de csak bizonyos pillanatokban, elvétve. Kissé olyan, hatást keltett bennem, mint aki feladta az álmait és belekeseredett életet folytat egy megtalálhatatlan farmon. Maura volt az. Kedves mosollyal invitált beljebb bennünket és azonnal Eleanor után kiáltott. Én pedig meglepődve vettem tudomásul, hogy ő bizony tényleg Maura és együtt maradtak Eleanorral, annak ellenére, hogy Maura nem egyszer megcsalta. Nem tátottam sokáig a számat, mert Ben illedelmes mosoly kíséretében enyhén meglökte a könyököm, üzenve, hogy vegyem elő illemtudó énemet.
Most ülök a kanapén és bámulóm azt a hihetetlenül gyönyörű lányt, aki egy fekete tolószékben gurul közelebb hozzánk. Kék, sárga egyberuhát visel, éjfekete haja kétoldalt lazán összefonva fogja körül a fejét, hogy a nyaka hajlatában érjen össze. Barátságosan mosolyog ránk, ellenállhatatlan zöld szemeivel igézve meg minket. Hihetetlenül vékony, alig hiszem el, hogy egykor rendőr volt, sokkal inkább illik egy balettintézmény szorgalmas, kecses hallgatói közé. Pontosan tudom, miért szeretett bele anno Kate. Nem, nem a kinézetébe, habár kétségkívül szebb nehezen lehetne, még így is, hogy az élet ráncai meglátszanak porcelánfehér arcán. A lényébe szeretett bele, abba a finom, tapintatos lélekbe, és abba a lágy dallamba, mely elhagyja a száját minden egyes szó után.
Maura a konyhába ment teát főzni, Eleanor pedig lazán megkérdezte, hogy miben lehet a segítségünkre. Ideje volt belevágni egy nem kellemes beszélgetésbe.
– Sarah Loke ügynök vagyok, Eleanor, ő pedig itt a társam Ben Comsky és Krisz Rostonról szeretnénk kérdezni. Alighogy kimondtam Krisz nevét Eleanor komorrá változott és idegesen nézett körbe, majd összeráncolt szemöldöke alól vetett ránk egy csípős pillantást.
– Mit akartok tudni? – kérdezte karba tett kézzel
Pontosan tudtam, ha nem mondom el, hogy Kate barátnője vagyok és nem tálalok ki mindenről, rövid időn belül kitessékel bennünket a házából. Valamilyen oknál fogva megbíztam benne. Nem tudom megmagyarázni, csak éreztem, hogy ő a jó oldalon áll.
– Bizonyára pontosan tudod, hogy Krisz milyen ügyletekben volt benne. – Kimért biccentést kaptam válaszul. – Nem sokkal ezelőtt sikerült elkapni és most egy börtönben rohad. – Hirtelen kapta fel a tekintetét és mintha megkönnyebbülést láttam volna tükröződni a szemében.
– Börtönben van?
– Igen.
– Akkor mihez kéritek a segítségem? – nézett rám értetlenül
Idegesen tördelni kezdtem a kezeim és nagy sóhajtás után szólaltam meg.
– Eleanor, én együtt vagyok Kate Rostonnal és túl vagyunk pár nem túl rózsás hónapon. Hosszú lenne elmesélni minden mozzanatát, de egy alkalommal be kellett épülnöm, mint Krisz barátnője.
– Ó te jó ég. – hajtotta le Eleanor szomorúan a fejét. Kérlek, mondd, hogy te nem csaltad meg Kriszzel. – nézett rám a világ legfájdalmasabb tekintetével.
– Nem, hanem lebuktam és Krisznek kis híja volt, hogy sikerült majdnem megölnie. Azért jöttünk most ide, mert egy hete Krisz felhívott a börtönből és megfenyegetett, hogy amíg ő él, én nem vagyok biztonságban.
– Uram isten. – kapta a szája elé a kezét Eleanor. Figyelj Sarah, Kriszt komolyan kell venni, ugyanezt végig játszotta velem is. Nem tudta megemészteni, hogy lefeküdtem Katevel és nézz most rám. – mutatott keservesen a lábaira. Csak azért élek, mert egykor lefeküdtem vele, elkövetve életem legnagyobb baklövését.
– Eleanor, miért nem jelentetted a rendőrségen, hogy ő tette ezt veled? – kérdezte Ben összekulcsolt kezekkel
– Mert szeretek élni és ki hitt volna egy részeg rendőrnek, akinek épp darabokra hullott az élete. Nem szeretném elmesélni azt az éjszakát, de soha nem fogom elfelejteni.
– Nem tudod ki tette? Milyen kapcsolatai vannak Krisznek? – kérdeztem a körmömet rágva
– Csak azt tudom, hogy nem Krisz vezette az autót, valaki nála idősebb, nem tudtam kivenni az arcát, de benne volt a keze, mert a baleset után kaptam egye levelet tőle, amiben közölte, ha nem tűnök el jó messzire, nem úszom meg.
– Nem tudod kikkel állhat kapcsolatban, akik bármit megtennének érte?
– Krisznek sok barátja volt, de kevés olyan, aki bármit megtett volna érte. Az apjával nagyon mély és erős kapcsolatot ápol. Ha szaglásznék én afelé keresgélnék.
– Úgy gondolod Jorg segíthet Krisznek?
– Nem tudom biztosan, csak azt, hogy anno rettentően szerette a társaságomat Kate apja, amit a végén már elég furcsának találtam.
