Testőr másként 4.rész

-Alex-

• Nem kellett volna már felébrednie? – hallottam meg, Krisz kissé pánikba eső hangját, magam mellett
• De. – vágta rá Lea egyből és éreztem, ahogy gyengéden a homlokomra simítja a tenyerét. – Pedig már a láza is lement.
• Azért azt meg kell hagyni, hogy érdekes helyekre kerülnek, akik beléd szeretnek, Lea. – mondta Krisz elgondolkodva. Fred, jelenleg elmegyógyintézetbe került, Alex pedig az ágyadban fekszik kissé kiütve.
• Ki ütlek én mindjárt téged. – suttogtam érdes hangon és egy ronda grimaszt vágtam, amikor megpróbáltam kinyitni a szemem.
• Alex?
• Nem basszus, Hófehérke vagyok. – motyogtam és résnyire nyitottam a szemem
• Remek, a stílusod legalább már visszajött – nevette el magát Krisz és megkönnyebbülve kilibbent a szobából.
• Nem gondoltam volna, hogy tényleg elájulsz. – szólalt meg némi várakozás után Lea és letelepedett az ágyam szélére. Illetve az ő ágya szélére, miközben ujjai a paplan oldalával játszottak.
• Ha ez megnyugtat, én sem gondoltam, hogy lefejelem a padlót. Mennyi ideig voltam kiütve?
• Csak 3 óráig, szóval sok mindenről nem maradtál le.
• Thomas nem keresett? – kérdeztem a szemébe nézve
• Téged nem. – rázta meg a fejét erősen gondolkodva
• Ezekszerint téged igen?
• Igen. 
• És?
• El akar vinni, Ciprusra nyaralni, hogy helyre tegye a dolgokat.
• Elmész vele, ugye?
• Velem jössz?
• Ezt most, hogy érted? – néztem rá meglepődve
• Úgy, hogy nem akarok egyedül menni és mivel úgyis szerelmes vagyok beléd, gondoltam, vele is együtt tudok lenni és bizonyára veled is. Nem mellesleg testőr nélkül úgyse mehetnék sehova, nem?
• Te aztán tudod, hogy keverd a paklit Lea. – morogtam
• Tehát beleegyezel?
• Ezt az egészet előre kitervelted, mi?
• A válasz? – nézett rám várakozóan
• Hölgyem nincs más választásom, mint önnel tartani. – hajoltam meg az ágyban ülve színpadiasan
• Ezaz. – vigyorgott rám teljes mosolyával – Akkor szerintem kezdhetsz is pakolni, mert 3 óra múlva indul a gépünk.
• Hogy? Ugye most csak viccelsz!
• Egyáltalán nem. Imádkoztam rendesen, hogy addig felébredj, mert nélküled nem mentem volna. – kuncogott kislányosan, majd boldogan kiugrált a szobájából.

10 órával később

• Lea, hány évre készültél ennyi bőrönddel? – vakartam meg a fejem, tanácstalanul álldogálva kis ciprusi faházikónkban, amint beléptem a kinti közel 40 fokról a kellemes hűvösbe. Öt lépésre voltunk a tengertől, így még a hangot is tisztán ki lehetett venni, ahogy a víz ráérősen nyaldossa a partot.
• Nagyon vicces vagy, Alex. Te is itt vagy elszállásolva. Velem. – hallottam kiszűrődő nevetését a fürdőszobából
• Persze, Jim pedig Thomassal alszik? – nevettem nagyot
• Igen. – helyeselt Lea, kilépve a mosdóból, rám villantva gyönyörű szép fülig érő mosolyát. Mire én pár másodpercig elvesztettem minden józan ítélőképességem, csak bámultam, ahogy a kék egybe ruhájába, ami kihangsúlyozza tökéletes alakját, az ajtófélfának dől és enyhén felvont szemöldökkel folytatja a mosolygást.
• Most megint csak szívatsz? – kérdeztem kétkedve
• A legtávolabb álljon tőlem. Igen, jól gondolod, egy ágy van, egy jó nagy. – kacagott tovább és az ágy közepére ugrott, boldogan kalimpálva a lábaival
• Akkor kénytelen leszek a földön aludni. –jelentettem ki karba tett kézzel, mire felült és ő is karba tette a kezét egy mérges pillantás kíséretében
• Meglépek előled és egyedül fedezem fel Ciprust, ha nem alszunk egy ágyban. – felelte fölényes mosollyal az ajkán
• Ez zsarolás!– morogtam dühösen
• Az ám! Jól látod: Nem engedem, hogy ne legyél a közelembe, úgysem menne már nélküled semmi.
• Azt sem tudod, mit beszélsz Lea. – feleltem kedvesen. Miért nem keresel egy korodbeli fiút?
• Ezt most éppen úgy mondtad, mintha nem 2 év lenne köztünk. 25 éves vagy Alex, nem 45.
• Két másodperc elegendő neked, ahhoz, hogy felbőszíts. – mondtam tettetet szigorral
• Jó, akkor megyek várost nézni. Szia! – kiáltotta és már ki is iramodott a barna faajtón, mert pontosan tudta, hogy gondolkodás nélkül utánaeredek.
• Állj már meg! – kiáltottam kissé kifulladva egy nagyot, (mert azért, én sem vagyok vasból, a régi formám, meg pár hétre nyaralni ment,) de nem hallgatott rám csak teljes erejéből sprintelt tovább a parton, meg-megcsúszva a puha homokon. – Na, most volt elég Lea Ráston! – harsogtam és rávetettem magam

