8.RÉSZ
…
Kate mellet más volt a létezés, a mindennapi élet és az alvás is. Sokkal könnyebben szenderült az ember az álom szürke ködébe, ha tudta, hogy egy olyan lány fekszik mellette, aki mindennél jobban szereti és bármit megtenne érte. Annyi hülyeséget csináltam már, mióta együtt vagyunk, hogy felsorolni is nehéz lenne, ő mégis kitartott és velem együtt vívja meg a csatáimat. Ennél teljesebb érzés nem igazán van a világon, én legalábbis úgy hiszem.
Nem tudom, mások, hogy írják le azt az érzést, amikor életed szerelmének szuszogását hallgatod az éjjel és erőt veszel magadon, hogy el ne aludj, mert egyszerűen csak arra vágysz, hogy még hallgathasd pár másodpercig. Mi ez az érzés? Honnan jön? Mit tett velem Kate, amitől ennyire megváltoztam? Hogyan érte el, hogy ne legyenek rémálmaim?
Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, miközben álmatlanul forgolódtam Kate mellett, a kezem borzalmas lüktetése miatt. Hiába figyeltem, hogyan lélegzik aprókat, ezúttal nem jött az álom és vele együtt a megnyugvás is váratott még magára. Nem tudtam eldönteni, hogy a mérhetetlen fájdalom, a múlt vagy csak pusztán az elmúlt hónapokban, napokban történtek miatt forgolódom. Vagy amiatt, hogy lecsuktam Kate bátyját, ő pedig felvetette a kérdést, hogy bemutat a szüleinek.
A kérdés nyilvánvaló volt.
Nem akartam, hogy Kate is felébredjen, azért lábujjhegyen az ajtóhoz osontam, és a nappali kanapéja mellett döntöttem. Szisszentem egyet mikor a szófa oldalához ért a törött kezem, de ettől függetlenül igyekeztem a lehető legkisebb zajt csapni. Aztán csak bámultam ki az ablakon: a város fényei, az autók egyre szűnő ritmusos motorzúgása, egy- egy elkapott távoli kacaj hallatszott csak.
Nem itt akartam elaludni, mert pontosan tudtam, hogy akkor rémálom lesz a vége, ami egyáltalán nem hiányzik az életemből. Inkább csak igyekeztem ébren tartani magam, igyekeztem távol tartani magamtól a gondolatot, hogy elveszíthetem Katet, ha bármi rosszul sül el a bemutatáson. Csendben vívódtam, ölelgettem pokolian fájó kezemet, majd arra riadtam, hogy valaki ébresztget és a lámpa vakító fénye a retinámat ostromolja.
– Sarah, ébredj fel… hallasz? – hallottam Kate hangját, ahogy gyengéden rázogatja a vállamat.
– Aha. – feleltem hunyorogva a lámpa fény miatt
– Mit keresel itt kint? – tudakolta furcsállva
– Ő, nem tudtam aludni és inkább kijöttem, nehogy felébresszelek. – mondtam felülve a kanapén, hogy ő is mellém tudjon kuporodni
– És valójában miért jöttél ki? – kérdezett vissza felhúzott térdekkel állát azokon nyugtatva.
– Fájt a karom.
– Nem adhatok fájdalomcsillapítót. – mondta szomorú hangon – Nem is értem, hogy tudtál ilyen szerencsétlenül ütni, nem mintha azt érteném miért ütöttél egyáltalán.
– Tudom, és nem tudom. – hümmögtem fáradtan
– Kiabáltál. – szólt fojtott hangon
– Valóban? Nem rémlik, hogy álmodtam volna valamit.
– Azt kiáltottad, hogy…
– Hogy?
– Hogy Kate nem én voltam, nem én öltem meg.
Nem válaszoltam semmit, csak néztem rá fapofával, mintha nem tudnám pontosan, hogy mit álmodtam, mintha nem rémített volna meg a dolog, mintha nem jelentene semmit.
– Ezt ne csináld! – mordult rám haragosan
– Mit?
– Majdnem két hónapig vágtál ugyanilyen képet, mint az előbb. Nem túlzottan örülnék, ha visszatérne. Mellesleg nem most jöttem le a falvédőről. Akkor is tudom, hogy mit gondolsz, ha nem mondod ki.
