Hogyan tovább 10. rész

10.RÉSZ

– Sarah? Mi történt? Ki hívott? – ugrott Kate egyből hozzám ijedt tekintettel.

Én csak megráztam a fejemet, idegesen simítottam végig az arcomon, majd a konyhapultnak támaszkodtam háttal Katenek.  Villámsebességgel, megállás nélkül száguldottak a gondolatok a fejemben. Vajon komolyan kell venni Krisz fenyegetését vagy pont arra hajaz, hogy ezzel fog kiugrasztani a bokorból? Elmondjam Katenek vagy inkább tartsam titokban, megvédve őt ettől az egész kalamajkától? Be kellene mennem az őrsre jelentést tenni vagy jelentkezzek be az rendőr-pszichológushoz és vegyem saját kézbe az ügy lebonyolítását?

–          Sarah! – kiáltott rám Kate dühös arccal, majd maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett. Ki volt az?

–          A bátyád. – feleltem komor tekintettel, majd az utcára néző ablakhoz sétáltam.

–          Mit akart? – döbbenten nézett az irányomba

–          Azt hiszem közölte, hogy addig, amíg ő él, én nem vagyok biztonságban. – válaszoltam ablakkeretnek döntött fejjel, kifelé bámulva a város forgatagába.

Kate erőtlenül huppant le a szürke kanapéjára hangos elkeseredett sóhajtás kíséretében.

–          Hé, Kicsim, nem lesz semmi baj! – guggoltam elé megfogva a kezét és biztatóan mosolyogtam rá

–          De lesz, már van! Most fenyegetett meg a bátyám.

–          Csak üres fecsegés, pont ezt akarja elérni, hogy idegesek legyünk miatta. Idáig nem ér el a keze.

–          Dehogynem. Felhívott egy erősen őrzött börtönből, ami gyakorlatilag a lehetetlen kategóriába tartozik. Ha ezt véghez vitte, mást is el fog érni. Édes istenem és mindezt én varrtam a nyakadba. – suttogta a kezébe temetett arccal.

–          Ezt, hogy érted? Hülyeséget beszélsz Kate, már hogy okoztad volna te? – rosszallóan ingattam a fejemet és gyengéden lefejtettem kezét az arcáról.

–          Ha betartom a pácienssel nem randizunk szabályt most nem lennél életveszélyben. – szomorú tekintetétől már-már sírhatnékom támadt, de megerősítettem magamat, mert ha eltörik a mécses, azzal megerősítem az igazát, ami pedig egyáltalán nem igaz.

–          Nagyobb bajban lennék, ha nem találkoztunk volna. Vagy meghaltam volna az engem ért lövésektől, vagy a rémálmok még mindig kínoznának.

–          Még mindig kínoznak.

–          Ha mellettem alszol már nem. Az életemet mentetted meg Kate, akármennyire is nyálasan hangzik, szóval ne merészeld azt mondani, hogy nem érte meg! Hogy jobb lett volna, nem találkozni? Badarság!  Azzal a halálos ítéletemet írtam volna alá.

–          Tudom, tudom, igazad van. De most mihez fogunk kezdeni?

–          Hát előszöris kérek időpontot a pszichológus nyanyától és végig szenvedem a kikérdező estet, menynek keretein belül végig turkálja a múltam összes eseményét, majd háromszor átgázol rajtam a szívtelen kérdéseivel, de végül megkapom a szaros aláírását.  Ezt követően pedig visszamegyek dolgozni és utána járok Krisz ügyeinek.

–          Azért ezt kicsit kisarkítottad nem?

–          Egyáltalán nem, ez még csak a legalapabb jellemzése az agykurkász tevékenységének.

–          Ha vissza mehetsz dolgozni még nagyobb veszélyben leszel.

–          Eddig is az életem része volt a veszély Kate. Nem zárhatsz örökké be a házadba, hogy megvédj.