– Legalább veled jól kijött. – forgattam a szemeim egy grimasz kíséretében
– Gondolom, nem alapoztad meg a szimpátiát, azzal, hogy lecsuktad a hőn szeretett fiát.
– Hát nem, a furcsa benne az, hogy gondolkodás nélkül kiáll érte. Szerintem nem fogta fel, mit tett a fia.
– Krisz különös személyiség, képes bárkit a bűvkörébe vonni. – néz rám szomorú tekintettel
– Köszönöm, hogy a segítségünkre voltál, nem szeretnék semmiféle régi sebet felszakítani, szóval mi mennénk is. – mondtam kezet nyújtva felé
– Nem kell semmit sem megköszönnöd. Örülök, hogy segíthettem Katet valamilyen formában, még ha nem is szolgálhatok semmilyen konkrét információval. Nagyon régen láttam, de biztos vagyok benne, hogy melletted boldog. Átadnád neki, hogy nagyon sajnálom?
– Természetesen, mosolyogtam rá bíztatóan.
A kocsink felé baktattunk Bennel a nagy melegben, a fekete, jetinek is megfelelő méretű kutya szépen kikísért bennünket, mintha pont ez lenne a feladata. – Sarah, elfelejtettem, nézz végig mindent poloskák után kutatva. – kiáltott utánam Eleanor egy utolsó jó tanácsot. Biccentettem és búcsút intettünk egymásnak.
– Szerinted…- kezdte volna Ben a mondatot, de a szám elé kaptam a kezem jelezve, hogy maradjon csendben. Biztos voltam benne, hogy az autóm be van poloskázva.
– Szerintem is jó film volt. – motyogtam és leállítottam az autót az út szélén, majd elkezdtem minden négyzetcentiméterét átkutatni.
Káromkodva dobtam két poloskát az út menti bokrokba, majd csípőre tett kézzel Ben felé fordultam.
– Biztos nincs több? – kérdezte a kocsi irányába nézve
– Nincs, átnéztünk mindent.
– Basszus valaki bepoloskázta a kocsidat.
– Be és csak reménykedni tudok, hogy Kate lakásán nem találok. – morogtam dühösen és a volán mögé ültem, majd teljes erőmből a gázpedálra léptem.
…
– Na mi volt E…- tette volna fel Kate egyből a kérdését, de még idejében tapasztottam a szájára a kezemet. Megdöbbenve nézett rám, nem értve, most mi bajom. Csendre intettem és előkaptam a telefonomat a kezemből, hogy egy gyors jegyzetben közöljem vele, hogy átnézem a lakását poloska után kutatva. Tátott szájjal olvasta végig az üzenetet, majd idegesen a hajába túrt, míg én elkezdtem minden létező dolog felforgatását a lakásában.
Két óra után fáradtan, de megnyugodva huppantam le a kanapénkra. Egyetlen lehallgató készüléket sem találtam.
– Volt két poloska a kocsimban és féltem, hogy itt is van. – mondtam elterülve az említett bútordarabon
– Basszus, ki ült a kocsidban? Beadtad az őrsre, hogy nézzék meg az ujjlenyomatokat rajta? – tolta magából a kérdéseket Kate, szinte levegővétel nélkül
– Túl kicsi készülék ahhoz, hogy kiadjon egy ujjlenyomatot, nem mellesleg össze tapogattam, szóval elhajítottam a fenébe még a bekötőúton.
– Ki ült a kocsidban?
– Sokan ültek Kate. – mondtam az ablakhoz sétálva. Gondterhelten néztem le a délutáni forgatagra. – Az apád is. – tettem hozzá pár perc néma csend után
– Most arra célzol, hogy szerinted az apám csinálta? – kérdezte tőlem felháborodva
– Nem. Csak példaként hoztam fel, hogy ő is ült a kocsimban. – vontam vállat lazán
– Mit mondott Eleanor? – kérdezte karba tett kézzel a bejárati ajtónak támaszkodva
– Üzeni, hogy sajnálja. Mondta, hogy adjam át. – felelem nem nézve rá.
– Jó és ezenkívül?
– Nagyon szép lány. – felelem nem válaszolva a kérdésre
– Tudom és azt is tudtam, hogyha hazaérsz tőle veszekedni fogunk.
– Nem veszekszünk. – pillantok feléje
– Akkor mégis minek nevezed?
– Csak mondtam, hogy nagyon szép lány és hogy jó ízlésed volt. – rántom meg a vállam ismét
– Van. – morogja az orra alatt. Jó ízlésem van. – teszi hozzá hozzám sétálva. Hátulról fonja körém a karjait és gyengéd puszit nyom a nyakamra.
Megenyhülve számoltam be minden egyes információról, amit sikerült kiderítenem. Katenek egyre jobban elsötétült a szeme, hallgatva Eleanor balesetnek álcázott történetét.
– Szóval ő is az apámra gyanakszik? – kérdi megerősítést várva tőlem, amikor pontosan tudja, hogy a válasz rá igen lesz.
– Ez nem azt jelenti, hogy tényleg ő volt. – suttogom kezeim közé zárva a pofiját.
– Most mihez kezdünk? – kérdi belefáradtan
– Azt hiszem, meglátogatom Kriszt. – felelem nem túl határozottan, mire Kate szemei egyből nagyra nyílnak, jelezve még csak eszembe se jusson.