Nagyot nyekkentem, mert természetesen magam felé rántottam, így belőlem lett fasírt, még véletlenül se görbüljön egy haja szála se. Fölöttem pihegett pár percig, de a nevetést egyikünk sem tudta abbahagyni.

• Nos? Akkor mellettem alszol? Meggondoltad magad? – szuszogta szaporán véve a levegőt
• Győztél, Princesszin. –lihegtem
• Jeeeeeeeeeessss! – kurjantott fel, győzelme jeléül a levegőbe bokszolt és folytatta a kacagást, még mindig rajtam feküdve
• Mielőtt még beleélnéd magad, egy ujjal sem fogok hozzád érni. – játszottam tovább a felnőttet, élvezve, hogy tovább bosszanthatom
• Miért? – kérdezte az égre emelt tekintettel
• Mert, nem fekszem le veled, úgy, hogy a főnököm, aki történetesen a te apád, mellettünk lévő faházban alszik. De ez csak az egyik ok.
• De hangszigetelt az egész! – méltatlankodott, továbbra is felettem feküdve
• Akkor sem. Meg nem is tudod, milyen egy lánnyal, lehet nem is tetszene.
• Ha ezt még egyszer elmondod, esküszöm, hogy én, verlek laposra. – morogta most már dühösebben
• Nem menne. – vigyorogtam öntelten
• Ne húzogasd az oroszlán bajszát. – közölte mímelt sértettséggel
• Legfeljebb kisegér.
• Adok én neked kisegeret! – felelte, majd ülő helyzetbe tornászta magát rajtam és csikizni kezdett.
• Ne, ne. – rimánkodtam nevetve, igyekezve lefogni a kezét, de tovább folytatta. Megölsz!– kacagtam tovább
• Csikizéssel öllek meg? Ugyan, kérlek!
• A középkorban tényleg a csikizés egy elterjedt kínzás volt. – mondtam, amikor végre abbahagyta és újból levegőhöz jutottam.
• Megadod magad és teljesíted minden kérésemet?
• Mi vagyok én Dzsinn?
• Alex! – suttogta figyelmeztetően
• Megteszem. Elvégre a testőröknek minden kérésre ugrálniuk kell. – forgattam a szemem, színlelt morcossággal.
• Ez nem igaz. Mellesleg, te több vagy, mint egy testőr.
• Több mint testőr, majd írok egy könyvet róla.
• Jöhet az első kérés? – kérdezte kacéran mosolyogva
• Inkább parancs, kapitány. Nem kérés. – komiszkodtam tovább
• A helyzeteden ez sem segít, Alexis. – kuncogta, majd közel hajolt az ajkamhoz – Csókolj meg! – kérte szelíden – Kérlek.
• Itt? – suttogtam az ajkára meredve – A parton? Bárki megláthat.
• És?
• És…

Gyengéden vontam magamhoz, éreztem a szíve gyors dobogását az ajkán keresztül, vérének forró lüktetését. Finom, puha csókolózásba kezdtünk, ami percek alatt váltott át vad tánccá. Elengedte a kezem, helyette az arcomat fogta két törékeny kis mancsa közé. Szelíden fontam a nyaka köré a karomat és igyekeztem úgy csókolni, hogy ne gondolja meg magát, ne csak egy kaland legyek neki.