–          Bármelyik támadás mögött állhat Krisz, bármelyik eset mögött, ahova kihívnak. – érvelt kitartóan a kezemet szorongatva

–          Ennyi erővel ne menj ki az utcára, mert bármelyik pillanatban a fejedre eshet egy tégla megölve ezzel. Én így nem tudok élni. Nekem muszáj 100 %-ban élnem, hogy ne érezzem azt, hogy elpocsékolom az életem.

–          Szóval minden a régiben marad és nem vesszük komolyan a bátyám fenyegetését?

–          Én ezt nem mondtam. Utána nézek a dolgoknak, de addig meg élvezzük az életet.

–          Ki tudja, mikor érhet véget, mi?

–          Kate!- szóltam rá feddőn

–          Sarah, nem akarok negatívnak tűnni, de félek, hogy meg fogsz halni.

–         Akkor ez volt megírva kölyök. – feleltem váll rándítva barátságos mosollyal az arcomon. Nem harcolok a sorsom ellen, de hiszek abba, hogy nem így fog véget érni.

–          Mikor lettél te ennyire átkozottul bölcs? – kérdezte félszeg mosollyal az arcán.

–          Annyiszor meghallhattam volna, mióta ismerjük egymást, ugye elhiszed nekem, hogy nem most fogok?

–          Mondjuk ez igaz. 

–          Ne aggódj miattam ennyire. – mondtam egy csókot lehelve az ajkára

–          Mást nem tehetek érted, mert nem tudlak megvédeni. Csak az aggódás maradt. Szóval azt hagyd meg nekem, jó?

–          A tiéd, ha nem viszed túlzásba. – vigyorodtam el

–          Megegyeztünk. – biccentett mielőtt viszonozta volna a csókomat.

…

–          Jó napot kívánok! – köszöntem Dr. Linn irodájába lépve

–          Jó napot! Sarah Loke, igaz?

–         Kérem, ne tegyen, úgy mintha nem jártam volna már itt három alkalommal is. – forgattam a szemeimet karba tett kézzel

–          Amint hallom az éles nyelve még mindig kitűnően működik. Foglaljon helyet. – mutatott a megnyugtató bézs színű, puha kanapé felé. Ő maga pedig közelebb jött és velem szemben helyezkedett el kényelmesen, egy régi hintaszékben.

–          Szóval ki az a hölgy, akivel érkezett?

–          Mindig olyanokat kérdez, amire pontosan tudja a választ. Elég idegesítő szokás.

–          Figyeljen Sarah, nekem ez a munkám. Végig kell esnünk a kérdéseken, ha vissza szeretné kapni a pisztolyát. Az előző találkozásainkból ítélve a mostani sem lesz felhőtlen, de legalább próbáljon meg együttműködni velem és félre tenni a kiskorában kialakított negatív véleményt a pszichológusokról. – felelte nyugodt tekintettel, eres kezeit ölében nyugtatva.

–          Kate Roston kísért el, a barátnőm. – feleltem karba tett kézzel egy nagy sóhajtás után

–          Önök együtt vannak?

Nem bazdmeg együtt kapálunk a kertben. Gondoltam magamban, de a saját érdekemben inkább csak egy sima igen hagyta el a számat.

–          És hogy érez Katevel kapcsolatban?

–          Most a szerelmi életemről fogunk beszélgetni? – vontam össze a szemöldököm

–          Másról szeretne?

–          Hát ez nem igaz. Maga minden kérdésre kérdéssel válaszol?

–          Igen. Ez a feladatom. Higgye el, nem azért ülök itt, hogy kihozzam magát a béketűrésből.

–          Ki gondolta volna. – jegyeztem meg epésen

–          Meséljen nekem egy kicsit erről a lányról. – kérte kedvesen közben megigazítva a szemüvegét.

–          Mint említettem Kate Rostonnak hívják, nem mintha nem tudná. – ékeltem közbe csípősen. Akkor ismerkedtünk meg, mikor egy bevetés során meglőttek és kórházba kerültem. Azóta együtt vagyunk.

