Testőr másként 1.rész

• Sarah18
• 2016. június 23. csütörtök

Tisztelt Mr. Ráston!

Igaza volt, igen kimondtam, illetve leírtam. Teljes mértékben igaza volt. Az ön lánya legmakacsabb lány a világon. Mikor felkért, hogy védjem meg és legyek a testőre, egy elkényeztetett, pénzéhes fruskának gondoltam, aki ideiglenesen megharagudott apucira, aztán rá kellett jönnöm, hogy ezt a következtetést nagyon hibásan vontam le.

Alex Harper

-Alex-

Belépve az ajtón, azonnal tudtam, hogy rájött. Szinte rá sem kellett néznem, ahhoz, hogy egyből kitaláljam, pontosan tudja, hogy a ki vagyok valójában.

• Nézd Lea, meg tudom magyarázni. – kezdtem és felé indultam a nappalijában, de felemelte a kezeit és nagyon dühösen adta tudtomra, hogyha még egy lépést teszek, nem áll jót magáért és hozzám vág egy nehéz tárgyat
• El akartad egyáltalán valaha mondani, hogy apám fogadott fel testőrnek? – köpte a szavakat és karba tett kézzel, utálattal nézett rám.
• Soha nem engedtél volna be az életedbe, ha elmondtam volna. Apád csak jót akart, megvédeni téged.
• Nem érdekel, mit akar az apám, azzal már régen elkésett. – közölte fojtott hangon, majd idegesen járkálni kezdett. – Vannak testőreim, nincs szükségem apám segítségére, semmiben! – hangsúlyozta ingerülten
• Arra a rakás szerencsétlenre gondolsz, aki körülötted sürög-forog néha! Ugyan Lea, ezt te sem gondolod komolyan. – mondtam frusztráltan
• Dehogyisnem! – vágta rá egyből. Nem hiszem el, hogy ezt csináltad velem. Azt hittem te más vagy!
• Más is vagyok. Kérlek Lea, ez nem annyira nagy dolog. – próbáltam kétségbeesetten menteni a helyzetet.
• Nem nagy dolog? Nem?! Hazudtál nekem, az egész találkozásunk hazugság volt, mondtál egyáltalán valami igazat magadról?
• Minden igaz volt, csak apádnak dolgoztam közben.
• Menj innen, látni sem akarlak. – felelte közömbösen, felém sem pillantva
• Nem mehetek, mert ha megtenném, megölnének apád pénze miatt, azt pedig nem élném túl. – feleltem komolyan
• Nem érdekel Alex, hazudtál nekem mindenben.
• Lea, kérlek!
• Tűnj innen! – jelentette ki érzelemmentes hangon és az ajtó irányába mutatott
• Jó, rendben, kimegyek, de akkor sem hagylak itt, szóval nem kell félned. – mondtam az ajtó felé hátrálva, mert nagyon elszakítottam nála a cérnát.
• Kifelé!- szűrte ki a fogai között a szavakat.

2 nappal később

-Lea-

• Ugye tudod, hogy még mindig itt van valahol a ház körül és nem is fog elmenni. Ő mikor szokott aludni amúgy?
• Nem érdekel Krisz! – vágtam rá egyből
• De, nagyon is érdekel, tudom én. Mi is van köztetek most? Mert, hogy nem sima barátság, az is biztos. Van szemem, látok ám. – mondta mosolyogva
• Egyben volt igaza Alexnek, tényleg retardáltak vagytok, egytől egyig. – feleltem, majd belehuppantam a fotelba és igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam, csak hogy ne legyen ennyire kibírhatatlan az űr, amit maga után hagyott.
• Lehet, de mi legalább nem rejtjük el az érzéseinket és nem gyötrődünk a fotelban. – jegyezte meg epésen

Épp valami frappáns visszavágáson gondolkodtam, amikor Noel, szinte ajtót kitépve rontott be és vettette térdre magát előttem.  