– Mióta vagy te médium? – komolytalanodtam el, igyekezve terelni a témát
Összeszorított szájjal és szemöldökkel reagált a terelésre, majd karba tette a kezét és hátradőlt durcásan.
– Jó, jó, jó azt álmodtam, hogy valaki megölte az öcsédet, a bátyád pedig rám akarta kenni. Ezek után még mindig be akarsz mutatni? Mert én nem tenném.
– Igen. Be. Mert ismerlek, és sose tennél ilyet, csak túlfilózod ezt az egész bemutatás dolgot. – mondta nyugodtan a szemembe nézve
Összekuporodtam a kanapén átölelve fájó karom és a fejemet a támlának döntöttem, így néztem rá szomorú szemmel.
Elmosolyodott és bátorító pillantást vetett rám, közelebb jött és egy csókot nyomott a homlokomra.
– Mitől félsz ennyire?
Morogtam valami érthetetlen mondatot, miközben bevackoltam magam a karjai közé és a mellkasának dőltem.
– El foglak veszíteni. – suttogtam alig hallhatóan
– Ezt meg miből gondolod? – kérdezte felháborodott hangon és kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
– Nem akarok, a családod és közéd állni.
– Miért állnál? – nézett rám értetlenül
– Kate, ne már, pontosan tudod te azt. Lány vagyok és lecsuktam a bátyád. Ezek után pedig nézzek az anyukád és apukád meg az öcséd és a húgod szemébe?
– El fogják fogadni. Nyugodj már meg, ha nem lennél alkalmas rá eszembe se jutott volna a családom közelébe vinni. Bármi történjék, nem veszítesz el, hát nem érted? Nem foglak elhagyni! Mikor fogod már fel, hogy szeretlek?
– Biztos? – kérdeztem ferde mosollyal
– Biztos.
– De, én nem tudok fesztelenül beszélgetni a családoddal, mégis mit mondhatnék?
– Ó, emiatt ne aggódj, a húgomnak be se fog állni a szája. – közölte szemforgatva
– Tudják, hogy egy lánnyal vagy együtt? – tudakoltam furcsa grimasszal
– A grimaszt nem értem, a kérdésre a válasz pedig, hogy igen. Nem te vagy az első lány, akit bemutatok, de remélem, hogy te leszel az utolsó.
– Hé, nem is meséltél erről még. – kaptam fel érdeklődően a fejem
– Ezt nem éppen most kéne elmesélnem, hajnali háromkor a kanapémon ücsörögve.
– Mikor akarsz bemutatni a szüleidnek? – nyögtem be váratlanul
– ŐŐŐ, akkor most benne vagy? – kérdezte felcsillanó szemekkel
– Igen. Benne. Szóval?
– Mit szólnál a holnaphoz? – vigyorgott tele szájjal
– Hát nem holnap jönnek Benék?
– De, de csak este.
– Félsz, hogy meggondolom magam? – néztem rá fejcsóválva
– Lehet. – húzta el a száját – De legalább túl leszel rajta és nem ébredek többet arra, hogy a kanapén fekszel, nem pedig mellettem.
– De, így menjek? – mutattam fel begipszelt jobb kezem és sínben lévő ujjaimat.
– Igazad van, így nem tudod megvédeni magad, ha rád támadnak. – morfondírozott az állát vakargatva
– Hogy? – néztem rá döbbenten
– Csak vicceltem, jesszus Sarah, hova tűnt a humorérzéked? – nevette el magát és szorosan a karjai közé kapott
– Elvitte a humorvonat. – morogtam durcásan
– Akkor megyünk, amikor akarod, rendben? Te mondod meg az időpontot, és ha kell várok, addig amíg lekerül a gipszed.
– Az még több hónap. – mondtam halkan
– Akkor több hónapot várok. Én ráérek. Mindenem megvan, ami a boldogsághoz szükséges. – mondta és egy csókot nyomott az ajkamra
– Köszönöm! – szólaltam meg hálásan pár csók után
– Nincs mit köszöngetned, te kis buta majom. – mondta játékosan és forró csókot nyomott a számra.