–          Boldog mellette?

–          Természetesen.

–          A jelentés szerint egy bizonyos Krisz Roston próbálta megölni. Rokoni kapcsolatban áll az említett személy Katevel?

–          Igen. – feleltem a fejemet ingatva, hogy már megint olyan kérdést tesz fel, amire tudja a választ, de semmi szarkasztikus megjegyzést nem fűztem hozzá.

–          Ez mennyiben befolyásolta az Önök kapcsolatát?

–          Azt kérdezi, hogy mennyire viselte meg az életünket, hogy Kate bátyja az életemre tört?

–          Igen.

–          Ekkora hülye kérdést! – csúszott ki a számon véletlenül, mire enyhén oldalra billentett feddő pillantás volt a jutalmam. Természetesen megviselte, de képesek vagyunk megoldani a problémáinkat.

–          Ha szeretné vissza kapni a jelvényét, ennél kicsit bőbeszédűbbnek kellene lennie. – mondta miközben idegesítő szokásához híven körmölt valamit a jegyzetfüzetébe.

–          Ez zsarolás. – jegyeztem meg dühösen

–          Valamit valamiért kedves Sarah.

–          A történtek után nem voltunk együtt pár hétig. Mindkettőnknek fel kellett dolgoznia, hogy mi történt. Ennek ellenére Kate ott volt velem szinte minden nap a kórházban, majd az onnan történő távozás után hozzá költöztem.

–          Egyből? – kérdezte fel sem nézve a füzetéből

–          Nem. Előtte elmentem a nagymamám házához.

–          És miért tette?

–          Nosztalgiázni szerettem volna. Ön szerint? – szólaltam meg szemforgatva

–          Szerintem kicsit el akart menekülni a problémái elől. – jegyezte meg felém pillantva

–          Nem hiszem, hogy ezt fel lehetne róni ellenem.  

–         Nem is tettem ilyesmit. – mondta őszinte tekintettel. Miben más a Katevel való együtt élése a futó kapcsolataitól?

–          Mindenben.

–          Kifejtené?

–          Kate nem egy éjszakás kaland. Szeretem tiszta szívemből és mindent meg tennék érte, képes vagyok levetkőzni a rossz szokásaimat, ha a közelemben van.

–          Ennek rendkívül örülök. Tehát nem szedi már az altatókat?

–          Nem.

–          Vannak még rémálmai?

–          Nincsenek.

–          Értem. – mondta szorgalmasan jegyzetelve a noteszába.

–          Mit tenne, ha valaki egy adat drogot kínálna fel magának?

–          Elfogadnám és szétkokóznám magam az utcán fekve. – vontam össze ellenségesen a szemöldököm

–          A szarkazmus szerintem nem a legjobb megoldás.

–          Természetesen visszautasítanám. Nem élek ilyesmivel.

–          Nem érez csillapíthatatlan vágyat, hogy drogot szerezzen magának?

–          De, pont azért fordultam magához Dr. Linn, biztos van egy adag a fiókjában.

–          Hogy kezeli a barátnője a szarkazmusát? – kérdezte egy pillanatnyi féloldalas mosoly kíséretében

–          Ezt inkább tőle kellene megkérdezni, de biztosíthatom eddig ő a legprofibb ebben.

–          Rendben Sarah. A történtek ellenére, tehát vissza szeretne menni dolgozni?

–          Abszolúte. – biccentettem egy nagyot. Mi az ítélet?

–          Tudja, azt vettem észre, hogy magára nagyon jó hatással van ez a lány. Az éles nyelve mindig felülkerekedik magán, de majd ezt is legyőzi, ha megérti végre, hogy nem ellenség vagyok. Emellett az őrsről naponta hívogatnak, hogy járt e már nálam és hogy engedjem vissza. Amikor belépett elhatároztam, hogy nem járulok hozzá, hogy újra szolgálatba álljon, mert arra készültem, hogy szétcsúszott az élete, ami várható is lett volna egy ilyen eset után. Azonban csalódnom kellett. Ügyesen rendezi az életét, amihez gondolom, sok köze van az említett leányzónak is, de megkapja az aláírásom.