• Véletlen volt, azt hittem apád pénzes támadói, véletlen volt. – kiabálta már- már sokkos állapotban és a földet kezdte el verni előttem
• Nyugodj meg már Noel, mi volt véletlen? – kérdeztem azonnal és utána kaptam, nehogy lefejelje az asztal sarkát.
• Meglőttem, úristen mi van, ha megöltem? – kiabált teljesen kikelve magából.

Krisz is, én is, csak pislogtunk és bambán néztünk egymásra.

• Kit lőttél meg Noel? Miről hadoválsz? Részeg vagy? – kérdeztem türelmemet elveszítve
• Alexet, a tetőn mászkált és azt hittem, hogy őő…
• Hogy kit? Teljesen megőrültél? Hol van most? Hol találtad el? Mond már, hol hagytad! – ordítottam rá a legnagyobb pánik közepette
• Alexet meglőttem, mert azt hittem a támadóid. Nem tudom hova ment, káromkodott, majd elhajtott a kocsijával. – felelte Noel kezeit tördelve
• Ti tényleg teljesen idióták vagytok! – kiáltottam, majd a slusszkulcsot felkapva rohantam a kocsim irányába. Az apám fogadta fel, biztos vagyok benne, hogy hozzá ment. Kórházba nem mehetett, mert jelenteni kell minden lövést a rendőrségen. Csak ő képes kiszedni belőle azt a golyót, már ha nem vérzik el, amíg odaér…

– Hol van Alex? – kérdeztem apám előtt állva az ajtóban

– Lea, kislányom, de régen láttalak, hogy vagy? – kérdezte ő, meglepődve.

– Hol van Alex? – tagoltam lassan és érthetően, hogy végre felfogja, nem miatta vagyok itt.

– Semmi baja, a vállát érte a lövés. Tudtam, hogy valakit küldenem kell melléd, mert az a két idióta még a végén megöl. – felelte megadóan

– És csak lazán közlöd, hogy semmi baja? Már hogy ne lenne! – feleltem vádlón

– Gyere be, lent van, alszik még, mert sok vért vesztett, míg ideautózott.

Vívódtam pár percig, majd beléptem gyerekkorom helyszínére, ahova igazság szerint megfogadtam, hogy soha többé be nem teszem a lábam.

4 órával később

-Alex-

Vajon hány óra telhetett el, mióta elvesztettem Tomas alaksorában az eszméletem? Gondolkoztam kábán még a nyugtató hatása alatt. Aztán rájöttem, hogy mi volt olyan furcsa, amitől felébredtem. Valaki a hajammal babrál és simogatja az arcomat. Elmosolyodtam, mert akár egy mérföldről is megérezném az illatát.

• Mondtam, hogy retardált egy banda. – suttogtam érdes hangon
• Pfff – horkantotta és hátradőlt a székén
• Mit keresel itt? – kérdeztem és fel akartam ülni, de rossz döntésnek bizonyult
• Ne mozogj már, meghibbantál? Most vettek ki egy golyót a válladból. – mondta aggódó hangon
• Tényleg? Azt hittem csak álmodom ezt is, de lehet jobb lett volna, ha tényleg tovább alszom, mert akkor álmomban addig húztalak volna a hülyeségeimmel, míg meg nem csókolsz. De kár, hogy nem álmodom. – leheltem kábán
• Azt hiszem, az apám kissé túladagolta a morfiumot. – mondta nevetve
• Akkor, ha ténylegesen felébredek, nagyon zavarban leszek. – mondtam, miközben buta mosoly ült ki az arcomra, majd újra álomba merültem.

1 nappal később

-Szia Alex!

– Jó napot Mr. Ráston – köszöntem mosolyogva, felkötött kézzel.

– Örülök, hogy már jobban vagy.  Itt járt a lányom, de el kellett mennie, így a lelkemre kötötte, hogy mondjam meg neked, hogy maradj nyugton és majd jön.

– Itt volt? És ezt üzente? – kérdeztem csodálkozva

– Alex, tudod Lea már legalább 6 éve be sem tette ide a lábát és most futva jött ide.

