Macska egér, egyszer elér 9. rész

• Sarah18
• 2016. szeptember 3. szombat

Na, Alex, jobbra vagy balra? Kérdeztem magamtól és kissé tanácstalanul pillantgattam a nyüzsgés kellős közepén. Csak pár másodpercet sétálhattam egyedül, amikor egy kar ragadta meg a könyököm. Ijedten fordultam az illető irányába, de csak Mia állt mellettem. Egy lenge fehér pólóban, meg egy fekete sortban volt.

• Sam küldött? – kérdeztem
• Ő, nem. Szerintem innen nem tudsz megszökni. – nevetett fel ugrálva – Két perc sem kellene és eltévednél, így gondolom ő is nyugodtan szaladt el anyuhoz, tudva vagy inkább remélve, hogy nem keveredsz bajba.
• Micsoda kedves megállapítás. – feleltem karba tett kézzel
• Jól van, na, ne morogj, inkább gyere, nézzünk körül. Akarod látni a kiképző terepet?
• Persze, hogy akarom. – vágtam rá egyből.
• Addig elmeséled, hogy hogyan hódítottad meg a nővérem szívét? – kérdezte nevetve, miközben előre engedett egy meredek lefelé vezető lépcsőn.
• Kizárt. – szegeztem le ügyelve, hogy merre lépek. Amúgy mikor fogom megszokni, hogy ennyi lépcső van nálatok?
• Hát a lépcső még „hagyján”, de a levegőt nehezebb lesz megszokni, jobban mondva annak hiányát. Itt nem olyan a levegő, mint kint még pár óra és utálni fogod ezt a helyet.
• Említette Sam, hogy fura lesz.
• Gyere, kinyitom az ajtót, mert leértünk, de ne lepődj meg nagyon és ne tátsd el a szád, okés? – kacsintott rám, majd a lépcső alján lévő vaskilincs irányába nyúlt.
• Uram isten.– csúszott ki a számon, amikor megláttam a hatalmas hangárszerű komplett kiképzőtermeket. Jobbról az egész falmászáshoz volt kialakítva, alatta egy részen szőnyeg, másik részen pedig medence volt. A falmászók alatt nem volt már, mint sima vízfelszín. A hangár tetejéhez különböző eszközök voltak erősítve, gyűrűk, lelógó vascsövek, amiken egyensúlyozva vagy adott esetben lógva, lehetett a baloldalról a jobb oldalra jutni. És mi volt alattad? Semmi. Vízen kívül semmi az égvilágon.
• Azért van edzőterem feelingje nem igaz?
• Jesszusom, ez egy földalatti edzőbirodalom. Itt fog Sam kiképezni? Szerintem, még ma megszököm.
• Ne tedd, nagyon csalódott lenne. – mondta Mia, majd belém karolt és beljebb sétáltunk.

Páran lent gyakoroltak a szőnyegeken. Páran az elkülönített részeken boxoltak vagy birkóztak, mások erősítettek különböző fura gépeken. Ekkora hangárszerű valamit én még soha az életben nem láttam.