–          Köszönöm. – mondtam és egyből felálltam a kanapéról kifelé véve az irányt

–          Sarah? – szólt utánam mosolyogva. Ezt kapja el. – azzal ügyesen lendítette felém a jelvényemet, amit szorosan a markom közé zártam. – Aztán ne bánjam meg! – fűzte még hozzá karba tett kézzel.

–          Nem fogja.

–          Viszontlátásra Sarah.

–          Inkább a viszont nem látásra. – biccentettem búcsúzásképpen és már lépdeltem is Kate várakozó alakja felé.

 

–          A vigyorgásodból ítélve nálad van a jelvény. –mondta Kate miközben éppen hazafele hajtottunk a fekete kis Fordjával.

–          Igen. Igen. Igen. – örvendeztem az anyósülésen ugrálva

–          Nyugi, nem ám szétszakad a kocsi. – viccelt nevetve

–          Most arra célzol, hogy kövér vagyok? – néztem rá tettetett sértettséggel

–          Nem, arra hogy hülye vagy. – vigyorgott a bajusza alatt

–          Ha most nem vezetnél, ezt nagyon megkeserülnéd.

–          Ez az én szerencsém. – emelgette a szemöldökét kihívóan

–          Dolgozol holnap? – kérdeztem miközben a beérkezett üzeneteket olvastam a telefonomon.

–          Nem. Ma este vagyok műszakos, és ha nem történik semmi bonyodalom, akkor, reggel 7-kor már melletted szuszogok.

–          Helyes, akkor holnap délutánra ne tervezz semmit. – mosolyogtam továbbra is a telefonom képernyőjét babrálva.

–          Miért? – nézett rám érdeklődve

–          Azt mondtad zavar, hogy nem tudsz megvédeni. Úgy gondoltam jó ötlet, ha legalább az alapokat megtanítom mindenből, mert engem meg az zavar, hogy magadat nem tudod megvédeni.

–          Viccelsz velem? – nézett rám döbbenten, amint beállt a háza előtti kis parkolóba

–          Nem. Holnap, ha van kedved hozzá, akkor bejöhetsz az őrsre és megtanítalak lőni, aztán lemehetünk az edzőterembe. Megmutatnék néhány fogást, mit hogyan csinálj, ha valaki megtámadna.

–          Te vagy életveszélyben nem én.

–          Ez nem igaz. Viszont nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy nem vagy védtelen.

–          Hát figyu Sarah, részemről oké a dolog, de én nem vagyok túl, hogy is mondjam, nem a testi adottságaim miatt vettek fel az orvosira. – hirtelen elröhögtem magamat, mire egyből helyesbíteni kezdett. – Nem úgy értettem, aj, mindent félre értesz. Úgy értettem, hogy én nem vagyok erős.

–          Nem is kell annak lenned, elég, ha megvannak a testi adottságaid. – vigyorogtam közel hajolva az ajkához

–          Ne is álmodj róla! – közölte nemes egyszerűséggel – Aki gúnyt űz belőlem, annak nem jár a csók. – jelentette be határozottan és már csapta is be a kocsi ajtaját maga után. Én meg csak meglepődve pislogtam az anyósülésen.

–          Kateeee! – kiáltottam el magam, mikor utolértem a lakásban. Ugye csak vicceltél? – kérdeztem a háta mögé lépve, apró csókokat hintve a nyakára, miközben ő a hálószobaszekrényünkben keresett valamit.

–          Nem. – felelte vigyorogva felém fordulva. Nincs csók, amíg bocsánatért nem esedezel.