 Hirtelen rebbentünk szét, amikor valaki megköszörülte a torkát mellettünk. Lea egyből lepattant rólam és mindketten a hangforrás irányába fordultunk.

• Hm, csajok, jöhetek én is? – kérdezte egy kidolgozott testű barna hajú pasi, mellettünk ácsorogva megnyerő magabiztos mosollyal. Tele volt ilyenekkel Ciprus, azt hiszik, hogy ha jól néznek ki, akkor már minden és mindenki az övék
• Kösz, inkább kihagynánk – szólaltam meg ellenségesen, majd elkezdtem eltűntetni fehér pólómról a ráragadt homokszemcséket. De a fiú nem tágított.
• És te mit mondasz rá, szőkeségem? – nézett Leára lefegyverző mosollyal, csípőre tett kézzel.

Lea csak megszeppenve pillantott rám, mikor felpattantam és az illető felé léptem, pedig a rémület apró szikrája robbant fel a szemében.

• Jobb, ha elmész, hidd el nekem! – mondtam dühös arckifejezéssel, mire gúnyos nevetéssel fordított hátat és a kitaposott ösvény irányába indult.
• Én a helyedben vigyáznék a kicsikére!– kiáltott még vissza rosszmájú nevetéssel

Alig tudtam türtőztetni magam, hogy utána ne menjek és laposra ne verjem a csinos kis arcoskáját, lemosva ezzel azt a bárgyú műmosolyt a fizimiskájáról.

• Ő, hát erre nem számítottam. – mondta Lea és felállt a homokból, megigazította teljesen félrecsúszott ruháját, miközben lopva felém pillantott, várva a reakcióra. Karba tett kézzel, pislogás nélkül néztem rá, arcomra kiülő érzelmeket, pedig igyekeztem egy mély ládába zárni és vaslakattal körülvenni.
• Ezt, hogy érted?
• Hát, hogy nem volt a tervben, hogy valaki idejön, miközben mi… érted. – mondta, egyik lábáról a másikra állva zavarában

Lassan fújtam ki a levegőt, és megkönnyebbült mosoly terült szét az arcomon.

• Várjunk csak! Te azt hitted, hogy a csókról beszélek? – vigyorodott el egyszerre, amint észrevette a változást
• És majdnem szívinfarktust kaptam.
• Sajnálom, nem arra értettem. A csók…

Várakozóan néztem rá, magamban azért imádkozva, hogy mondja azt, hogy jó volt. Kérlek, csak mondja azt, hogy jó volt.

A mondatot azonban gyötrelmemre nem tudta befejezni, mert ekkor jelent meg Thomas, Jim kíséretében. Mindketten hosszabb rövidnadrágban és egy laza pólóban sétáltak felénk. Odaérve Thomas egy gyengéd puszit akart nyomni Lea feje búbjára, de ő inkább a másik irányba fordult és nem is igazán nézett az apja szemébe. Zavart mosoly ült ki Thomas arcára, láthatóan fogalma nem volt, hogyan folytassa tovább vagy kezdeményezzen beszélgetést.

• Berendezkedtetek már? – mentette meg a helyzetet Jim
• Lea igen, nekem még folyamatban van – válaszoltam zsebre dugott kézzel – És ti?
• Be. 
• Remélem, tetszik a kis faház. – szólalt meg végre Thomas – Alex, válthatnék veled pár szót? – kérdezte aztán hirtelen
• Természetesen. – válaszoltam hivatalosan és az ösvény felé mutattam, hogy arra folytassuk utunkat

Lea meglepődve bámult utánunk, de Jim karon ragadta és a másik irányba kezdett el vele sétálni.