• Hogy tudtatok ennyi mindent megépíteni idelent?
• Ó, idő kellett mindenhez, de a legjobbat még nem láttad. Samnek van egy külön terme is.
• A kínzóeszközök tárházával, mi?
• Bizonyára így is fogalmazhatunk. – nevette el magát, mire én elég furcsának mondható mosolygásba kezdtem. Mi az? – kérdezte ugyanolyan hangsúllyal, mint ahogy Szamanta szokta
• Annyira egyformák vagytok mégis annyira mások. – mondtam elgondolkodva
• Hasonlítunk? Pedig, itt mindenki azt mondja, hogy rettentően mások vagyunk.
• Ha valaki közelebbről ismeri Samet, akkor felfedez egy csomó hasonlóságot.
• Pl?
• Hát, a nevetésetek, a mosolyotok meg ilyen bagatell dolgok. Tisztára olyan vagy, mint Sam, csak fiatalabb kiadásban.
• Fiatalabb kiadásban? – szórakozott a kijelentésemen egy jót, majd komolyan fordult szembe velem.
• Alex, ti…? Együtt vagytok? Mármint, szerintem nagyonis, ezért is kérdeztem, hogy hogyan szerezted meg a szívét, de nem válaszoltál.
• Miből gondolod, hogy együtt vagyunk?
• Nem hozott volna ide, ha nem bízna meg benned és Sam eddig csak Thomasban bízott meg, aki el is akarta venni. Akarta. Itt a lényeg, de Sam már nem akarja. Legalábbis ezt mondta nekem, nem részletezte még a dolgokat. De csak azért tehette, mert valaki más van a képben. Szóval te vagy a képben?
• Lehet? – kérdeztem vissza viccesen és kifelé indultam a hangárból, fel újra a hosszú labirintusszerű lépcsőn.
• Mit jelent az, hogy lehet? – futott utánam fejcsóválva
• Ha mutatsz nekem valami olyan helyet, amit nem szabadna, akkor válaszolok a kérdésedre. – feleltem kihívóan vigyorogva
• Hm, nem is tudom, említette Sam, hogy mindig a tilosban jársz. – mondta karba tett kézzel
• Hé, ez nem is igaz. Mindig azért nem.
• Na, jó, legyen. Kövess! De senkinek egy szót se erről. És jössz nekem egy őszinte válasszal.
• Benne vagyok.

Megragadta a karomat és nagy sebességgel kezdett el futni jobbra. Gőzöm sem volt merre lehettünk, nem még több ezer lépcső, kanyar, lift után. Annyit sikerült érzékelni, hogy felfelé haladunk és a hegy gyomrában vagyunk újra. Jobban mondva a hegy tetejében. Számos piros x-en mentünk át, a belépni tilos táblákról pedig ne is beszéljünk.

• Hova viszel? – kérdeztem Miát, mikor már kezdtem elfáradni a sok felfelé való meneteléstől
• Valami olyan helyre, ahova nem kéne, és Sam tuti élve nyúzna meg engem, ha rájön, hogy ide hoztalak. De megéri. Ezt amúgyis látnod kell. – hadarta majd megtorpantunk egy szürke teremben. Az egyik sarkában volt egy fejhallgató, mellette pedig egy üveglap.
• Ez mi a fene?
• Ez? Ez valami jó dolog, amit neked is ki kell próbálnod. Tedd a fejedre a fülest, a gép pedig kielemez, és oda mehetsz, gondolatban ahova csak szeretnél. A szabály csak az, hogy nem szabad sokáig ott lenned. Hé, Alex, csak akkor, ha biztos vagy benne. – ragadta meg a ruhám szegélyét, mikor a fülhallgató irányába léptem. Tudod, ez nagyon valóságos lesz. Választhatsz egy jó élményt, de erősen kell rágondolnod, olyankor a rosszra nem tanácsos gondolni, mert előfordul, hogy a gép nem oda visz, ahova te szeretnéd, hanem oda, amit érzel. Néha nem egyezik a kettő. – nézett rám aggodalmas hosszú pillantással.
• Ez valami szimuláció? – kérdeztem kíváncsian
• Valami olyasmi. – mondta. Én kint leszek az ajtó előtt, mert az üveglapban látnám, hogy éppen merre vagy, amit senki sem szeretne. Szóval kint leszek, és ha kopogok, akkor lejárt az idő és le kell venned a fejedről. Kb. 5 perc lesz az egész. Lehet, nem fogod akarni, de mindenképpen muszáj lesz. Ígérd meg, hogy leveszed.
• Ígérem. – Néztem rá komolyan.
• Okés. Egyéb kérdés?
• Visszanézhető a film?
• Film? Hm, érdekes megfogalmazás. – mondta mosolyogva. Nem, ez csak a te fejedben létezik, no meg azéban, aki végig nézi merre kalézolsz.
• Oké, csináljuk. – mondtam és a kezembe fogtam a fehér fülhallgatót.
• Hé, Alex, csak okosan, nagyon fura lesz és nagyon, nagyon valóságos. Ha nem tudod lerakni, akkor gondolj valami olyanra, amiért szívesen visszajönnél onnan.
• Még valami jó tanács? – néztem rá bátorítóan
• Ne ijedj meg és élvezd ki. – mosolyodott el, majd kilépett az ajtón.