–          Most csak hülyéskedsz, ugye? – néztem rá bambán

–          A-a. – ingatta a fejét fensőbbséges vigyorral az arcán

–          Hát rendben. – vettem fel a kesztyűt ellene. – A testi adottságaid miatt biztos vagyok benne, hogy nem vettek volna fel az orvosira. – mondtam ki meghunyászkodva. Aztán pár másodperc után leesett mit is mondtam. Kate csak eltátott szájjal nézett rám, remélhetőleg tettetett sértődöttséggel. – Jesszus, nem úgy értettem, hogy bármi baj lenne vele, izé, csak, hogy biztos, hogy nem csak azért vettek fel. Mármint, hogy okos vagy azért. Meg szép is. Nem azt mondtam. Jaj a francba is ezt te élvezed! – mondtam elkeseredetten, mikor megláttam, hogy néz rám, a fülig érő mosolya mögül. – Nem vagy fair! – morogtam elengedve a derekát és kifelé indultam volna, ha utánam nem kap és magához nem von, egy csók kíséretében.

–          Tudom, hogy gonosz volt, de megérdemelted. – mondta két csók között.

–          Persze, bánts csak. – mondtam durcásan élvezve a közelségét

–          Mivel tudnálak kiengesztelni? – kérdezte kedvesen mosolyogva, a derekamat ölelve.

–          Szerintem azt pontosan tudod. – mondtam a nyaka köré font karokkal.

–          Neked mindig csak a szex jár az eszedben? – ingatta a fejét feddőn

–          Dehogyis, csak ha a közelben vagy. – vigyorogtam öntelten. – Akkor lenne baj, ha nem kívánnálak. – mondtam egy hosszú csók után

–          Miért? Kívánsz? – érdeklődött gyengéden kínozva

–          Nyilvánvaló tényekről nem beszélgetek. – feleltem majd nevetve az ágyra döntöttem, míg ő hangosot sikított közben.

–          Nem kell félni, nem fog fájni. – kacagtam el magamat a pólója lehúzása közben.

–          Annyira hülye vagy! – felelte fojtott hangon

–          Néha, ha valaki azt mondja neked, hogy hülye vagy, az azt jelenti, hogy mindennél jobban szeret.

–          Nem tudom, ki mondta ezt, de nagy igazság volt. – felelte és az ajkához kormányozott. 

…

–          Figyelj mikor lépek feléd támadóan és egyből lökd el a csuklóm, amivel feléd nyúlok, a másikat pedig ragadd meg és rántsd hátra.  – mondtam majd fenyegetően közeledtem hozzá.

Hangos nyögéssel érkeztem meg az edzőtermi szivacsokon. – Aucs, őstehetség vagy! – lihegtem a csuklómat szorongatva

–          Ne haragudj, nem akartam durva lenni. – szabadkozott idegesen Kate

–          Nem azt kértem, hogy bánj velem kislány módjára, szóval ne kérj bocsánatot.

–          Rendben, de most már hagyjuk abba, még a végén kárt teszek benned.

–          Ahhoz előbb kell felkelned cica. – néztem rá vigyorogva a földről.

–          No lám-lám, kit látnak szemeim. – jött a csipkelődő hang a hátunk mögül. – Ez a felettébb csínos teremtés földre küldött Sarah? Tényleg kijöhettél a formából. – jegyezte meg majd többedmagával hangos nevetésbe kezdett.

–          Srácok, hogy ti mennyire nem hiányoztatok az életemből. – feleltem felkelve a földről és Kate mellé léptem. – Nem mellesleg erről a csinos teremtésről még a szemeteket is leveszitek!

Hangos huhogás volt rá a válasz.

–          Nem mutatod be nekünk a kis hölgyet Sarah? – kérdezte Tod nagyképű mosollyal

–          Kate, ők itt a munkatársaim. – mutattam az említett nagyfiúk irányába. Ő itt Tod, Noel, Nicket és Bent pedig már ismered. – Srácok, ő itt Kate, a barátnőm.

–          Nagyon örülök. – válaszolt Kate visszafogott mosollyal, kezét nyújtva az említett pasiknak.

