Macska egér, egyszer elér 4.rész

• Sarah18
• 2016. április 17. vasárnap

Az éjszaka közepén riadtam fel, izzadságban úszva, lihegve markoltam meg a takaró szélét és emlékeztetnem kellett magamat, hogy csak álmodtam, nem fulladtam meg, az csak álom volt, álom volt- mantráztam. Sam hála istennek nem ébredt fel, hanem továbbra is aprókat szuszogva, mellettem aludta az igazak álmát.  Adtam egy apró, puha csókot a szájára, mire elmosolyodott álmában. Ez engem is mosolygásra késztetett, de nem adtam át magam a jóleső érzésnek, ugyanis gyorsan kippantanva az ágyból lassan, hogy ne csapjak zajt az ajtó felé araszoltam. Halkan csuktam be magam mögött és lefelé indultam a lépcsőn.

Roxit és anyát még lent találtam a nappaliban a kanapén ücsörögve, mindenbe belefáradt tekintettel néztek maguk elé. Nem tudtam tovább visszatartani a kérdésözönt, így gyorsan a lényegre tértem:

• Hol van öcsi? – kérdeztem karba tett kézzel, mire mindketten kissé összerezzentek a váratlan hangtól

Egyszerre kapták fel a fejüket és néztek rám. Egyikőjük se akart megszólalni.

• Szóval? – türelmetlenkedtem
• Megtörténtek a választások – válaszolta anya lehajtott fejjel

Megfagyott bennem a vér és rémült kifejezéssel pillantottam rájuk.

• De még nem volt itt az ideje! – kiáltottam
• Előre hozták – vágott közbe Roxi, fojtott hangon
• Mondjátok, hogy választott! – könyörögtem kétségbeesve

Egyszerre csóválták meg lemondóan a fejüket. A lábaim felmondták a szolgálatot és erőtlenül roskadtam le melléjük a kanapéra, és kezembe temettem az arcomat.

• Ne magadat okold Alex – mondta anya – próbáltunk érdeklődni felőle, sikerült kideríteni, hogy még életben van a város egy elhagyatott részén lévő Csavargók táborában, amire a Rendszer még nem talált rá.
• Hol?
• Hogy érted, hogy hol? – kérdezte összehúzott szemöldökkel Roxi
• Úgy, hogy nagyon pontosan, hol?
• Vannak koordinátáink, amik csak elméletileg „pontosak”, nem pedig biztosan. – felelte Roxi
• NEM! – vágta rá anyu, ismerve minden gondolatomat. – Nem fogsz odamenni, nem engedem.
• Nem is kértem az engedélyed anya, azon már réges-régen túl vagyunk – feleltem kissé ironikus hangnemben – Nincs más lehetőségünk és te is tudod, hogy nem tudsz megállítani. – feleltem nyugodtan – Az én hibám, hogy nem választott, beszélnem kell vele.
• Nem a te hibád, Alex, kérlek, ne csináld. Sam soha nem egyezne bele. – fogta könyörgőre a dolgot.

Aztán elhallgatott, mert hirtelen megértette.

• Nem is akarod elmondani neki, igaz? – döbbent le
• Tényleg nem tehetsz semmit ellene anyu, sajnálom, de azonnal indulnom kell, mert még Sam ébredése előtt akarok olyan messze lenni, amennyire csak lehetséges. Nehogy utol tudjon érni.
• Nekünk pedig az a dolgunk, hogy itt tartsuk, hm? – nyögte Roxi, aki azonnal rájött, hogy a munka oroszlánrészét ezúttal is rájuk hagyom.
• Aha – válaszoltam elhúzva a számat
• Mi is van köztetek pontosan? – kérdezte felhúzott szemöldökkel – Mert szerintem fel kéne menned hozzá elmondani, hogy hova készülsz.
• Ha én ezt most megcsinálom az égvilágon nem lesz köztünk semmi, szóval inkább ne menjünk bele, ha felmennék, nem engedne el, így az egyetlen esélyt is elszalasztanám, arra hogy beszéljek az öcsémmel. – mondtam mogorván és elvettem anya által odanyújtott koordinátákat.
• Szeret? – érdeklődött anya félénken
• Ezek után már nem fog – feleltem komoran

…

Életem legnehezebb dolga volt kilépni az ajtón, azzal a tudattal, hogy lehet, soha többé nem látom Samet vagy ha látom is, nem fog szóba állni velem. Tisztában vagyok vele, hogy átverem, pedig direkt kihangsúlyozta, hogy nem mehetünk máshova, és pláne nem tehetem azt meg egyedül. Most mégis egymagamban sétálok a város egy elhagyatott területén immár lassan 4 órája.