– Mr. Ráston nem direkt lövettem le magamat, és nem tudtam, hogy ide fog jönni Lea. – válaszoltam

– Tisztában vagyok vele, ugyanakkor még nem döntöttem, hogy foglak megbüntetni, mert nem egészen azt kértem, hogy bolondítsd magadba a lányom. – felelte félmosollyal a szája sarkában.

– Ő, én nem, mi nem vagyunk… – mondtam paprikavörössé változva

– Hát persze, ez már a 21. század elfogadtam, igaz, nem számítottam rá, hogy egy lányba fog beleszeretni, de ha ez kell ahhoz, hogy újra a lányom legyen, akkor én bármit elfogadok. Alex ne legyél vak, fontos vagy számára, mert betette a lábát, oda, arra a helyre, ahova soha nem akart visszajönni. Nem tudom, mit mondtál neki, amikor magadhoz tértél, de nevetett és vigyorogva jött ki, igen ebben a házban újra hallhattam a nevetését és ez mindennél többet jelentett számomra.  Köszönöm! – mondta Tomas, majd kiment a szobából.

Megijedve ültem fel az ágyon.

• Úristeeen! Azt nem álmodtam.

Két órával később

-Alex-

Tomas még pár évvel ezelőtt kialakított alaksori szobájában néztem a tv-t, mikor Lea benyitott az ajtón és lehuppant mellém a kanapéra.

• Szia – nézek rá mosolyogva
• Tudod, olyan vagy, mint ez a tévé. Nagyképű és színjátszó. – mondta karba tett kézzel
• Ezzel most belegyalogoltál a szívembe drágám – feleltem gúnyosan
• Arrogáns és buta voltál, de ez most az ellenkezőjére fordult. Most buta és arrogáns vagy.
• Mi a fene van veled? Humorbugyor. – néztem rá felhúzott szemöldökkel
• Nem ismered azt a szót, hogy lehetetlen, mi? Bár a többi szót se nagyon. – mondta a szemembe nézve
• Jó, oké, gyorsan legyen vége a fejmosásnak, mert kezdem unni. – feleltem sértődötten
• És még nem mondtam semmi újat. – sóhajtotta és hátradőlt. Hogy van a karod?
• Felkötve.
• El sem hiszem, hogy te sértődtél meg. – replikázott felháborodottan
• Meglőtt az a félnótás testőröd, egyedül kellettelek hagyni, tehát nagyon is van okom rá.
• Azt mondta véletlen volt.
• Aha, majd én meg véletlenül kupán vágom egy vaslapáttal, miheslyt fel tudok emelni egyet.
• Sajnálom – mondta bűnbánóan
• Mindig könnyebb utána bocsánatot kérni, mint előtte lenyelni a dühöt.
• Jó, hagyjuk. – felelte és felpattant a kanapéról, majd dühösen az ajtó irányába robogott
• Ne haragudj, nem úgy értettem – mondtam és az ajtó elé rohantam, hogy ne tudjon kimenni. Elég szánalmas látványt nyújthattam, felkötött karral, nyúzott arccal, melegítőben az ajtó előtt. – Sajnálom.
• Mit sajnálsz? – kérdezte karba tett kézzel
• Hogy nem mondtam el korábban, hogy igazából a testőröd vagyok. – mondtam majd, hozzátettem a mondat befejezését, – és hogy útközben beléd szerettem.

Nem szólt semmit, csak tátott szájjal nézett rám.

• Ezt, hogy érted?
• Ezt nem lehet máshogy érteni.
• Most mi lesz? – nézett rám tanácstalanul
• Semmi – feleltem szomorúan. Te kapsz egy új testőrt, akiről most már tudod, hogy testőr és boldogan élsz tovább Freddel. – jelentettem ki, majd kifelé indultam a szobából
• Meg sem várod, hogy mit mondok rá? – kérdezte
• Mire, mit mondasz? – sóhajtottam fel
• Erre az egészre.

Nem szólt semmit, csak szomorúan nézett rám.

• Ja, én is így gondoltam – mondtam és kisétáltam az ajtón.