–          Nem hiszlek el, nem most kezdtem a szakmát, de te mindig szebbnél szebb csajokkal állítasz be. – csapott a térdére Noel

–          Hát mondjuk nálad elég nehéz kevesebb csajt összeszedni Noel. Zöldfülü vagy. – röhögte el magát Tod, jót mulatva a saját beszólásán.

–          Édes istenem karantén mögé kéne benneteket zárni. –csóváltam meg a fejemet viccesen

–          Azért örülünk ám, hogy végre visszajöttél. – mondta Noel egy érdekes pontot bámulva a földön. – Kicsit meghalt nélküled a hangulat, de azért ne szállj el nagyon tőle.

–          A világért sem. – feleltem mosolyogva. Nekem is hiányoztatok srácok, de holnap már kezdek, szóval vissza állhatunk a régi kerékvágásba.

–          Remek. Na, mi megyünk, mert Jack ideges lesz, ha meglátja, hogy ott hagytuk üresen az irodát. Csak kaptuk a fülest, hogy lent vagy az edzőtermünkbe és gondoltuk beköszönünk. – mondta Nick kedvesen, majd a vonakodó tömeget az ajtó felé irányította.

–          Kate, ha Sarah dob keress meg! – kiáltott vissza Tod kacsintva az ajtóból, mire egy középső ujj felmutatással reagáltam.

–          Még a végén lecsapnak a kezemről. – méltatlankodtam Kate felé fordulva

–          Csaknem. – kihívó pillantásokat küldve haladt a hátizsákja irányába. – Elfáradtam, megyünk?

–          Persze, majd én vezetek.

–          Sarah, kérdezhetek valamit? – mondta Kate a szája szélét rágcsálva, míg én jobbra indexelve tolattam ki a rendőrség parkolójából.

–          Persze, hogy kérdezhetsz. – feleltem az útra koncentrálva

–          Megközelítőleg, hány barátnőd volt?

Meglepődve pillantottam rá, majd észbe kapva az útra szegeztem a tekintetem.

–          Ezt most Tod beszólása miatt kérded?

–          Nem. Csak úgy.

–          Nem foglak dobni. Ugye tudod?

–          Persze, hogy tudom, csak furdal a kíváncsiság. Ahány barátodnak eddig bemutattál, mind azt hitte, hogy egy újabb gyors numera miatt vagyok veled.

–          Majd rájönnek, hogy ebben az esetben teljesen más a helyzet. – feleltem ujjaimmal a kormányon dobolva

–          Szóval válaszolsz a kérdésemre?

–          Melyikre vagy kíváncsi, hogy hány lánnyal voltam ténylegesen együtt vagy hánnyal feküdtem le? – kérdeztem vissza összeráncolt szemöldökkel.

–          Mindkettőre.

–          3 kapcsolatom volt beleértve téged is, de egyik sem tartott addig, mint most veled. Maximum két hónapig maradtam meg mellettük.

–          Az nem túl sok. – jegyezte meg felém pillantva

–          Hát nem. Valahogy nem fogtak meg semmivel sem. Nem azt mondom, hogy az elején nem volt jó a szex, de egy idő után már az sem. Nem éreztem irántuk semmit.

–          És az egy éjszakás kalandok?

–          Most kínozol engem? – kétségbeesetten néztem rá, amint betolattam a kis negyedik emeleti panellakásának parkolójába.

–          Távol álljon tőlem. – emelte fel védekezően a kezét – Csak kíváncsi vagyok.

–          Nem számoltam Kate, hogy hány lánnyal feküdtem le. Nem írtam listát vagy ilyenek.

–          Azt gondoltam, de mégis úgy mennyi?

–          Nem nyugszol ugye?

–          Ha nem akarod elmondani, nem kell.

–          Ó, jaj, ezt jól ismerem.

–          Mit?

–          Ezt a mondatot.