Sam már felébredhetett és rájött, hogy megléptem és most fontolgatja, hogy soha többé még csak a közelembe sem jön. Sírhatnékom támadt a gondolattól. Mindent elrontok, pedig kezdett minden annyira, de annyira jól alakulni köztünk. És most tessék. Itt vagyok az öcsém nélkül, egyedül, és hamarosan Sam nélkül.

Nem volt időm tovább kínozni magam, mert a gondolat minden szikráját belém fojtotta, egy óriási monstrum, aki karba tett kézzel állta utamat.  Valószínű megérkezhettem, mert nem éppen úgy nézett ki emberkénk, mint aki a rendszer alávaló szolgája címet viseli.

• Ki vagy és mit keresel itt? – kérdezte ellenkezést nem tűrő mély basszussal
• Az öcsémet keresem és Alex vagyok. – feleltem

Tisztára, mint a középkori várak kapujában az állig felfegyverzett őrök – gondoltam magamban

Otthon azt a tervet eszeltük, ki hogy én is rendszeren kívülinek tettetem magam, így talán lesz némi esélyem bejutni és beszélni Simonnal, az öcsémmel és nem nyírnak ki egyből.

• Csak simán Alex? – kérdezte rezzenéstelen arccal
• Igen, de jobban örülnék, ha bemennék, mert nem fűlne a fogam hozzá, ha a rendszer katonái rajtunk ütnének.

Biccentett és intett a fejével, hogy kövessem. Úristen ilyen könnyen ment volna?

Egy kapuhoz sétáltunk, majd kitárta előttem és befelé mutatott, hogy elkezdhetem a sétálást lefelé. Dobogott a szívem rendületlenül, hiába is próbálta volna lassabb ritmusra ösztökélni, hasztalan lett volna. Lefelé sétáltam a lépcsőn, majd szép lassan kibontakozott előttem egy hatalmas hangár, amit egész otthonossá varázsoltak és minden a föld alatt. Bámulatos.

 Kissé megdöbbentem, amikor egy halom ember nézett velem szembe. Rengetegen voltak, több tízezren szorgoskodtak tántoríthatatlanul. Aztán hirtelen egy test csapódott nekem, amitől majdnem a földön kötöttem ki. Az én 16 éves kisöcsém vágódott nekem teljes erőből, majdnem ledöntve ezzel a lábamról, miközben a nevemet mondogatta és szorosan megölelt.

• Alex, Alex tényleg te vagy az? Hogyan találtál meg? Kerestelek én mindenhol, de eddig semmi. – mosolygott rám boldogan
• Ó, Simon – sóhajtva öleltem magamhoz, miközben a monstrum, aki bevezetett szépen eltűnt a tömegben.

Viszonozva az ölelését mosolyogva a füléhez hajoltam. –Nincs sok időm, beszélnünk kell egy nyugodt helyen – aztán mintha semmi nem történt volna folytattam a bamba mosolygást.

Egyből megértette és előttem rohanva invitált beljebb.

Bevezetett egy teljesen üres szobába és várakozóan pillantott rám.