Másnap minden ugyanúgy zajlott, mintha az égvilágon semmi sem történt volna. Boldogan társalogtunk az asztalnál, ugrattuk egymást Bennel és fátylat borítottunk mindarra, ami köztünk történt. Kate nem erőltette a bemutatást, de pontosan tudtam, egyszer eljön az a nap, amikor már nem kerülgethetem a családját, mint macska a forró kását.
Három hónap. Ennyi kellett, hogy a kezem viszonylag rendbe jöjjön, és ne szisszenjek fel, akárhányszor valaki megragadja vagy csak szimplán akkor, ha valamit le akarok venni a polcról. Ben párszor már megpendítette az őrspszichológus témát, de konkrétan, még nem mert előhozakodni vele. Tiszta sor volt, hogy azt sem odázhatom el nagyon sokáig, ha valaha vissza akarok menni dolgozni, de ahogy leszedték a gipszemet az ígéretemet kellett először betartanom Katenek.
Tehát nem volt más feladat, mint a családja elé állni.
A motor zúg, a kocsiban csend van, csak a lábam szapora dobogása hallatszik, miközben teljes sebességgel száguldunk Kate gyerekkori háza felé. Kate nem szól semmit, az útra koncentrál. Az én kezem még nem bírná a vezetést, így nem volt más választásom, mint Katere bízni eme becses feladatot.
Apró izzadságcsepp kúszik le a tarkómon, hogy csatlakozzon többi társához a kék ingem gallérján. Két másodpercenként gombolom ki, majd be, ingem felső gombját, miközben a kezem enyhén remeg, a lábam pedig nem bírja abbahagyni a dobogást.
Kate továbbra sem szólal meg, csak bekanyarodik egy keskeny utcába, majd nagyot fékezz egy babarózsaszín, piros zsalugáteres ház előtt. Mikor megpillantja a házat, hangos nyögés szalad ki a száján.
– Apa már megint más színűre festette a házat. – morogta szemforgatva
– Szép. – mondom mereven, még mindig az ingemet babrálva
– Iszonyat ronda, Sara. – mondta, majd biztatóan karon ragadott és kiráncigált a kocsiból
Pár másodperc kellett csak hozzá, hogy teljesen kiverjen a víz, dongók költözzenek a hasamba és a vérnyomásom az egekbe szökjön, mindaddig, amíg Kate az ajtócsengőhöz baktatott.
Mielőtt megnyomta volna, még egy utolsó pillantást vetett rám, de mindketten jobban jártunk volna, ha nem teszi. Aggódás, félelem és még több aggódás csillogott a szemében, mikor rám mosolygott.
– Nem fogsz elájulni, ugye? – kérdezte miközben két tenyere közé fogta az arcomat és közel hajolt az ajkamhoz
Csak aprókat pihegtem és esdeklő tekintettel néztem rá.
– Ne nézz, így, még a végén lelkiismeret furdalásom lesz. Szedd össze magad. Nem egy kivégzőosztag elé mész. De olyan fehér vagy, mintha éppen oda tartanál. – suttogta lágyan
Nem volt több mint két másodperc és az ajtó nagy robajjal vágódott ki, és egy Katehez hasonló szőke lány ugrott Kate nyakába, hangos visítással.
– Szia húgi! – kiáltotta Kate nevetve, majd kibogozta magát az ölelő karokból és felém fordult.
Eddigre már mindenki az ajtóban állt és engem figyelt fürkésző tekintettel. Nyeltem egy nagyot, kihúztam magam és igyekeztem a lehető legnyugodtabb képet vágni.
– Anya, apa! – kacagta Kate vidáman és már ugrott is oda a szüleihez egy gyors ölelésre. Hadd mutassam be nektek Sarat! – mondta aztán vidáman mosollyal az arcán és megragadta a karomat, közelebb húzva ezzel magához.