–          Rendben, semmi, vegyük úgy, hogy nem kérdeztem semmit. – felelte és kiszállt az anyósülésről.

–          Basszus! – káromkodtam egyet, majd utána indultam a lakásba. Nem tudom, a fenébe is, olyan 40 körül van. Nem számoltam.

–          40? – jött a döbbent kérdés a konyha irányából.

–          Igen. – erősítettem meg a konyhapultra ülve

–          Az utóbbi 1 évben?

–          Dehogyis. – vágtam rá egyből. – Úgy egybevetve.

–          Végülis ha úgy nézzük, hogy ez a 25 éved alatt jött össze, nem is olyan vészes, viszont ha bele gondolok, hogy előttem 40 lánnyal voltál együtt, az nagyon ijesztő.

–          Nem vagyok büszke rá Kate. Nagyon csúnyán viselkedtem velük és valószínűleg soha nem fogom magamnak megbocsájtani.

–          Sajnálom, nem akartalak megbántani. – mondta gyengéden megérintve az arcomat.

–          Nem bántottál meg. Tudom, hogy nehéz feldolgozni a múltamat és elfogadni, hogy nem vagyok egy arany ember.

–          Ez nem igaz. Számomra arany ember vagy, ezt soha ne feledd el. – mondta és szorosan magához vont.

…

–          Miért érzem úgy, hogy valami rosszban sántikálsz? – kérdezte Ben a hátam mögé lépve, mire én megijedve rezzentem össze.

A rendőrségen ültem, a jól megszokott sötétbarna asztalkám mögött, a számítógép fölé görnyedve, ahol éppen a lezárt ügyek kategóriát választottam ki a keresési bázisban.

–          A frászt hozod rám. – förmedtem rá morgolódva

–          Minek neked a lezárt ügyek listája? – nézett rám enyhén felvont szemöldökkel, átnézve a vállam felett egyenesen a monitorra.  

–          Semmiért. – vágtam rá egyből.

–          Hallgatlak. – mondta és lehuppant mellém egy székre

–          A francba is, nem hagysz élni se. – morogtam idegesen és beírtam Krisz nevét a keresősávba.

–          Van valami, amiről nem tudok?

–          Van. – feleltem Krisz aktáját olvasva.

–          Mond már el Sarah! Miért olvasod Krisz lezárt aktáját, amikor már a sitten csücsül.

–          Azért, mert a napokban felhívott és megfenyegetett.

Nagyra nyitott szemekkel bámult rám pár percig, majd gyorsan visszanyerte lélekjelenlétét.

–          Azt akarod nekem mondani, hogy egy katonai börtönerődből intézett hozzád egy hívást.

–          Azt. – mondtam tovább böngészve az aktát.

–          Mit mondott még?

–          Azt, hogy amíg ő él, addig bármelyik percben vége lehet az életemnek. Nem ezekkel a szavakkal, de a lényege ez volt.

–          És te mit tettél ahelyett, hogy jelentetted volna az őrsön.

–          Neki álltam az aktáját olvasni és átnézni kivel van kapcsolata.

–          Gratulálok, te se vagy normális. – dőlt hátra a székén idegesen.

–          Nem értem volna el semmit, ha jelentem. Mit csináltak volna szerinted? Egy börtönben ül tőlünk rettentő távol. – világítottam meg a lehetőségeimet Ben előtt.

–          És most mihez kezdesz?

–          Fogalmam sincs, várok és olvasok.

–          Ez aztán a jó terv. – jegyezte meg epésen

–          Ha tudsz jobbat, ne tartsd magadban. – néztem rá korholó tekintettel.

–          Hát nem.

–          Uram isten. – döbbentem le egy másodperc alatt és csak bámultam Krisz aktáját megkövülten.

–          Mi az? – érdeklődött kíváncsian Ben közelebb hajolva az asztalhoz.

–          Eleanor balesete nem véletlen volt. – suttogtam erőtlenül a szám elé kapott kézzel.