• Figyelj, Simon, nincs sok időm, gyakorlatilag azonnal indulnom kéne vissza, ha nem akarok lebukni. Neked pedig nagyon gyorsan csoportot kell választanod, másként nem maradhatsz életben. Tudom, hogy megegyeztünk, de a rendszer megöl, ha nem teszed meg.
• Téged is beszippantottak – mondta tágra nyílt tekintettel
• Nem szippantott be semmi, ez nem egy porszívó, a katonákat választottam, mert muszáj volt, nem követem őket, nem ölök embert, semmi olyat nem teszek, amit nem akarok. Mindösszesen csak életben maradok.
• Ez nem igaz, ha kitartóbb vagy, te is megtaláltad volna ezt – és körbefordult kezeit kitárva – de te inkább beálltál katonának, embereket ölni. – vágta oda flegma hangnemben
• Nem öltem embert Simon – ellenkeztem
• Még! – felelte szárazon. Azt hittem te más vagy és betartod a szavadat!
• Simon, értsd meg öcsi, meg fognak találni és ki fognak nyírni, ha nem tiplizünk el idejében. Még mondhatod, hogy meggondoltad magad és mégis beállsz valamelyik csoportba.
• Én beálltam egy csoportba Alex, ebbe itt. – mutatott dühösen az ajtó irányába
• Kérlek hallgass rám és gyere velem, együtt lehetünk és semmi olyat nem kell tenni, amit nem akarsz. A rendszeren belül is vannak, olyanok, akik nem értenek egyet vele, mégis döntöttek.
• Nem megyek Alex, én már választottam, itt megvan mindenem. – felelte közönyösen karba tett kézzel. Nem kellett volna ide jönnöd kockáztatva, hogy elkapnak.
• De, idejöttem, mert fontos vagy nekem. Nem megyek el üres kézzel Simon.
• Én már abban sem vagyok biztos, hogy magadtól jöttél ide, nem pedig kémkedni a csoportodnak, hogy aztán lemészároljanak bennünket. – szinte köpte a szavakat felém
• Simon! – mondtam ledöbbenve – Hogy gondolhatod ezt?
• Úgy, hogy én másnak ismertelek meg, te megadtad magadat, most pedig két perced van, hogy eltűnj innen – morogta szárazon
• Ezt nem mondhatod komolyan! – feleltem most már én is dühösen – Térj észhez, átmosták az agyadat vagy mi van veled?
• Katonának álltál, katona vagy, ha nem akarod, hogy azonnal a vezetőséget hívassam, használod az ajtót.
• Nem megyek el nélküled, az öcsém vagy és felelősséggel tartozok miattad.
• Egy katona nem tartozik nekem már semmivel, kifelé! – kiáltotta és előhúzott egy pisztolyt a pólója alól.
• Nyugi, Simon, megyek! – kiáltottam el magam és az ajtó felé hátráltam megdöbbenve
• Kifelé – ordította magából teljesen kikelve.

Gyorsan hátráltam ki az ajtón és egyből futásnak eredtem, vissza a házunk irányába, miközben a könnyeim patakokban folytak le az arcomon, megdöbbentem, csalódott és elkeseredett voltam.

Az elején minden úgy alakult, ahogy elterveztem aztán, mintha Simont kicserélték volna, amint meghallotta, hogy katona vagyok bekattant nála valami és onnantól vége volt. Valami történt csak gőzöm sincsen, hogy micsoda.

Jó ideje gyalogolhattam már, amikor megint megfagyott az ereimben a vér, ugyanis egy katonai autó fékezett le mellettem, melyből azonnal hárman pattantak ki. Nem ismertem őket, valószínűleg egy másik katonai intézetből jöhettek. Hiába is mondtam volna, hogy én is katona vagyok, nem hitték volna el, hiszen csavargó ruhában voltam.

• Ha nem ellenkezel, nem esik bántódásod – mondta egyikőjük és egy bilincsel araszolt felém
• Én is katona vagyok – próbálkoztam, hátha mégis sikerül meggyőzni őket
• Persze én meg Hamupipőke – válaszolta az egyik erősen kreolos bőrű férfi

Alapállásba álltam, gondoltam, ha törik, ha szakad, megvédem magam – aztán már csak egy hatalmas ütést éreztem a fejemen és a föld gyorsan közeledését észleltem. Nem ájultam el, de magamnál sem voltam, megbilincseltek és bedobtak a fekete katonai kocsiba, amivel érkeztek.

Egy cellában tértem magamhoz, sajgó fejjel, kábultan. Felkeltem a priccsről és a rácsokhoz léptem, de gyakorlatilag a sötétségtől semmit sem lehetett látni, nem tudtam hány óra lehet és melyik nap, valamint gőzöm sem volt hol vagyok. Lecsúsztam a fal oldalán, felhúztam a lábaimat és átkaroltam őket, majd a fejemet is ráhajtottam. – Uram isten, megint mibe keveredtem. – Gondoltam magamban.