• Láthatod, hogy nem mennek éppen úgy a dolgok, mint ahogy képzeltem. Lea ugyanolyan nehéz eset, mint az édesanyja volt.
• Hogy érti, hogy volt?
• Erről inkább, majd ő meséljen neked. Szerintem úgyis ő akarná elmondani. A lényeg az, hogy a történtek után magam alatt voltam és igyekeztem a lehető legkevesebbet foglalkozni Leával, dajkát fogadtam és külföldi utakra indultam, közben pedig szépen lassan elvesztettem őt.
• Igazán sajnálom, de nem tudom, hol jövök én a képbe. – feleltem nyugodt kissé hivatalos hangon
• Ott, hogy talán beszélhetnél Leával az érdekemben, persze nem kötelező, csak hogy legalább adjon esélyt, hogy rendbe tegyem a dolgokat. – mért végig várakozóan
• Szerintem már az egy hatalmas esély, hogy hajlandó volt eljönni ide.
• Ó, Alex, nehogy azt hidd, hogy nem tudom, csak azért tette meg, mert te is itt vagy. Ha nem jössz, egy percig sem gondokozott volna rajta, hogy velem tart e. – közölte a tényeket Thomas fájdalmas grimasszal az arcán
• Leát, soha nem lehetett befolyásolni, Thomas.
• Tudom, nem is azt kérem tőled. Csak, rád hallgat. Te vagy azon ritka személyek egyike, akinek tényleg számít a véleménye.
• Meglátom, mit tehetek. – mondtam komolyan
• Köszönöm Alex, tényleg. Remélem végre jól alakul köztetek a dolog. – mondta kissé feszélyezve.
• Igen, én is. – nyögtem ki

Mindketten zavarban voltunk, így inkább csendben sétáltunk vissza a faházak irányába.

• Ó, apropó Alex, meghívnálak este benneteket vacsorázni, ha Leától kérdezném, rövid időn belül nemet mondana, azért kérdezem tőled. Elfogadjátok a meghívást? Este 9- re foglaltam asztalt, feljebb az üdülő éttermében.
• Tehát ráncigáljam el Leát? – nevettem el magamat
• Lényegében igen. – csatlakozott ő is
• Akkor este?
• Akkor este. – mondtam és benyitottam a faházba.

Lea egy kemény borítású, vastag könyv mögül pislogott rám várakozóan.