– Örvendek. – mosolyogtam látszólag magabiztosan
– Már sokat hallottunk rólad, Sara, és igazán kíváncsiak voltunk, ki tudta meghódítani Kate szívét. – mondta Kate apukája meleg mosollyal
– Jaj, apa, hagyd már a rizsát, tökre kíváncsiak voltunk, hogy ki csukta le Kriszt. – szólalt meg Kate húga minden teketóriázás nélkül. Én személy szerint nagyobb durranásra számítottam. – mondta vállvonogatva
– Hát én a helyedben vigyáznék, hátha te leszel a következő. – mondtam mosolyogva, mire mindenki hangos nevetésben tört ki.
Kate anyukája pedig beljebb invitált bennünket.
– Még, hogy nem tudsz kommunikálni! – súgta gyorsan Kate a fülembe, miközben a nappali irányába indult.
– Na, szóval, mesélj magadról valami jó sztorit. – mondta immár mosolyogva Kate húga és belém karolva huppant le mellém a kanapéra, elszigetelve ezzel Katetől. Ja egyébként Heathernek hívnak, de megteszi a Heat is. – darálta szinte levegővétel nélkül
– Nekem csak rossz sztoriim vannak, mesélj inkább te. Rólam már minden kínosat tudsz úgyis. Most jöhetne Kateről is pár.
– Dehogy, mindet biztos nem, de meggyőztél.
– Heat, meg ne próbáld! – kiáltotta fenyegetőzve Kate
– Na kezdjük a kiskori bakikkal – mondta Heat belelendülve – A dolgozatai voltak a legjobbak, hadd idézzek:
· Az éhen halt sereg kitakarodott az országból. – azért lássuk be az nem semmi – tette hozzá nevetve, majd minden más nélkül folytatta:
· Kolumbusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt. – és gondold el ezt ő írta, akiből aztán orvos lett, mondjuk még mindig jobb, mintha történész lett volna – jegyezte meg nevetve
– Heat, én meggyilkollak esküszöm. – szűrte a szavakat Kate
– Mielőtt még elfajulna a dolog – vágott közbe a veszekedésbe Kate anyukája – megkérdezném, hogyan sikerült összeismerkednetek.
– Behozta a rohammentő, mert szitává lőtték egy bevetésen. – mondta Kate rám kacsintva.
– Te pedig közölted, hogy meg ne merjek halni, vagy szétrúgod a seggem.
– Erre emlékeztél? – tátotta nagyra a száját Kate a csodálkozástól.
– Persze. – bólogattam, miközben Heat tátott szájjal hallgatta a sztorit.
– Aztán nagy nehezen felébredtél és közölted, hogy nem maradsz a korházban. – folytatta Kate
– És mi történt utána? – vágott közbe Heat kíváncsian
– Elájultam. Felkeltem és elájultam.
– És felszakadt az összes összevarrt sebed. – tette hozzá rosszallóan Kate
– Aztán elhívtalak randizni, innen pedig kissé rögös út következett, hullámvölgyekkel és miegymással. – mondtam Katere kacsintva
– Aj, a legjobb részeket hagyjátok ki a sztoriból- méltatlankodott Heat morcosan
– Mit tettél, amikor megtudtad, hogy Krisz nem más, mint Kate bátyja? – szegezte nekem a váratlan kérdést Kate apja.
– Apa! – morogta Kate figyelmeztetően és gyilkos pillantásokat vetett az apja felé.
– Semmi baj, Kate. – mondtam faarccal és Mr. Roston felé fordultam. Reménykedtem, hogy nem Kate testvéréről van szó, mivel még sohasem hozta fel, hogy lenne egy bátyja. Amikor bebizonyosodott, hogy tényleg testvérek, mérlegelnem kellett, hogy további ártatlanok hallnak meg vagy Katenek töröm össze a szívét.
– És inkább azt választottad, hogy Kate darabokra hullik. – jelentette ki Kate apja.
– Jorg, fejezd be! – mordult fel Kate anyukája és bocsánatkérően pillantott rám
– Igen. Mert Kate ki tudta volna heverni, de azoknak a gyerekeknek senki nem tudta volna visszaadni az életet. Bármennyire is úgy tűnik, hogy könnyű lett volna Katet feláldozni egy csapat gyerek életéért, egyáltalán nem volt az. Mert szerettem, szeretem. Értelmet adott az életemnek és nélküle senki nem lennék, de nem tudtam volna bárki is lenni, ha tudom, hogy egy csapat gyerek halála szárad a kezemen. Szóval Mr. Roston lecsuktam a fiát, lecsuktam, mert ha futni hagyom mások meghaltak volna.