Azt hiszem pár óra elteltével hangokat kezdtem hallani, nem, nem őrültem meg, csak egyszerűen valakik nem éppen jó hangulatban veszekedtek a folyosón és közeledtek a cellám felé. Felnézve Karl pillantottam meg, Szamantával együtt. Karl rám vigyorgott és kinyitotta a cellám ajtaját.

• Hát te mért ülsz? – kérdezte mosolyogva és a börtönöm ajtajának dőlt, karba tett kézzel
• Mert fáj a lábam – feleltem szemforgatva
• Ha befejeztétek kint találkozunk! – mondta Sam dühösen és már ott sem volt

Kétségbeesetten néztem utána, majd egy hatalmasat sóhajtottam.

• Hát, ja, ez most nem volt jó döntés Al. De én nem ítélkezem, na, gyere, menjünk. Jól vagy?
• Persze csodásan – feleltem csípősen

Feltoltam magam a fal mellől és kifelé botladoztam a sötétben.

Karl felszisszent mögöttem, amikor meglátta a fejemen éktelenkedő véres hajzuhatagot.

• U, az fájhatott. – nyögött egyet. – Tudsz róla, hogy tiszta vér a hajad?
• Nem Karl, elkerülte a figyelmemet. – válaszoltam morcosan. Amúgy, hogy találtatok meg és hoztatok ki?

• Sam felhívott, miután megszökött a házatokból, aztán a keresésedre indultunk. Utánad autókázva pedig pont összefutottunk egy helyi alakulattal, akik mondták, hogy 20 órája fogtak el egy csavargót, aki katonának állította magát. Onnan már egyenes utunk volt hozzád.
• És, hogy fogjuk kimagyarázni, hogy tovább maradtunk itt 3 napnál? – dobáltam felé a kulcskérdéseket
• Amiatt, nem kell aggódni, mert határzárat rendeltek el, így érthető miért nem jöttetek előbb.
• De várjunk, akkor te, hogy jöttél át rajta?
• Úgy nézek én ki, mint akit meg tud állítani egy határzár?

Megcsóváltam a fejem és Karl felé pillantottam.

• Mennyire vagyok bajban Samnél?

Először nem szólt semmit csak szomorúan nézett rám. –  Tudod Alex, mióta ismerem azóta nem vágott ilyen képet, mint az előbb, és mint útközben. Tomas is állandóan üldözi, és most ez az egész, hogy otthagytad és elmentél az öcséd után titokban, hát nem akarnék most a helyedben lenni.

• Helyre tudom hozni?
• Ezt most tőlem kérded? Fogalmam sincs Al, mindenesetre most gigászi bajban vagy Samnél.

Nem mondtam mást semmi csak csendben ballagtunk tovább. Karl még váltott pár szót az egyik őrrel, míg én beültem Sam mögé a hátsó ülésre.

Fojtott csend telepedett közénk, nem tudtam, hogy kezdjem és kérjek bocsánatot. A koncentrálásban a sajgó fejem sem segített sokat, de végül Sam törte meg a csendet.

• Vissza kell mennünk a házatokhoz, hogy rendbe tudd tenni magadat. – mondta érzelemmentes hangon – addigra a határzárat is remélhetőleg felfüggesztik.

Nem tudtam válaszolni, mert Karl bepattant a kocsiba és Sam abban a pillanatban sebességbe is tette a kocsit. Gyorsan értünk haza, Sam valósággal száguldott, azt azonban nem sikerült kiderítenem, hogy azért nyomja a gázpedált őrült módjára, mert siet vagy azért, mert rettentően ideges, de ha tippelnem kellett volna, inkább az utóbbi mellett voksolok.  

Belépve a konyhába kissé megfagyott a levegő, anya a szájához kapta a kezét és szörnyülködve nézett rám.

• Anya, ne dramatizáld túl, azért annyira nem vészes. – mondtam mindent megelőzően és a lépcső felé indultam
• Hát arra én nem vennék mérget – mondta Roxi alvadt vértől pirosló szőke hajamra nézve

Lerítt az arcomról, hogy nem jártam sikerrel, az öcsémmel kapcsolatban, így egyelőre nem kezdtek el faggatni róla. Nyugodtan felmehettem letusolni. Sam pedig Karllal együtt a nappaliban maradt. Meglepően nyugodtan üldögéltek a kanapén, annak ellenére, hogy lényegében a családom zárta be Samet pár órával ezelőtt a szobába.