• Ki gondolta volna, hogy a gazdag kislány még olvasni is tud? – méregettem kíváncsian, várva a csípős visszavágásra, de az elmaradt. Helyette összeráncolt homlokot, felvont szemöldököt és összeszorított szájat kaptam válaszul.
• Jaj. – szaladt ki a számon, mire a könyvet letette az éjjeliszekrényre, kezét pedig összefonta mellkasa előtt.
• Na, kezdjünk bele, mert 9-re hivatalosak vagyunk egy vacsorára és nem akarok, úgy menni, hogy az univerzum összes dühe a szemedben van. Még a végén elpusztítód a földet.
• Tényleg csak egy gazdag kislány vagyok? – kérdezte dühösen
• Lea, ha csak egy gazdag kislány lennél, nem jöttem volna el veled. Egy. Kettő: Nem tenném fel az életem érted. Három: eszembe se jutott volna beléd szeretni.
• Akkor miért mondtad? – kérdezte meg sértődötten
• Azt hiszem, ezt is írd a rossz vicceim közé. Tudod, van jó pár. – néztem rá bátorító mosolykezdeménnyel
• És miért mondta, az a srác a parton, hogy vigyázz a kicsikére? Miért tekint rám úgy mindenki, mint egy törékeny kis libára?
• Mert nem ismernek. – rántottam meg a vállam válaszul és közelebb léptem az ágyhoz.
• És te miért tekintesz rám úgy? Te ismersz.
• Én nem tekintek rád libaként, bár kétségkívül sokat szoktál gágogni – mondtam mosolyogva és leültem az ágy szélére, felé kacsintottam jelezve, hogy vicceltem, majd folytattam: nekem az a feladatom, hogy megvédjelek. Ha nem lenne ez a munkám, akkor is ezt csinálnám, mert fontos vagy nekem. Mellesleg mióta érdekel, hogy ki mit gondol rólad?
• Nem érdekel. Csak…
• Csak?
• Nem én akarok lenni a szőke cicababa, akit mindenki libának néz, és azt hiszik rólam, hogy semmihez sem értek csak a magamutogatáshoz, meg amikhez a plázacicák értenek.
• Lea, te olyan messze vagy a plázacicáktól, mint Makó Jeruzsálemtől, szívem. – nevettem egy jó nagyot. – Ne viccelj már. Te nem vagy cicababa. Gyönyörűen nézel ki, fogadd el. Mellesleg én még egyszer sem hallottalak picsásan affektálva beszélni és még egyszer sem láttam, hogy ráznád magadat valakinek. Azt, hogy egy gazdag Thomas lánya vagy, pedig olyannyira igyekszed tagadni, hogy az már nevetséges. Nem jársz méregdrága autóval, nem jársz méregdrága ruhákban. Miből gondolod, hogy plázacicás vagy? Ezt most nem is értem.
• Abból, hogy… Á hagyjuk.
• Mit hagyjunk? – kérdeztem kíváncsian
• Találsz te nálam sokkal jobb barátnőt is. – mondta és összekuporodott az ágyon
• Várjunk, várjunk, várjunk, olyan gyorsan váltottál témát, hogy nem tudlak követni. Lea nézz már rám. Mi a baj? – kérdeztem rémültem és közelebb másztam hozzá. Megérintettem az arcát és magam felé fordítottam.
• Semmi. – hangzott a válasz
• Lea, ne csináld ezt velem, kérlek. – suttogtam és nyomorultul éreztem magam
• Nem akarlak téged is tönkretenni. Igaza volt Krisznek, hogy sorban hullnak, azok, akiket szeretek, nézd meg, hol van most Fred. Elmegyógyintézetben.
• Mitől félsz ennyire?
• Hát nem érted?
• Hát nem. – mondtam szomorúan
• Össze fogom törni a szíved. – válaszolt ugyanolyan szomorúsággal a szemében
• Nem volt jó a csók, igaz? Nem éreztél semmit. – mondtam magam elé meredve
• Nem erről van szó. Az a csók életem legjobb csókja volt. Érted? Életem legjobb csókja.
• Te tőlem félsz? – világosodtam meg másodpercek alatt – Mármint ettől az egésztől? – mosolyodtam el.
• Ne mosolyogj már rajtam. – mondta fáradt szomorkás hangsúllyal. Pokolian megijedtem, attól, amit érzek. Én ilyet még soha nem éreztem, ha nem jött volna az a bunkó a parton, Alex én nem tudtam volna leállni.
• És ettől ijedtél meg annyira, hogy mindent felhozz, csak hogy dobni tudj. Hm, érdekes vagy te kis buta. – mosolyodtam el most már teli szájjal és közelebb hajoltam hozzá. Pontosan tudom, mit érzel. – suttogtam pár centire az ajkától
• Szerintem fogalmad sincs róla – lehelte, le sem véve a szemét a számról – majd nyelt egy nagyot.
• Egy csónakban evezünk Lea. De kitaláltam valamit.
• Mit? – kérdezte kissé csalódottan, amikor nem kapott csókot én pedig felpattantam az ágyról.
• Egy kérdés, egy válasz játék? Mit szólsz hozzá. – kérdeztem
• Nekem már most nem tetszik. – mondta elhúzott szájjal
• Lea!
• HM?
• Félsz, mert nem tudod, mi fog következni. Igaz?
• Aha, így is mondhatjuk.
• Akkor felteszed a kérdést. Én pedig válaszok rá. Ilyen egyszerű az egész.
• Nem tehetem fel neked azokat a kérdéseket! – kerekedtek el a szemei a rémülettől
• Miért nem?
• Mondjuk, mert te veled csinálnám vagy te lennél a kérdés tárgya.
• Pontosan ezért kérded tőlem. – feleltem vigyorogva
• Ez nekem rémesen kínos. Olyan, mintha tini lennék, te pedig az első szexet akarnád elmagyarázni.
• Erősen hasonlít a dolog, attól eltekintve, hogy mindketten felnőttek vagyunk. Elkerüljük, hogy borzalmasan izgulj, közben pedig megismerjük egymást, még jobban.
• Honnan vannak, neked ilyen hülye ötleteid? – kérdezte elterülve az ágyon
• Nem akarom, hogy félj. Hogy félj, tőlem, hogy félj, ha meg akarlak csókolni, vagy túl sokáig csókollak. Csak azért, mert nem tudod, mit hogyan kell csinálni. Pedig pontosan tudod. Ez ösztönös, mindenkinek csak úgy jön. De, hogy megkönnyítsük, bármit kérdezhetsz és válaszolok és fordítva.
• Jó. – Egyezett bele és egy párnát húzott a fejébe. – Úristen nem hiszem el, hogy beleegyeztem. – visította a párnába

Én csak vigyorogtam és mellé feküdtem.

• Muszáj rád néznem közben? – kérdezte még mindig a párna alól.
• Nem – feleltem nevetve – ha neked az segít, akkor nem kell.