Nem válaszolt semmit Kate apja, csak meredten néztünk egymásra a halotti csendben.
– Sajnálom Jorg nyers modorát Sarah. – kezdett el Kate anyukája szabadkozni. Nem azért hívtunk meg, hogy kérdőre vonjunk, hanem, hogy megismerjük azt a személyt, akiről Kate már hónapok óta áradozik. – mosolygott rám kedvesen
– Nincs mit sajnálnia Mrs. Roston és inkább essünk túl minden kérdésen, ami felmerül. – feleltem egy mosolyt erőltetve az arcomra
– És milyen volt Krisz barátnőjének lenni, miközben tudtad, hogy Kate rád vár. – tette fel nyersen Kate apukája a kérdést.
– Apaaaaa! – ordította Kate teljesen kikelve magából. Még sohasem láttam ilyennek, a düh teljesen felemésztette és már remegett a visszafojtott érzelmektől.
– Jobb, ha mi most megyünk. – pattantam fel Heat mellől, mikor megláttam, hogy Kate az apja felé indul ökölbe szorított kézzel. Egyből megragadtam a derekát és az ajtó felé tereltem majdnem teljes erőmből.
– Ugyanúgy össze fogja törni a szívedet ez a lány, mint Eleanor. – emelte fel Kate apja a hangját és ő is felpattant a karosszékből, ahova a beszélgetés előtt még kényelmesen lehuppant.
– Ehhez nincsen jogod. – kiabálta Kate remegve a dühtől. Ki akart kerülni és az apjának rohanni, de most már teljes erőmből ragadtam meg és az ajtó irányába tuszkoltam.
– Engedj el Sara! – morogta és ki akart szabadulni a karjaimból
– Úristen el ne engedd! – hallottam a hátam mögött Heather rimánkodását, így gondoltam inkább hallgatok rá. Lefogtam Kate mindkét kezét, kissé megemeltem a csípőjét és már meneteltem is vele az autója irányába. Vergődött pár másodpercig, kiabált, mintha nem is ő lett volna. Ilyennek még sohasem láttam. Betettem nagy nehezen az anyósülésre, mert már nagyon sajgott az összeforrt karomban a csont és rázártam az autót, így nem tudott kiszabadulni, csak tehetetlenül csapkodta a karosszériát és az ablakot.
Mr. Roston nem jött ki a házból, csak Kate édesanyja és Heat álltak kissé tanácstalanul a lépcsőn, kezükben a táskáinkkal.
– Sara, nem tudom elmondani mennyire sajnálom, hogy így alakult ez a nap. Annyira készültünk rá. – mondta szomorúan Kate édesanyja és a kezembe nyomta a táskákat.
– Inkább én sajnálom, korai volt idejönnöm.
– Ne butáskodj, dehogy volt. A vak is látja, hogy szeretitek egymást. Nekem csak az fontos, hogy boldog legyen. – felelte vigasztalóan és egy bátorító puszit nyomott az arcomra
– Hát, ahogy most elnézem nem a világ legboldogabb embere. – feleltem szomorkásan
– Csak csalódott az apjában. De hidd el, megbékélnek mindketten.
– Remélem. – mondtam és Heatra is rámosolyogtam
– Szerintem csináljunk először egy csajos ismerkedős estet. – vetette fel Heat
– Én benne vagyok. – feleltem
– Kérlek, hívj fel ha hazaértetek, hogy minden rendben van e Katevel, csak egyszer láttam ilyennek és már akkor is nagyon megijesztett. Tette még hozzá Kate édesanyja és a kezembe csúsztatta a telefonszámát.
– Van bármi köze ennek egy Eleanor nevű lánynak? – kérdeztem pár lépést hátrálva
– Sajnos van. – válaszoltak kórusban majd búcsút intettünk egymásnak, én pedig behuppantam Kate mellé a vezetőülésre.
Kommentek