…

• Azért jellemző, hogy rám gondolsz elsőre. – hallottam meg magam mögött Sam hangját.

A szobájában voltunk ismét. A bázison. Meglepődve tekintettem körbe, majd kezdtem el Samet bámulni.

• Na, mi az, elvitte a cica a nyelvedet?
• Te most valóságos vagy?
• Nem vagyok szellem Alex. – nevetett Sam, a fejedben vagyunk, tehát azt teszem, amit akarsz.

Mondta Sam, lenyomott a székbe, majd kacéran az ölembe ült és lekapta a felsőjét. Alatta nem volt az égvilágon semmi.

• Neeeem, te ilyet sose tennél normális körülmények között.
• Most a fejedben vagyunk, nem?
• Igen?
• Azt csak te tudhatod. Gondolj valami másra. Érezz! -suttogta a fülembe

…

• Öcsi? Te mit keresel itt? – bámultam rá ijedten, mikor megláttam az arcát. De már Sam és a szobája is eltűnt.
• Én? Itt lakom te féleszű. Rémlik?
• Otthon vagyunk? – bambultam sután
• Te mit szívtál? Anya azt mondta, hogyha megint rajtakap, repülsz a nénikénkhez, amit nem ajánlok, mert iszonyú büdös.
• Simon, hányadika van? és milyen év?
• 2013. május. 5. – totál be vagy állva öregem
• Úristen. – suttogtam ledöbbenve- Ez nem valóságos, ez nem valóságos.
• Már, hogy ne lenne az, Alex. Tegnap még semmi bajod nem volt, amikor apuval sakkoztatok. Most meg olyan fura vagy.
• Hogy mondod?
• Mit?
• Apu? Apu még itt van?
• Miért hol lenne? – nézett rám Simon felhúzott szemöldökkel

Megállt bennem az ütő, a vér megfagyni készült az ereimben.

• Simon, ne menj el. – kiáltottam bepánikolva
• Nyugi már, nem mondok semmit anyuéknak. Apunak, majd azt mondom nem vagy itthon.
• Simon!!!! – üvöltöttem teljes erőmből

…

• Sajnálom Alexis, de nincs más megoldás. – mondta apa és a leszíjazott kezem felé közelítette az injekciót.

Sikítottam, vergődtem, de semmi, a szíjak nem engedtek.

• Tudom, hogy te túl fogod élni, te vagy a megmentőm. Kicsi kislányom. Nagyon fájni fog, de tudom, hogy te erős vagy. – suttogta a szavakat, majd váratlanul az ütőerembe bökte az injekciót.

Mint, amikor ezer méhe egyszerre csíp meg, mintha pár mérgeskígyó egyazon időben mar meg. Üvöltesz, de senki nem hallja, a szíved dobogásán kívül már te sem érzel mást. Örülsz neki, örülsz, hogy minden lassul és halkul. Csak nagyon hideg van, olyan lassú minden, aztán megáll az idő. Apa reményvesztetten pillant rám, majd dühösen kiviharzik a szobából. Azt hinnéd, vége van, de nincs. Még nincs vége. Újra marni kezd az élet, újra dobban a szív, újra fáj a lélegzés. Minden darabosan fájdalmas.

 

…

Megint egy másik hely, megint egy másik érzés.

• Meg fogsz fulladni.

Hallom a hangot, de nem látom, honnan származik. Pörgök, forgok, félek, remegek.

• Ki vagy?
• Meg fogsz fulladni.

Hangzik újra az ítélet és már érzem is a sós vizet, ami kegyetlenül marja a torkomat.

Levegő után kapok, de csak a víz ömlik be a számba.

Félelem, rettegés, sikoltás, vergődés.  Sam, Sam, Sam. Segíts!

 

 

• Alex, térj magadhoz! – érzem, ahogy rángat egy kéz

Remegek, hajam izzadtan tapad a homlokomra. A földön fekszem egy szürke szobában. Mellettem a földön hever a fehér fülhallgató.

Zihálva veszem a levegőt és könnyek folynak végig az arcomon. Nem tudok koncentrálni. Valaki tapogatja a csuklóm, számolja a pulzusom.