Levettettem magamról a büdös, koszos, alvadt vértől már-már feketévé vált ruháimat és elfordítottam a vízcsapot a zuhanyzóban, de csak félve mertem belenézni a tükörbe. A látvány még engem is meghökkentett kissé. A jobb koponyámon véres cafatokban lógott a hajam, amitől egyből a rosszullét jól ismert formája jelentkezett, így inkább figyelemelterelés végett beálltam a zuhany alá. Először szépen lemosakodtam, majd az érintett területre némi vizet folyattam. Felszisszentem a fájdalomtól és kissé meg is szédültem, és ebben a felettébb fájdalmas pillanatban jöttem rá, hogy ezt egyedül nem tudom megcsinálni. Tehát gyorsan kiszálltam a tusolóból, magamra kaptam pár göncöt és még mindig véres hajjal kukkantottam ki a szobába. Üres volt.

Elkeseredve ültem le a csempére és egy SMS-t kezdtem írni Samnek, melyet háromszor kitöröltem és újraírtam, végül nagy sóhajtással a küldés gombra kattintottam.

„Segítenél?”

Egy perc sem telt bele, már hallottam is Sam lépteit a szobában. Kérdő tekintettel nyitott be, aztán egyből megértette, mit szeretnék. Szó nélkül fogta a szivacsot, bevizezte, majd mellém guggolt, kissé megremegtem mikor a sebhez ért a fejemen, aztán kezdtem megszokni a folyamatos apró fájdalmat. Elkezdtem szédülni és a hányinger is kerülgetett egy ideig, de hamar megszűnni látszott, aztán Sam véletlenül a vizes szivaccsal a seb közepéhez ért. Elakadt a lélegzetem, felszisszentem és automatikusan odébb ugrottam egy kicsit.

• Ne haragudj. – mondta Sam bocsánatot kérve, majd újra közelített a szivaccsal
• Szerintem elég lesz – hadartam és kissé távolabb húzódtam, szaporán véve a levegőt
• Ki kell rendesen tisztítanom a sebet – felelte a szemembe nézve
• Sam…én…

Kérdőn nézett rám.

• Én nem akartalak megbántani, de meg kellett tennem. – mondtam kínlódva
• Tudom, hogy meg kellett tenned, de egy szót sem szóltál hova mész és bezárattál a szobába a családoddal, még ha te zársz be abba a rohadt szobába, de ahhoz sem volt merszed. Van róla fogalmad mit éreztem, mikor rájöttem, hogy leléptél és egy csavargó tanya felé tartasz, katona létedre – kezdte dühösen – nem gondolkodsz reálisan, csak mész a fejed után, nem figyelve a következményekre. – vágta a fejemhez mérgesen, összeszorított fogakkal
• Most akkor mi lesz? – kérdeztem vállrándítva
• Ennyi? Elintézed egy vállrándítással? Gratulálok nagyon érett vagy Alexis. – felelte irtózatosan ingerülten és belevágta a szivacsot a mosdókagylóba, majd az ajtó irányába indult nagy lendülettel
• Kérlek, ne menj el! – kérleltem, miközben felpattantam a földről és a keze után kaptam

Egyetlen csavarással kiszabadította a kezét és mérgesen nézett rám.

• 21 éves vagy Alexis és olyan szinten gyerekesen viselkedsz… Nem mered felvállalni a tetteid, őrültségeket csinálsz, nincs benned annyi gerinc, hogy valakinek a szemébe nézz és megmond neki az igazat. Három évvel vagy fiatalabb nálam, de most úgy érzem, évmilliárdok vannak közöttünk. – vágta nyersen az igazságot a fejemhez
• Én vagyok gyerekes? – emeltem fel a hangom felháborodva – Nem én kínlódom két ember között, hogy kit válasszak, miközben mások érzésein gyalogolok végig.
• Rátapintottál megint a lényegre- mondta ironikus hangnemben- azt hiszem, most már nem kínlódom tovább. – mondta és minden további szó nélkül sétált ki a szobámból.