Mindent olyan mozaikosan látok, apró darabok, most ez a valóság?

• Hol vagyok? – kiáltom rekedten
• Alex, nyugodj meg, én vagyok az Szamanta. Hallod, muszáj megnyugodnod.
• Szamanta. – ízlelem a szavakat, mondogatom, aztán belém-nyilall a felismerés. Ez elmúlt percek, kitisztul minden és riadtan ülök fel és nézek rá Samre. Az arca kemény, összehúzza a szemöldökét és aggódva néz rám.
• Úristen. – szólalok meg immár teljesen normálisan. Hátra dőlök, és a kezembe temetem az arcom.
• Megölöm Miát. – szólal meg Sam is pár perc után
• Az én ötletem volt. Ő csak jó fej akart lenni.
• Annyira jófej akart lenni, hogy két órával az érkezésünk után már majdnem kinyírt.
• Sam, az én ötletem volt. Én egyeztem bele.
• Ezt most miért mondod. – morogja dühösen
• Rám legyél mérges, ne rá. – felelem még mindig mélyeket lélegezve
• Rád, nem igazán tudok mérges lenni, amikor a földön fekszel kifacsarva, az előbb meg majdnem leállt a szíved. Megint.
• Sam? Merre van wc? – vágtam közbe hirtelen
• Van egy, egyből a szobával szembe. Miért? – kérdezte aggódva, de meglepődésre sem volt ideje, mivel kirohantam, elsprinteltem a földön ülő Mia mellett, aki ledöbbenve nézett rám majd, gyorsan be a wcbe és minden kijött belőlem.
• Alex, nyisd ki az ajtót. – szólalt meg nem sokkal később Sam
• Kizárt. – nyögtem újra a Wc fölé hajolva
• Hogy tud, ennyi minden kijönni egy ilyen kis lányból? – tette fel a kérdést Mia, szintén az ajtó előtt állva
• Úgy, hogy totálisan kivan. – vágta rá Sam rettentő mérgesen
• Bocsi, azt hittem, hogy…
• Nem érdekel, mit hittél Mia, ma majdnem kinyírtad Alexet, szóval most inkább menj el.
• Sajnálom. – mondta Mia, majd az ajtó kattanásából kikövetkeztettem, hogy kiment a Wc-ből.
• Túl szigorú vagy Sam. – suttogtam a vécécsészének dőlve
• Alex, nyisd ki az ajtót!
• Túl messze van. – feleltem a retesz irányába nézve.
• Alex, rád fogom törni a wc-t, ha nem nyitod ki.
• Abból mekkora sztori lenne később. – feleltem, majd lehúztam a wc-t és kitámolyogtam a csapokig.
• Mit segítsek? – kérdezte Sam tovább aggódva, miközben én öblögettem a szám
• Nem igazán tudsz. Hacsak nincsen egy olyan gépetek, ami megsemmisíti a genya múltban történt genya dolgokat.
• Olyanunk nincs. De most megyünk lefeküdni. – mondta és az ajtó irányába terelt
• Tele vagyok energiával, nem látszik? – ironizáltam suttogva
• Remegsz, fehér vagy, mint a fal és alig állsz a lábadon. Ergo nem.
• Pedig már megszokhattad volna, hogy mindig csinálok valamit.
• Ezt nem lehet megszokni.
• Sam?
• Tessék.
• Ölelj át.
• Mi? Miért? Vagy, hogy érted?
• Össze fogok esni. – suttogtam fáradtan

Még alig mondtam ki, már éreztem is a karjait a derekam körül. Megtartott és magához húzott.

• Ebbe kezdünk belejönni. – mondta Sam a fülembe suttogva
• Aha, most nem koppantam egyet a padlón.
• Mert végre szóltál. Elmegyünk lefeküdni.
• Szerintem nekem most nincs hozzá energiám, de ha lesz, visszatérhetünk rá. – viccelődtem kimerülten.
• Még ilyenkor is hülyéskedsz?
• Ha, majd egyszer nem hülyéskedem, akkor tudni fogod, hogy baj van.
• Megjegyeztem.